Gyengül a dollár, zuhan a bitcoin
Erősödik az euró a dollárhoz képest, ugyanezt teszi az arany is. A forint megpihent a nagy rali után, ellenben erőre kapott a cseh korona. A tőzsdék csendesek, a leglelkesebb kereskedők a bitcoinnal foglalkoznak, most épp esőben van.
Úgy tűnik, hogy a devizapiacon az idei az euró éve volt: jelenleg 1,1930 a dollárhoz képest, ami közel 15 százalékos erősödét jelent az idei évben. Noha sokan pont a dollár erősödését várták amiatt, hogy a rövidtávú kamata is magasabb (1 százalék fölött, míg az euróé 0) és az amerikai 10 éves kötvények hozama is magasabb (2,4 százalék) mint az összes eurózónás kötvényé, a görögöt kivéve.
Ezek logikus érvek, de pont ezek hatásárára az előző években már mindenki dollárra ás amerikai kötvényre váltott, aki akart, nem maradt több vevő, ezzel szemben az eurózóna sok országának komoly kereskedelmi többlete van Amerikával szemben, ami dollárbőséget okoz. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy korábban az eurózóna perifériájának válsága miatt sokan elmenekültek az euróból: ők most, hogy minden rendben, visszatértek.
A forint a nagy erősödés után most konszolidálódik, árfolyama 310,40 az euróhoz képest, miközben a cseh koronából a tegnapi 25,88-al szemben ma csak 25,58-at kell adni egy euróért.
Az év eseménye a forinthoz kapcsolódóan a hosszabb, 10 éves hozamok jelentős csökkenése: az év eleji 3,3 százalékról 2,1-re zuhant a hozam, így vastagon az amerikai alá került. Csak összehasonlításképp: a cseh 10 éves hozam 1,5 százalék, a portugál és az olasz egyaránt 1,8 körüli, a lengyel 3,3, a román 4,4 százalék.
A tőzsdék év végére lecsendesedtek, világ spekulánsainak figyelmét a bitcoin köti le: a nap eleji 15 500-ról 13 700 dollárig esett, onnan 14 400-ig korrigált. Az elmúlt napokban volt 10 és 20 ezer környékén is az ár, de ezen nem lehet csodálkozni: a pénzügyi piacok történetének eddigi legmeghatározhatatlanabb termékéről van szó.
A pesti börze sem túl élénk: szerény a forgalom, a nagyok közül a Richter emelkedik 0,7 százalékkal 6763 forintig, a Telekom közel fél százalékkal erősödik 459 forintig, a Mol viszont ugyanennyit gyengül 2997 forintig. Az idei év nagy forgalmat generáló slágerpapírjaiban, az Opusban és a Konzumban alig van mozgás, mindazonáltal árfolyamnövekedés tekintetében most már nem lehet tőlük elvenni az év rekorderei címet.
privatbankar.hu
hírek innen, onnan
Hatos lottó: újabb rendkívüli esemény a stúdióban, ilyen nincs
Ezek voltak a nyerőszámok december 28-án Magyarországon.
Betiltják a Tesla-kilincseket
A világ legnagyobb nemzeti autópiaca, Kína betiltja a lemezek síkjába simuló, onnan előugró kilincseket. A lépést a biztonsági...
A savcsökkentő gyógyszerek működése - Protonpumpagátlók
Hazánkban forgalomban lévő protonpumpagátló gyógyszerek (PPI) az omeprazol, a pantoprazol, a lansoprazol, a rabeprazol és az esomeprazol....
A tinédzserek kevesebbet isznak és dohányoznak – de két rendkívül veszélyes drog használata terjed közöttük
Egy szerdán közzétett országos felmérés szerint egyre több amerikai tinédzser tartja magát távol az alkoholtól, a marihuánától és a...
Döbbenetes erőben a forint, évtizedek óta nem volt ilyen: kitart a lendület 2026-ban is?
A forint kiemelkedő teljesítményt nyújtott 2025-ben, az euróval szemben több mint tíz éve, a dollárral szemben pedig még régebben nem...
Fura tréfált eszelt ki az RTL
Szilveszterkor rendhagyó műsorvezetéssel jelentkezik az RTL Híradó: egy estére átadják a stafétát a csatorna ikonikus híradósai, Erős...
Turisták rekedtek a Fogarasi-havasokban
A román meteorológiai szolgálat több megyére harmadfokú, az ország nagy részére másod- és elsőfokú viharriasztás adott ki.
Lejárt húst forgalmazott a népszerű körúti gíroszos
Még szeptemberben járt le a csirkecombfilé.
Ki volt valójában Kádár János?
A Kádár János életéről szóló sorozatunkban bemutattuk a diktátor életét a nyomorúságos gyermekkorától a dicstelen haláláig.
Szörnyű vihar tombol, már több a halálos áldozat az időjárás miatt Svédországban
Svédországban három halottja van a szombaton és a vasárnapra virradó éjszaka tomboló, a Skandináv-félszigetet sújtó viharnak. Az...
Sokkoló számla jöhet 2025 végén a magyar ingatlantulajdonosoknak: ha nem figyelsz, tízezrek, akár százezrek bánhatják
Erre érdemes odafigyelnünk.
„Ápol és eltakar” outfitek az ünnepek utáni időszakra
Teljesen megértünk, hogy, ha a nagy ünnepi lakomázás utáni időszakban nem testhezálló ruhákban kívánsz megjelenni, helyette sokkal...
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos
40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Birmingham bandája Londonban is feltartóztathatatlan volt
Tovább íródik a szenzációs sorozat.
Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon
Egészen eddig hallgatott a fő indokról.
Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit
2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Liverpoolban váratlanul nekiestek Szoboszlai riválisának a győzelem után
Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.
Bulvár
Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra
Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének
Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.
Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés
Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.
Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?
Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben
A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm
Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család
Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?
Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen
A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.
Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára
Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.
Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor
Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.
Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták
Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál
Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.
blogmorzsák
A zsebben hordható szórakozás öt évtizede
A kézi konzolok felemelkedése a Game & Watch-tól a Steam Deckig .
A Szabadság-szobor bilincsei
Kétségtelen, hogy Donald Trump elnökségének csúcspontja az lesz majd, amikor bilincsbe verik a Szabadság-szobrot is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


