Ezt olvasta már?


Háborús bűnök és idegen uralom elleni harc – Carla del Ponte esete

Carla del Ponte, a háborús bűnök nemzetközi szakértője, az ENSZ szíriai vizsgálóbizottságának elnöke távozik tisztségéből – tudatta ő maga a svájci Blickben vasárnap megjelent interjújában.

A 70 éves asszony azzal indokolta döntését, hogy csalódott, mert nem tudta felelősségre vonni azokat, akik "Szíriában az emberiség történetének legnagyobb háborús bűneit követték el, és a legkirívóbban sértették meg az emberi jogokat". Carla del Ponte mindenekelőtt Aszad szíriai elnököt szerette volna felelősségre vonni – vélik tudni megfigyelők -, de saját megbízói körében is falba ütközött tervének valóra váltásában. Kinevezésekor még úgy festett, hogy az Egyesült Államok – Szaddam Huszeinhez,

Kadhafihoz és Mubarakhoz hasonlóan – Aszadot is el tudja mozdítani a hatalomból. Idő kérdésének tűnt, mikor állítják majd a hágai nemzetközi bíróság elé, ha Aszad egyáltalán túléli megbuktatását. Carla del Pontéra az a feladat várt, hogy – szükség esetén – a vádat képviselje Aszad ellen. Visszalépése annak jele, hogy Amerika is visszakozásra kényszerült Szíriában. Mi sem jelzi ezt jobban, mint Carla del Ponte beismerése, miszerint jókra és rosszakra osztotta a szíreket: a jókat Aszad ellenzékében jelölte meg, a rosszakat pedig Aszad támogatóiban. Ám kiderült, hogy Washington az Iszlám Állam és az An-Nuszra terrorszervezetek segítségével akarja megdönteni Aszad hatalmát. Mivel többé nem lehetett egyedül Aszadra hárítani a felelősséget a háborús bűnökért, sőt, még az USA is részben felhagyott a szíriai terrorizmus támogatásával, Carla del Ponte meghasonlott, és feladta. Nem számolt azzal, hogy a világ sokkal összetettebb, mint gondolná, és egyre kevésbé viseli el, hogy olyanok ítélkezzenek fölötte, akik abban a tévhitben élnek, hogy megmondhatják országoknak és népeknek, mi jó nekik, és hogyan kell élniük – írta róla a Magyar Békekör. A civil szerveződés szerint Carla del Ponte lemondása is jelzi: az emberiség olyan történelmi korszakba lépett, amelyben többé nem alkalmazható a klasszikus fekete-fehér, angyalok és ördögök séma. Tarthatatlanná vált az egyoldalú jogfelfogás, amely bűnösnek minősítette azt, aki szembeszállt a „demokratikus jogrend” exportjával, a „demokrácia és a szabadság” jegyében pedig igazolhatta azoknak a bűnét, akik beavatkoztak mások belügyeibe, háborút zúdítottak a népek nyakába (Irak), puccsokat szerveztek (Líbia, Egyiptom, Ukrajna), fizikailag leszámoltak a nekik nem tetsző vezetőkkel (Szaddam, Kadhafi). A népek egyenjogúságán alapuló új nemzetközi jogrendre van szükség. Olyanra, amely nem minősíti bűnnek a népek szabadságáért és önrendelkezéséért folytatott harcot , hanem képes a maga összetettségében vizsgálni a felszabadító harc közepette keletkező emberveszteséget, nem keverve össze a háborús bűntettet az idegen uralom elleni jogos harccal – írta a Magyar Békekör.

facebook







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Megint püfölik a techrészvényeket Amerikában - Lefordult a Nasdaq

Izgalmakból nincs hiány a tőzsdéken, tegnap az amerikai kormányzati nyitás lehetőségének feléledése hajtotta a piacokat. Itthon is...

Szégyenérzet nélkül

Amit vezető Fidesz-politikusok és a körülöttük sertepertélő úgynevezett influenszerek az elmúlt napokban, hetekben...

Orbán elárulta, hogy 2010-ben felvetette a hatalmi rendszer átalakítását egy elnöki vagy egy Horthy-féle kormányzói rendszer irányába

Tizenöt év után újra szóba állt az ATV-vel Orbán Viktor miniszterelnök, aki Rónai Egonnal Trumpról, Putyinról és Magyar Péterről is...

Ideiglenes vezetőket nevezett ki a szlovák vasút élére a közlekedési miniszter

A 79 ember sérülését okozó vonatbaleset felelőseinek tartott menedzsment leváltására Robert Fico szlovák miniszterelnök adott...

Összeomlott az OTP, vele bukott a BUX is – ez áll a háttérben

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint nem is pejoratív a hírszerzési tevékenység

És szerintük a dezinformáció nem azt jelenti, hogy valaki hazudik. Tanúvallomásokkal folytatódott az Átlátszó által indított per.

Milyen színű a kocsid? Ezt az izgalmas dolgot árulja el rólad

Az általunk választott tárgyak és azok színe sokat elárulhat a személyiségünkről, legbelsőbb vonásainkról.

Letesztelték, hogy mennyit romlik a hibridek akkumulátora

Az ADAC tesztjéből kiderül: nagyon nagy különbségek lehetnek az egyes gyártók termékei között.

Carlos Alcaraz hátrányból aratott újabb győzelmet

Az első helyen kiemelt Carlos Alcaraz nehezen, szetthátrányból fordítva győzött kedden a férfi teniszezők Torinóban zajló...

Orbán Viktor már nem mondja azt, hogy korlátlan ideig szól az amerikai megállapodás az orosz energiahordozókkal kapcsolatos mentességről

Rónai Egonnak a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy amíg Donald Trump az elnök és ő a miniszterelnök, addig ez a megállapodás él....

Lavrov azt kéri az amerikaiaktól, hogy folytassák Putyin és Trump budapesti találkozójának előkészítését

A preferált helyszín az oroszok részéről továbbra is a magyar főváros.

Szuperpuma - kiabálják az 51 éves tanárnőnek, aki ezt a 28 éves srácot szedte fel a Tinderen - Fotók

Lezárta a 26 éves házasságát, majd letöltötte a Tindert. Csak egy dolgot felejtett el, beállítani a korhatárokat.

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

0
0

Bulvár

Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?

A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0