Ezt olvasta már?

0

Hőség: többfelé másodfokú figyelmeztetés van érvényben

Többfelé másodfokú figyelmeztetést adott ki a hőség veszélye miatt péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.


hirdetés

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapesten, továbbá Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében van érvényben másodfokú, míg Baranya, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy és Veszprém megyében elsőfokú figyelmeztetés a hőség veszélye miatt.

Kiemelték: pénteken a napi középhőmérséklet az ország nagyobb részén 25, a középső megyékben és a Dél-Alföldön 27 Celsius-fok körül alakul.

Az előrejelzés szerint a maximumok 32 és 36 fok között lesznek. Késő estére 22 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet.

Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy a nap második felében helyenként előfordulhat zivatar. Nagyobb eséllyel a keleti, délkeleti megyékben, valamint északnyugaton és az Északi-középhegység térségében alakulhat ki, de másutt sem teljesen kizárt.

Zivatarveszély miatt péntekre Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Vas megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.

 







0

hírek innen, onnan

Biciklis mentősök állnak szolgálatba Budapesten, a tesztüzem hamarosan kezdődik

A Népszava információit megerősítette a mentőszolgálat.

A Jobbik jobbközép lesz, ha megmarad, ha nem, annyi volt a kísérlet

„Az ellenzéknek van ráhatása, hogy milyen pártrendszerben, mennyire egyesülnek, ki száll be, A baloldali ellenzék tehát jól teszi, ha...

Megrázó hírt közölt az ismert együttes, váratlanul elhunyt a zenész

Elhunyt Darryl Hunt, a The Pogues zenekar basszusgitárosa.

Zokogó édesanyja kezét fogva halt meg a 28 éves sportoló

A mindössze 28 éves sportoló édesanyja és nővére mellett halt meg a kórházban.

Megszűnt egy helyettes államtitkár megbízatása

A kedd este megjelent Magyar Közlönyben olvasható egy miniszterelnöki határozat, amely azt állapítja meg: 9 nappal ezelőtt megyűnt egy...

Farkaskölyköt vittek haza kutya helyett

Fontos felhívást tettek közzé a Facebookon. Olaszországban a hatóságok arra kérik az állatvédőket, ne vigyenek haza farkaskölyköket...

Itt a rendelet: tilos a tűzifa export

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra. Így a tűzifára...

Jó hír a katásoknak: kiadtak egy kormányrendeletet, ami ismét új helyzetet teremt

A katából kiesők választhatják az ekhós adózást. MTI/Balogh Zoltán Kedden késő este megjelent egy új kormányrendelet, melynek...

Dmitro Kuleba belső vizsgálatot követel a CBS News-nál „az alaptalan kijelentéseik” miatt

Egyesek szerint az orosz propagandagépezet állhat a dolog mögött, amelynek célja, hogy félelmet és bizalmatlanságot keltsen Ukrajna...

A Sziget két legdrágább fellépője Justin Bieber és Dua Lipa – több millió eurót tehetnek zsebre

Justin Bieber (pénteken lép fel) és Dua Lipa (szerdán) mellett a többi nagyszínpados headliner, azaz fő fellépő is csupa világsztárból...

Tovább szaporodnak a fizetős parkolózónák a fővárosban

A Hős utcától a Rózsadombon túl, új területeken vezet be fizetős parkolást négy budapesti kerület. Olyan helyeken kell majd fizetni a...

Meteorraj közelít a Föld felé és ezen a helyen látható a legjobban

A zselici csillagpark 2022. augusztus 8-i tájékoztatása szerint, programokkal készülnek az augusztus 10-13 közötti Perseida idényre.

Sport

Ekkora csalást még a szovjetek sem láttak soha

Az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokságon a szovjet-belga nyolcaddöntőben hihetetlen lesgólokkal ejtették ki a magyaroknak 6 gólt rúgó Lobanovszkij-csapatot.

Újabb példátlan botrány duzzad Barcelonában

Joan Laportáék most rájöttek, hogy ez előző elnök, Josep Maria Bartomeu utolsó négy szerződéshosszabbítása jogilag megkérdőjelezhető.

Meglepő helyre igazolt a Fraditól távozó válogatott focista

A 31 éves szlovák focista kipróbálhatja magát Európában kívül is.

A 97. percben panenkás büntetővel próbálta megnyerni a meccset, óriási égés lett belőle - videó

Hiába játszott kettős emberhátrányban a hazai csapat, az egyik pontot sikerült otthon tartani.

Megkapta a labdát, majd a saját térfeléről rúgott egy piszkosul nagy gólt

Ismaila Sarr tavaly még a Premier League-ben futballozott, most a másodosztályban játszik, és el is kezdte a szezont egy óriási góllal.

Így kezd a Fradi a Qarabag elleni sorsdöntő BL-selejtezőben

Sztanyiszlav Csercseszov két helyen változtatott a múlt heti csapaton.

Egy rossz bíróval is küzd a Fradi

Nem elég, hogy az azeri Qarabag vezet, még a spanyol Carlos Del Cerro Grandéval is meg kell küzdeni.

Megvan, kivel játszik a Fradi az Európa-liga főtábláért

A Fradinak ír csapaton át vezethet az útja az Európa-ligába.

Két Barca-játékost is Valenciába csábítana Gattuso – sajtóhír

Az átigazolásguru Fabrizio Romano és több spanyol lap szerint Nico, Ez Abde és Bryan Gil a fő kiszemelt a Valenciánál.

Csercseszov: Az én játékosaim a legjobbak a világon

A Fradi edzője sportszerűen nyilatkozott a Qarabag elleni BL-selejtezős vereség után.

Guardiola: Haaland megütötte volna a csapattársát, ha nem ő rúgja a tizenegyest

Első angol bajnokiján duplázott Erling Haaland. Az első gólját tizenegyesből szerezte a norvég center. Erről beszélt Pep Guardiola.

Az országváltással sem bukná Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang az olimpiai járadékot

Rengeteg kérdést vet fel az olimpiai bajnok Liu testvérek hétfői nyilatkozata, amelyben bejelentették, hogy követik Kínába nevelőedzőjüket, és a továbbiakban is csak Csang Csing Linával tudják elképzelni a szakmai

0

Bulvár

Katasztrófa közeleg, a kormány átlépte a vörös vonalat

A természetvédők szerint érthetetlen a rendelkezés.

Magyarul számoló idegen kislányt találtak Ázsiában, tőlünk sok ezer kilométerre – és van rá magyarázat

A hantik nyelvrokonaink, és megható, mennyire értjük még ma is az alapszavaikat.

Óriási hajóbaleset történt a Balatonon, de a hatóságok eltitkolták a Magyar Titanic tragédiáját

Csaknem hét évtized telt el a Pajtás gőzhajó katasztrófája óta, az utasokra próbálták kenni a felelősséget.

Megtudtuk, miért kérik el az Aldiban a személyi igazolványt

Az áruházlánc szerint a személyi igazolvány ellenőrzésekor az életkoron kívül nem néznek mást, adatot pedig nem tárolnak.

Sári Évi levetkőzött a Playboynak, először szerepelt teljesen meztelenül a kamerák előtt

A színész-énekesnő egy kígyó társaságában bűvölte el a férfiakat.

Pozitív fejlemény jön a tankolással kapcsolatban – Sok ember kicsit fellélegezhet

Végre nem drágul, hanem jelentősen csökken a benzinár.

Újabb gázáremelést jelentett be a kormány

Kétszer fog emelkedni a gáz ára év végégéig az átlag felett fogyaztóknak.

Itt a Fidesz legújabb intézkedése! Rendkívüli tilalmat rendeltek el, majdnem mindenkit érint

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Az energia-ellátásbiztonság szempontjából

Személyit, útlevelet és jogosítványt sem lehet készíttetni

Országos leállás van a kormányablakokban.

A Mol közölte, meddig van tartaléka

Technikai problémák vannak.

Kiadták a riasztást, brutális eső tarolja le mindjárt ezeket a megyéket

Több megyében is lecsap a zivatar, helyenként jégesőre is lehet számítani.

„Beálltunk az étterem parkolójába és megkérdezte, nem pippantom-e le.” 10+1 brutális első randis sztori

Mindenkinek volt már pocsékul sikerült randija, de az alábbi tíz eset új szintre emeli a „rémálom-randevú” fogalmát.

blogmorzsák

A Duna-Tisza-csatorna története

Évszázados elképzelés, amely soha nem tudott megvalósulni - a Duna-Tisza-összeköttetés története.

Kacsaröpte Magyarországon

Ezt a rebelliót, diktatúrát, kémügyet a világ sajtója nem ismeri, hiszen magyar találmány.

Eger titkai

Hazánk rengeteg szépséget, különlegességet rejt magában. Erre egy kitűnő példa a Mátra-Bükk térségben elhelyezkedő Eger.

0