Húszéves lett Harry Potter
Amikor a Bloomsbury könyvkiadó 1997. június 26-án piacra dobta egy teljesen ismeretlen angol írónő, bizonyos Joanne Rowling kötetét, amely a Harry Potter és a bölcsek köve címet viselte, a cég nem fűzött vérmes reményeket a várható sikerhez: az első kiadásból mindössze 500 példányt nyomtatott.
Az azóta eltelt éppen húsz évben a ma már J.K. Rowling "márkanéven" ismert 51 éves szerző a hat további Harry Potter-kötet mellett irodalomtörténelmet is írt: a regényfolyamból elkelt példányok száma a kezdeti 500-as szériának csaknem az egymilliószorosára nőtt, a varázslótanonc és barátai, valamint ádáz ellenségei kalandjairól szóló sorozat pedig a világ messze leggazdagabb regényírójává tette kitalálóját.
A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállított listája - Rich List -, amely a Nagy-Britanniában élő ezer leggazdagabb mágnás becsült vagyonát összegzi, nemrégiben megjelent idei kiadásában 650 millió font (230 milliárd forint) vagyont tulajdonított Rowlingnak, 50 millió fonttal többet, mint tavaly.
A hét kötetből álló Harry Potter-regényfolyamból világszerte 450 millió példány fogyott 6,1 milliárd font (2150 milliárd forint) értékben, ebből az idei Rich List összeállítóinak becslése szerint J.K. Rowlingot 900 millió font jogdíj illethette, és a Harry Potter-filmek legalább további 200 millió fonttal gyarapíthatták vagyonát.
Ennek alapján sokan hiszik milliárdosnak az írónőt, a Rich List 2017 szerkesztői hangsúlyozták azonban, hogy Rowling rengeteget fordít vagyonából jótékonysági célokra.
Harry Potter "mamájához" képest a brit uralkodó is szinte szegénynek tűnik: a 91 esztendős II. Erzsébet királynő az idei ezres vagyonlistán 360 millió fonttal a 329. helyen szerepel, 132 hellyel elmaradva J.K. Rowlingtól.
Az írónő és Harry Potter egymástól elválaszthatatlan karrierje a nagyon mélyről induló, igazi "self made" milliomos klasszikus története. Rowling első, portugál férjétől 1995-ben hangos botrányok után, kisemmizve vált el, és ezután jó ideig heti 70 font állami segélyen tengődve egy edinburghi tanácsi lakásban élt kislányával.
Harry Potter valójában immár 27 éves, hiszen Rowling 1990-ben, Manchester és London között, egy jókora késéssel döcögő személyvonaton találta ki a varázslótanonc figuráját, és miután végre hazaért londoni külvárosi lakásába, azonnal papírra vetette az első sorokat.
Jóval később, egy interjúban elmesélte: Harry Potter akkor született, amikor az ő édesanyja meghalt. A sztori első oldalainál tartott, amikor felhívta édesapja azzal a hírrel, hogy mamája elhunyt, alig 45 évesen, a sclerosis multiplexszel vívott tízévi küzdelem után.
J.K. Rowling nem titkolja, hogy akkori gyászából sokat beleírt Harry Potter történetébe, lelkébe és érzéseibe.
Mire a regényfolyam éppen tíz éve elérkezett utolsó, hetedik kötetéhez, már gyakorlatilag kultusszá vált, és ezt a számok is jól jelezték. A Bloomsbury 2007. július 21-én adta ki Nagy-Britanniában a Harry Potter and the Deathly Hallows - Harry Potter és a halál ereklyéi - címet viselő befejező epizódot, amelyből az első 24 órában hárommillió példány fogyott.
A legnagyobb brit könyváruházlánc, a Waterstone's üzletei előtt 250 ezren várták a kötet megjelenését, és egyedül ez a cég csak az első két órában 100 ezret adott el a könyvből.
A példátlan siker nemcsak anyagi elismerést hozott: a szerzőt II. Erzsébet királynő az idén a brit becsületrend, az Order of the Companions of Honour tagjává avatta. J.K. Rowling igen előkelő társaságba került: az éppen száz éve alapított becsületrendnek a mindenkori uralkodóval együtt legfeljebb 65 tagja lehet.
A vörös gőzmozdony húzta misztikus Roxfort Expressz, amellyel Harry Potter és barátai utaztak minden évben a varázslóiskolába, valószínűleg nem indul többé a londoni King's Cross pályaudvar 9 3/4-ik peronjáról, amelyet csak a varázserővel bírók közelíthettek meg, átszaladva a 9-es és a 10-es peron közötti falon.
A történet azonban, amelyet J.K. Rowling egy kevésbé misztikus vonaton talált ki, semmit sem veszített népszerűségéből, és egybehangzó szakmai előrejelzések szerint várhatóan sok további gyerek- és felnőtt nemzedéket tesz még Harry Potter-függővé.
hírek innen, onnan
Nagy port kavart Vitézy Dávid bejelentése! A te településedet is érinti?
Hatalmas változás.
A gazdák javasolták, intézkedés lett belőle – több ponton is segítséget kap a juh- és kecskeágazat
A szakmai egyeztetéseknek eredménye van: több javaslat is visszaköszön az agrárintézkedésekben – véli Mezőszentgyörgyi Dávid, a Juh...
Alig nyolc hónap után bezárt a magyar Mere, a Basket Plus, ez lehet az oka
Mindössze nyolc hónappal a megnyitása után bezárt Magyarország egyetlen Basket Plus üzlete. Az orosz Mere diszkontlánchoz kötődő...
Titkosított akták és kóklerek fojtogatják Magyarország zöldenergiás jövőjét
A geotermikus energia hazánk egyik stratégiai versenyelőnye lehet. Felhasználási területe elsősorban a hőtermelés, a...
Itt a lista, kevés külföldre igazoló magyar futballista vált be, sokan inkább visszatértek az NB I-be
Az előző években még csak elvétve igazoltak az NB I-ből külföldre magyar futballisták, ráadásul közülük sokan nem tudtak tartósan...
Szakértők elárulták, mennyi az ideális számú koszorúslány az esküvődön, de erre az egy részletre vigyázz.
Esküvői szakértők javaslata tanácstalan menyasszonyoknak. Ez a szám nemcsak a fotókon mutat jól, hanem funkcionális csapatot is alkot,...
Önkéntes „nagyik" segítik a gyerekeket az egyik budapesti iskolában, mert egyre kevesebb gyerek életében van aktív nagyszülő
A Patrona Hungariae Általános Iskola „nagyijai" a nagyszülői törődést és figyelmet pótolják.
Megszólalt Pásztor Erzsi: 4 órán keresztül műtötték
Négyórás műtéten esett át Pásztor Erzsi. A 89 éves színésznő lánya segítségével épül fel, és hálás a támogatásért. A...
Jogorvoslatot kér Mészáros Lőrinc áramszolgáltató cége, amiért több mint 500 milliárd forintnyi pályázatból kizárta a Magyar Fejlesztési Bank
Az Opus Titász tiltakozik az MFB döntése ellen, szerintük teljesítették az átláthatósági feltételeket.
Videón, ahogy leborotválja a kamion tetejét egy New York melletti felüljáró
A sofőr behajtott egy olyan felüljáró alá, ahová nem fért be a járműve.
Tragikus baleset: Belefulladt egy kutya az Aldi tésztás zacskójába - válaszlevelet is kapott a nemzetközi lánctól
Egy egyszerű bevásárlásnak tragikus baleset lett a vége: megrázó eset történt egy kutyával. Angliában egy kiskedvenc fulladt bele egy...
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni
Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt
Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


