Fokozott kereslet mellett két éves csúcson a hazai ingatlanpiac
Februárban folytatódott az erős éveleji tendencia, ami nem csak az érdeklődés tekintetében, de már a tranzakciószámokat illetően is jelentős eredményeket hozott.
A tavalyi évnél drasztikusan, 72%-kal erősebb forgalommal zárt februárban a hazai ingatlanpiac, amely éppen egy éve volt mélyponton. A Duna House által becsült 10 754 tranzakció 2024 januárjához képest 29%-kal volt erősebb, és újra átlépte a 10 ezres határt, ami utoljára 20 hónapja történt meg. A Duna House várakozása szerint az első negyedévben biztosan kitart majd az otthonteremtési támogatások és a csökkenő hitelkamatok okozta fokozódó ingatlanpiaci aktivitás. A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipass-nak a hazai adatai alapján idén februárban 70 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott, amely januárhoz képest 5%-os csökkenést jelent, viszont a tavalyi, februári mélyponthoz képest még így is több mint a duplájára nőtt, 112%-ot emelkedett. A hiteles vásárlóknál egyértelműen érezhető a csökkenő kamatok okozta bizalom, amely így az ingatlantranzakciók számában is emelkedést jelenthet.
Folytatódott az év eleji lendület az év második hónapjában is, azonban a nézelődők elkezdtek lemorzsolódni és helyükbe léptek a komoly érdeklődők, akik valós vásárlási szándékkal érkeztek a piacra. A Duna House Keresletindexe ennek megfelelően enyhe, 3 pontos enyhülést mutat az előző hónaphoz képest, azonban éppen megegyezik az elmúlt 12 év hullámzó ingatlanpiacának februári értékeiből számított átlaggal.
Az új év az erősebb kereslettel együtt az ingatlanárak országos emelkedését is meghozta. A vidéki házgyári lakások esetében lokációtól függően 1-4%-os irányárváltozás és 3-4%-os alku is társult a magasabb négyzetméterárakhoz, míg a téglaépítésűek tulajdonosai magasabb, 5-8%-os mértékben is csökkentették az árat a hirdetés során, ami mellé 6-7%-os vevői alkunak is teret hagytak. A belvárosi téglaépítésűek kivételével a fővárosi kerületek ingatlanjait illetően is áremelkedést mutatnak az adatok, az irányárváltozás 2-6, az alku mértéke 2-4% között alakult. Változás történt a minőségi preferenciát illetően is, ugyanis a fővárosban elérte a 10%-ot a megvásárolt ingatlanok között a felújítást igénylő lakások aránya, amire utoljára 2022-ben volt példa. Emellett átrendeződött a budapesti piac a kerületek népszerűségét illetően is: háttérbe szorult a befektetők által kedvelt belváros és élre törtek a saját célra vásárlók között preferált területek. Továbbra is Angyalföld vezeti a sort, azonban Újbuda, a II. kerület, valamint Zugló keresettsége az ötödik és hatodik helyre tolta az erzsébet- és terézvárosi ingatlanokat.
A fővárosi ingatlanvásárlók többsége a 40-50 év közötti korcsoporthoz tartozott, míg a 30-40 éves korosztály jelenléte felére csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legfőbb vevői motiváció a befektetési célú vásárlás volt, emellett a tavalyihoz mérten 7 százalékponttal, 24%-ra növekedett az első lakásukat vásárlók aránya. Befektetési céllal 50,1 millió forintot, első lakásra 44,6 millió forintot költöttek az ügyfelek.
Vidéken azonos arányban szerepeltek az adásvételek vevői oldalán a 30-40, valamint a 40-50 év közötti korosztály képviselői. A legerősebb vevői motiváció címet ezúttal két kategória, a befektetési célú vásárlás és az első lakás szerzése adta, szorosan utánuk következett a nagyobb ingatlanba költözők csoportja. Az első lakásukat vásárlók aránya 3 százalékponttal emelkedett tavaly februárhoz képest, míg a befektetők jelenléte 9 százalékpontot enyhült. Az első lakásukat vásárlók 32,9 millió forintot fordítottak ingatlanra, befektetési célú vételekre 36,9 millió forintot, nagyobb ingatlanra 56,6 millió Ft-ot szántak az ügyfelek a vidéki területeken.
A legfőbb eladási ok a fővárosban a korábbi ingatlanbefektetés, vidéken pedig változatlanul az örökölt ingatlan értékesítése volt. A budapestiek körében jelentős volt továbbá a nagyobb ingatlanba költözők aránya is, jelenlétük 8 százalékponttal erősödött az előző év februárjában mért adatokhoz viszonyítva.
3 érdekes adat
20 hónap után újra 10 ezer tranzakció felett zárt az ingatlanpiac.
Az adásvételek felében jó állapotú ingatlanokra szerződtek az ügyfelek Kelet-Magyarországon.
Felére csökkent a 30-40 év közötti vásárlók aránya a fővárosban tavaly februárhoz képest.
A teljes elemzés ezen a linken érhető el.
hírek innen, onnan
A kormány átalakítaná az önkormányzati rendszert
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az önkormányzati rendszert érintő átfogó javaslatcsomagot ígért a választások utánra.
Hatalmas erejű földrengés csapott le Tajvanban
Szombat késő este erős, 7,0‑es magnitúdójú földrengés rázta meg Tajvan északkeleti partvidékét, mintegy 30 kilométerre Jilan...
Szívmelengető animációval készült karácsonyra a Porsche
A Porschéra jellemzően nem holmi fércmunkát kapunk, ez mind hús-vér művészek alkotása.
Best of 2025: Ezek voltak 2025 legemlékezetesebb pillanatai az internetezők szerint
Összegyűjtöttük a 2025-ös év legemlékezetesebb pillanatait. Ez az év sem telhetett el ugyanis olyan felkapott dolgoktól, melyekről...
Drónok repkedtek Hannover egén, órákra leállt a repülőtér
Több azonosítatlan eszköz is megközelítette a légikikötőt péntekről szombatra virradó éjjel.
Rejtélyes drónokat észleltek a hannoveri repülőtér felett
Emiatt szombat hajnalig órákon át le volt zárva a hannoveri repülőtér feletti légtér.
Vigyázat, dermesztő hideg lesz Szilveszter éjjelén
Fagypont alatti hőmérséklet várható Szilveszter éjjelén, sőt, a szél miatt még a ténylegesnél is hidegebbnek érezzük majd az időt -...
5 egészségtipp 2025-ből, ami többet árt, mint használ: ezt az 5 szokást vedd fel helyette, hogy egészségben teljen az új év
Összeszedtünk néhány olyan életmódtanácsot, amit jobb nem megfogadni.
"25 éves afrikai bűnözők" késelnék a magyarokat, ha nem ez az ember vezetné az országot – így a Fidesz kommunikációs igazgatója
Amíg Orbán Viktor vezeti az országot, Magyarország nem lesz bevándorlóország – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a...
Már csak órái voltak hátra a férfinak, ám ekkor megtörtént a karácsonyi orvosi csoda
A férfi egy percig sem adta fel.
Navracsics Tibor középtávon „finomítaná” az önkormányzati rendszert, ha a Fidesz hatlamon marad a 2026-os választás után
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a parlamenti választás előtt bő három hónappal kezd konzultációkat az érintettekkel,...
A propaganda szerint nagyot nyert a Fidesz idén, míg a Tisza megtorpant, de ez persze nem igaz
A Magyar Nemzet „Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben” címmel közölt év végi elemzést. Tényellenőriztük az írás...
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Soha rosszabb évet: Szoboszlai Dominik szupersztár lett, Kerkez Milossal óriásit fordult a világ
2025-ben magyar játékosoktól volt hangos a világ legjobb bajnoksága.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


