Ezt olvasta már?


Férfi kézilabda NB I - A Veszprém nyerte a bajnoki címet

Ilic Zoran, a Veszprém magyar válogatott jobbátlövője szerint jobban akarták a bajnoki címet, mint a Szeged, ez is hozzájárult, hogy négy év után ismét a bakonyiak lettek a szezon legjobbjai a férfi kézilabda NB I-ben.

"A pénteki vesztes meccsből nagyon sokat tanultunk. Hétfőn megmutattuk, hogy jobban akarunk, és ma is megmutattuk, hogy mi akarjuk jobban a bajnoki címet" - nyilatkozta az MTI-nek a lefújás és az ünneplés után, pénteken késő este Ilic Zoran.

A finálé első és második meccsén hazai siker született: múlt pénteken a Szeged 31-25-re, hétfőn a Veszprém 34-27-re nyert. A harmadik, utolsó találkozón a dunántúliak pénteken 31-27-re győztek, így az ő 2-1-es sikerükkel zárult a párharc.

"Voltak nehéz időszakok a meccsen, de ezeket meg tudtuk oldani. Vladimir Cupara védéseinek és a jó védekezésnek köszönhetően megfordítottuk a mérkőzést. Nagyon jó érzés magyar bajnokként távozni" - fogalmazott Ilic.

Hozzátette, szerinte a második félidőben a Szeged némileg elfáradt, apró hibákat követett el, és ezeket is ki tudták használni. Bodó Richárd például lövéseket rontott, ezekből könnyű gólokat lőttek a vendégek, ez fordította át a meccset.

A házigazdák a második félidő elején már négy góllal vezettek, 15 perccel később viszont már a vendégek voltak négytalálatos előnyben.

Ilicnek a döntő első meccsén kapura lövése sem volt, a második találkozón viszont abszolút nyerőembernek bizonyult, hiszen mind a hét kísérlete eredményes volt, a harmadik mérkőzésen pedig egyszer talált be. Mint elmondta, nagyon sokat dolgozott azon, hogy ilyen szintre felépítse magát. Plusz erőt és önbizalmat adott neki, hogy José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány megbízott benne, kivitte a januári világbajnokságra, és a fontos összecsapásokon is játékperceket kapott.

A klubcsapatában az egyiptomi Omar Jahja súlyos térdsérülése miatt hónapokig nem volt rajta kívül másik jobbátlövő, hiszen a francia Nedim Remili későn érkezett, és a Bajnokok Ligája-csoportmeccseken nem játszhatott.

"Ezt próbáltam kihasználni és felépíteni magamat, ennek köszönhetően a vezetőedzőnk megbízott bennem, ezért kaptam ennyi játéklehetőséget a döntőben" - magyarázta a 21 éves, 13-szoros válogatott Ilic.

Februárban derült ki, hogy a jobbátlövő távozik Veszprémből és a német élvonalbeli HSV Hamburg csapatához igazol. A bajnoki cím megnyerése után elmondta, egy picit sajnálja, de érzése szerint jó úton halad, és még többet kell fejlődnie.

"Jövőre nem kapnék ennyi játékpercet, ezért a karrierem szempontjából muszáj volt úgy döntenem, hogy elmegyek egy jó csapatba, ahol biztos játékperceket kapok. Hamburg ilyen szempontból megfelelő lesz. Nagyon várom, szerintem ott minden meccs ilyen lesz, és biztosan sokat fogok fejlődni" - nyilatkozta.

A szegedi Bodó Richárd emlékeztetett a hétfői mérkőzés utáni nyilatkozatára, amelyben elmondta, hogy harminc, negyven vagy ötven perc nem lesz elég pénteken, mert a Veszprém ellen csak folyamatos jó játékkal lehet nyerni, ennek ellenére megint volt egy holtpontjuk.

"Mindegy, hogy ki hibázott, hogy támadásban vagy védekezésben rontottunk. A Veszprém kihasználta, és ennek köszönhetően nyerni tudott. Nagyon rosszul kezdtünk, utána szinte sort cseréltünk, vissza tudtunk jönni, majd jött a második félidő eleje. Néggyel is vezettünk, aztán jöttek a hibák, amitől a Veszprém lendületbe került" - magyarázta az MTI-nek adott nyilatkozatában a válogatott balátlövő.

Hozzátette, a második felvonásban próbálkoztak a létszámfölényes támadójátékkal, de talán hamarabb kellett volna hozzányúlni, másrészt egy-két eladott labda miatt nem jártak sikerrel.

Bánhidi Bence szerint ezúttal egyik csapat sem produkált újdonságokat, bár mindkét részről voltak apróságok. Hozzátette, ameddig négy góllal vezettek, jól működött minden, a kezükben volt a mérkőzés, de belevitték magukat butaságokba, kidobálták a labdát a lelátóra, belehergelték magukat abba, hogy hirtelen legyen öt-hat találat a különbség, de ez nem jött össze.

"Amikor a Veszprém átvette a vezetést, egy kicsit összeomlottunk fejben, nem úgy jöttek a lövések, belehibáztunk, futottunk az eredmény után és ez nagyon sokat kivett belőlünk" - vélekedett a válogatott beálló.

MTI







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Nem kellett szilveszterig várni: petárda roncsolta szét egy 15 éves fiú kezét

A borzalmas baleset pénteken történt Pest vármegyében. A mentők mindenkit figyelmeztetnek: a házi barkácsolású és illegális eszközök...

Egy gyomorforgató év szép pillanatai - Szerkesztőség#7

Voltak idén is szép pillanatok, még ha nem is sok. Ezeket idézte fel Martini Noémi, Tóth Jakab, Pitner Gábor és Kacskovics Mihály Béla.

Azonosítatlan drónok miatt órákra megbénult a légi forgalom Hannoverben

Legutóbb novemberben kellett lezárni a német város repterét drónészlelés miatt.

Klubkultúra, divat és márkák találkozása Andy Crysell szemével

A klubkultúra és a márkák, a reklám és kreatív iparágak találkozásából született meg. Andy Crysell könyve Selling the Night címmel...

Erősíteni akarta, de akár gyengítheti is az egyházi kötődéseket az Orbán-kormány

A jobboldali kabinet a kereszténység által saját magát legitimálja, a baloldaltól ellenben megtagadja a jogot, hogy a vallást hivatkozási...

Újabb csapás Harryéknek: ismét felmondott egy alkalmazott

Az alkalmazott kevesebb, mint egy évig bírta.

Hajítófantom Győrben: idősek, gyerekek lehetnek veszélyben

Nemcsak váratlan, de veszélyes is, amit tesz.

Öt kiló fűszerpaprikával kezdődött minden – somogyi sikertörténet

Kéthektárnyi intenzív kertészeti területen, Somogy megyében építette fel lépésről lépésre a Vida Családi Gazdaság a „háztól...

Közel 60 autó ment egymásnak egy japán autópályán, 10 kocsi ki is égett

10 jármű ki is égett, a lángokat több mint 7 óráig oltották. A tömegbalesetnek két halálos áldozata van.

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után

Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

0