Főpróbát tartott a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus
Közelgő görögországi útjuk főpróbájaként csütörtök este koncertet adott a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus. Az Újkollégiumban megtartott hangversenyen Kodály Zoltán, Kocsár Miklós és John Rutter műveiben gyönyörködhettek a zeneszeretők.
Idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját a Kodály Konzervatórium – Görög Kodály Intézet. A szép évforduló kapcsán az athéni intézmény ünnepségsorozatot szervez, amelyre a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus is meghívást kapott. Az együttes a jövő héten szerdán utazik Görögországba, ahol két koncertet adnak majd. Külföldi szereplésük előtt, csütörtök este a Református Újkollégiumban is felléptek. A kecskeméti hangversenyen azon művek közül szólaltattak meg néhányat, amelyeket majd a jövő héten is elénekelnek.
– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Görög Kodály Intézet jubileumi rendezvényén részt vehetünk – mondta a Hírös.hu kérdésére Laczkó János, a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus karnagya. – Örömmel és szép emlékekre visszaemlékezve utazik a kórus Athénba, hiszen 30 évvel ezelőtt, az intézet megnyitóünnepségén is énekeltünk. Az azóta eltelt három évtized alatt szoros kapcsolatban álltunk velük, különösen Michalis Patseas úrral, a görög intézet alapítójával, igazgatójával, aki egykor, kecskeméti tanulmányai idején jogelődünk, a Kecskeméti Pedagógus Énekkar tagja volt.
A Kodály Konzervatóriumot 1989-ben Michalis Patseas alapította és Valentinos Patrikidis volt az első művészeti vezetője. A nemzetközi hírű zenei intézmény otthona, egy kifejezetten erre a célra tervezett modern épület Halandriban, Athén egyik északi külvárosában található. Az intézmény büszkén viseli a nagy magyar zeneszerző, zenetudós és pedagógus Kodály Zoltán nevét, és Kodály Zoltánné Péczely Sarolta szíves támogatásával működik. A Görög Kodály Intézet a konzervatórium különálló egysége, mely szakmai képzést nyújt Kodály Zoltán zenepedagógiai módszere és a kórusvezénylés iránt érdeklődőknek. A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézettel és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel fennálló együttműködésnek köszönhetően a görög intézményben végzett diákoknak lehetőségük van arra, hogy Magyarországon folytassák tanulmányaikat, és különböző zenei alap- és mesterképzésben vegyenek részt.
A csütörtök esti hangverseny első perceiben a Laczkó János vezette Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus előadásában Kodály Zoltán Esti dala csendült fel, majd Kocsár Miklós Májusi kétségbeesés című, Kányádi Sándor versére írt kórusművét szólaltatták meg a kecskeméti énekesek. A hangverseny második felében John Rutter Magnificatja hangzott el. A meghitt hangulatú műben orgonán Révész László orgonaművész működött közre, az énekszólista Illényi-Szappanos Edit volt. A zeneszerzőként, karmesterként és zeneműkiadóként egyaránt ismert kortárs angol művész alkotását a kórus korábban már több ízben is előadta, így például a Mária-ének kamarazenekari változatát tavaly márciusban, a 22. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál záróhangversenyén énekelték.
– A görög koncertek anyagát meghívóinkkal közösen állítottuk össze – mondta Laczkó János. – Kodály Zoltán műveinek műsorra tűzését természetesen mindannyian illőnek tartottuk, és abban is egyetértettünk, hogy a nemrég elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző, Kocsár Miklós emléke előtt is tisztelegnünk kell, így az ő két kompozíciója is elhangzik majd Athénban. Rutter Magnificatjának előadását mi kezdeményeztük: korábban igen komoly energiát fektettünk a mű megtanulásába, és szerettük volna újból előadni ezt a remeket. Michalis Patseas kedvezően fogadta a kérésünket, így néhány nap múlva lehetőségünk lesz ismét megszólaltatni. A jövő heti két koncerten egyébként ő vezényli majd a kórust.
Nagyszerű ötletnek bizonyult a Rutter-mű ismételt műsorra tűzése. A Magnificat tételeit sodró erejű lendülettel, a helyenként fülbemászó dallamokat látható örömmel énekelték a kórus tagjai. Méltán kaptak vastapsot az Újkollégium dísztermét csaknem teljesen megtöltő kecskeméti zeneszeretőktől. Minden bizonnyal hasonló ünneplésben részesülnek majd néhány nap múlva a görög fővárosban is.
hiros.hu
hírek innen, onnan
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél
Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


