Ezt olvasta már?


Idén ünnepli 50. évfordulóját Magyarország első nemzeti parkja

Idén ünnepli 50. évfordulóját Magyarország első nemzeti parkja - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.

Azt írták, hogy 1973-ban alakult meg az első nemzeti park, a terület egyedülálló természeti, néprajzi értékeinek megőrzése és védelme céljából. A Hortobágyi Nemzeti Park létrehozását segítette a kormányzathoz benyújtott Pro Natura memorandum, amelyet 21 nemzetközi hírű tudós aláírásával hitelesített.

A nemzeti park eredetileg mintegy 52 ezer hektáros területen jött létre, amely az elmúlt 50 évben csaknem 82 ezer hektárra bővült. Egész területe bioszféra-rezervátum, a ramsari egyezmény értelmében pedig több mint 20 ezer hektár tartozik a nemzetközileg számontartott vizes élőhelyek közé. Az UNESCO világörökség része az egész terület, amely magában foglalja a Hortobágyon kívül a Nagykunság jelentős részét, valamint a vidék arculatát meghatározó építészeti emlékeket, köztük a Kilenclyukú hidat, a Hortobágyi Csárdát és a Pásztormúzeumot is.

A Nemzetközi Csillagoségbolt-szövetség (IDA) Európában harmadikként Csillagoségbolt-parkká nyilvánította a Hortobágyi Nemzeti Parkot - az élővilág, a természetes tájkép és a csillagos égbolt védelme érdekében. A nemzeti park bekerült az UNESCO Csillagászat és Világörökség tematikus programjába is a csillagos ég ismerete és a pásztortudomány kapcsolata révén. A csillagoségbolt-park az egyik fontos elemévé vált Hortobágy ökoturisztikai attrakcióinak és a környezeti nevelésnek.

A nemzeti park fennállása során a területen olyan kiemelt élőhely-helyreállítások valósultak meg, mint a Kunkápolnási-mocsár, az Egyek-Pusztakócsi-mocsarak, valamint a zámi mocsár rekonstrukciója. Ezenfelül a LIFE program keretén belül sor került különböző szikes puszták, mocsarak, valamint gyepterületek rehabilitációjára is. A madarak védelmének érdekében megtörtént a szabad vezetékek kiváltása és megszüntetése a nemzeti park területén.

A természeti és kulturális örökség megőrzése mellett a bemutatás is kiemelt cél. Hortobágy ismertségét hosszú ideig a mátai pusztakocsikázás és csikósbemutató tartotta fenn. A nagy állatlétszámú gulyákat és nyájakat legeltető pásztorok hagyományos tudása és szokásai ma is a Hortobágy legfőbb értékei közé tartoznak. Míg a Pusztai Állatpark a Kárpát-medencében őshonos magyar háziállatfajtákat, a Hortobágyi Vadaspark a pusztáról már eltűnt állatfajokat - vadlovak, őstulkok - mutatja be. Az Öreg-tavakon a helyreállított kisvasút a páratlanul gazdag madárvilág szemléltetésében segít.

Ebben az évben a Hortobágyi Nemzeti Park sok különleges programmal igyekszik megemlékezni a fél évszázados évfordulóról, amelyről bővebb információ a nemzeti park honlapján és közösségimédia-felületein érhető el - olvasható a közleményben.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Vadászatból nem lesz hiány a TV2-n, de könnyre fakaszt az Újratervezés is

Indul a valódi vadászat a TV2-n: a november 24-től a Lakásvadászoké, 25-től pedig a Kincsvadászoké is a főszerep! Legyen szó antik...

MBH AgrárTrend Index – Fogyóban az optimizmus

Felemás képet mutat az MBH Bank tucatnyi termékpályát vizsgáló, harmadik negyedévi AgrárTrend Indexe. Hat termékpálya a 32,3 pontos...

A nyílt utcán verték meg a Virtuózokból ismert zenészt Kaposváron

A támadást követően hiába kért segítséget, nem kapott.

Tüntetés Iványi Gábor mellett

Demonstrációt szervezett kedd estére Iványi Gábor mellett a Politikai Üldözöttekért Alapítvány. A Mondjunk nemet a megfélemlítésre!...

Csúnya bukta lett az AI-boomból ezeknek a cégeknek

Az AI-boom okozta t beruházások elszabadulása miatt a DoorDash, a Duolingo és a Roblox részvényei két számjegyű esést szenvedtek el,...

Pillanatokon belül megszólal Orbán Viktor

Orbán Viktor interjút adott az ATV Mérleg című műsorában, ahol a kormányfő több aktualitás kapcsán is megszólalt. Az előre...

Kiderült, mi volt Lázár János valódi feladata a Fehér Házban, semmi köze nem volt a kormányzáshoz

A miniszter egy rádióinterjúban ismerte el, hogy kizárólag a Fidesz választási kampányának előkészítése volt az oka annak, hogy Orbán...

Új zenéjével üzen exének a Kísértés sztárja

A Kísértés botrányhőse jelenleg zenei karrierjére fókuszál.

Szandi: „Ha valaki akkor azt mondja, hogy ő lesz a férjem, nem hittem volna el”

Az évszámok nem is annyira lényegesek, de tény, hogy a Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élőshow-ja után búcsúzó énekesnő 23 éve...

Heves vitát váltott ki: a párkapcsolati erőszakban tényleg van felelőssége az áldozatnak?

A párkapcsolati erőszak áldozatainak felelősségét gyakran félreértelmezik, és ez a narratíva súlyos károkat okozhat. Az áldozatok...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban

Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.

Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit

A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha

0
0

Bulvár

Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?

A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja

Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0