Így szerezd vissza a pénzed, ha nem fizet az albérlőd
Tizenhárom százalékkal nőtt 2016-ban a fizetési meghagyásos (fmh) eljárások száma Magyarországon, 90 százalékuk néhány héten belül jogerőre emelkedett, azaz sikerrel végződött. - Pécsi Napilap -
A kérelmek többségét cégek kezdeményezték és elenyésző százalékát terjesztették elő magánszemélyek, holott a kis összegű - egymillió forint alatti - tartozások vagy károkozás esetén az fmh a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás a jogosnak tartott pénzkövetelések pereskedés nélküli visszaszerzésére.
A 2016-ban indított összesen 526 ezer fizetési meghagyás iránti kérelem túlnyomó többségét követeléskezelők, közszolgáltatást végző társaságok - tömegközlekedési és közműcégek -, valamint mobilszolgáltatók kezdeményezték. A fizetési meghagyást kiváltó leggyakoribb esetek közé tartozik, ha a jegy vagy bérlet nélkül utazó, vagy a parkolási díj megfizetését elmulasztó nem rótta le a kiszabott bírságot, illetve, ha valaki nem fizette be időben víz-, gáz-, villany- vagy mobilszámláját. De szerzői jog megsértése miatt is sok fizetési meghagyásos eljárás indult, jellemzően olyan cégekkel vagy egyéni vállalkozókkal szemben, akik az általuk működtetett nyilvános helyeken - például éttermekben, sörözőkben, borozókban - jogosulatlanul játszottak zeneszámokat - derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) nyilvántartásából.
Az eljárások döntő részét, közel 516 ezer kérelmet elektronikusan nyújtották be, a szóban, vagy papíron beterjesztett kérelmek száma - amelyre jogi képviselővel nem rendelkező magánszemélyeknek és társasházaknak van lehetősége - azonban 11.745-ről 10.457-re csökkent tavaly.
A szóbeli és írásbeli kérelmek alacsony aránya (1,9 százalék), valamint a közjegyzők tapasztalatai azt mutatják, hogy magánszemélyek továbbra is elenyésző arányban kezdeményezték az eljárást - mondta dr. Tóth Ádám.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy az ismerethiány és az elhúzódó pereskedéstől való félelem miatt még mindig nagyon sokan hagyják elévülni jogos követelésüket.
Kevesen tudják, hogy magánszemélyek is a közjegyzőknél kezdeményezett fizetési meghagyással szerezhetik vissza például a magánkölcsönt, vagy az elmaradt bérleti díjat, társasházak pedig az elbliccelt közös költséget, feltéve, hogy a követelés nem haladja meg az egymillió forintot. (1 millió és 400 millió forint közötti követelés esetén választani lehet a fizetési meghagyás és a perindítás között, 400 millió felett pedig kötelező a bíróságra menni.)
Ráadásul a tévhitekkel ellentétben a fizetési meghagyás kezdeményezéséhez nincs szükség a ki nem fizetett számlák, szerződések vagy más bizonyítékok csatolására sem - csupán közjegyzőhöz kellene fordulni.
Az eljárás egyszerű és gyors, ha a kérelem elektronikus úton érkezett, a fizetési meghagyást 3 munkanapon belül, a szóbeli vagy írásbeli kérelmek esetén pedig 15 napon belül ki kell bocsátania a közjegyzőnek.
A fizetési meghagyások mellett szól az is, hogy a tavaly elindított 526 ezer eljárás több mint 90 százaléka - összesen 480 ezer eset - néhány héten belül jogerőre emelkedett, azaz sikerrel végződött. Vagy azért, mert a fizetésre kötelezett elismerte tartozását, vagy, mert nem mondott ellent, ami szintén elegendő ahhoz, hogy a fizetési meghagyás a kézhezvételét követő tizenhatodik napon jogerőssé váljon.
Az ellen, aki ezt követően sem fizet, végrehajtást lehet kezdeményezni. Ilyen eljárást 2016-ban közel 415 ezret kértek, mintegy 65 ezerrel kevesebbet, mint ahány fizetési meghagyás jogerőssé vált. E különbségre magyarázat lehet, ha például a követelését visszaszerezni szándékozó megfeledkezett az ügyről vagy kivár, illetve a tartozást időközben rendezték. A fizetési meghagyásos kérelmek alig több mint 4 százalékát utasították el a közjegyzők 2016-ban. Részben formai okok miatt, például azért, mert akinek a kérelmet elektronikusan kellett volna előterjesztenie, azt papíralapon nyújtotta be. Per a fizetési meghagyások mindössze 6,5 százalékából, 34,4 ezer eljárásból lett, mert a fizetésre kötelezettek részben vagy egészben nem ismerték el a tartozásukat.
Forrás: penzcentrum.hu
hírek innen, onnan
Donald Trump titkos üzenetet küldött a magyaroknak, végre ezt is nyilvánosságra hozták
Donald Trump találkozója Orbán Viktorral rejtett jelzésekkel volt tele, és a gesztusokból végül egyértelmű üzenet bontakozott ki...
Megrázó felvételek a brutális, 7,4-es földrengésről! A hatóságok figyelmeztetnek az utórengésekre
Cunamiriadó a Fülöp-szigeteken: 7,4-es földrengés rázta meg a térséget.
Itt kérhetnek segítséget a korábbi Vodafone és Digi ügyfelek, fontos kérdésekre válaszolnak
Erről jó tudni, az egykori Vodafone és Digi előfizetőknek segít ezzel az One.
Ő volt Vilmos herceg magyar szerelme, Zsuzsi: nem csoda, hogy megőrült érte
Nem sokon múlt, hogy magyar tagja is legyen a királyi családnak! Zsuzsi Starkloff, akinek szépségéért megőrültek a férfiak, hamar...
Kiderült az igazság - miért nem kell lemondani a mogyoróról és a dióról?
Évtizedeken át azt tanácsolták a divertikulózisban szenvedőknek, hogy kerüljék a mogyoróféléket és magvakat, mert attól tartottak,...
Folyton egy furcsa, kaparászó hang jött a fal mögül... Aztán leszedtük anyámmal a tapétát, és hátborzongató, amit megláttunk alatta
Hátborzongató felfedezés a fal mögött: rejtélyes üzenetek gyerekkorom szobájában.
Idén ugyanannyit szánnak a magyarok karácsonyi ajándékra, mint tavaly
Az idén ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonyi ajándékra, mint tavaly, átlagosan 75 ezer forintot a Yettel országos...
Itt a számítás. A nyugdíjak vásárló értéke a legnagyobb baj
Az elmúlt hónapok jelentős változásokat hoztak a magyar lakosság pénzügyi hangulatában és várakozásaiban: látványosan nőtt azok...
Horváth Éva: „Anyaként nagyon nehéz volt, hogy nem lehettek velem a gyerekeim”
A mai napig egy ország drukkol a teljes gyógyulásáért, ő maga pedig mindent megtesz ennek érdekében. Horváth Éva életét gyökeresen...
Clint Eastwood mesteri és rendkívül meghatározó westernfilmje
Clint Eastwood nagy westernfilmje, ami ma is megállja a helyét a nagyok között.
Milliomos lehetsz, ha van ilyen forint a pénztárcádban
Milliomos lehetsz, ha van ilyen forint a pénztárcádban.
38-41 millió forintot költött a 70 éves nő arcplasztikára, rendkívül látványos a végeredmény
Susanne, egy 70 éves ingatlanközvetítő és édesanya különleges történetét osztotta meg a People magazinnal.
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését
A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)
A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért
A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
A Fradi meglepte a magyarokat az Európa-ligában, nagy különbség lett a végére
Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.
Imre Bence válaszolt a Veszprém bődületes ajánlatára, ez mindent megváltoztathat
A magyar válogatott játékosának a Veszprémhez történő átigazolása ismét napirenden van.
Bulvár
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro
Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”
Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.
Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után
Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.
Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni
Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.
Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről
Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
blogmorzsák
Reklámok és marketing
Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


