Indul a kivitelezés Mágocson
Szociális bérlakásokkal, járdafelújítással, a közbiztonság erősítésével teszik élhetőbbé Mágocs leromlott városi területeit. Az önkormányzat 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a település rehabilitációját és az ott élő lakosság felzárkózását elősegítő tevékenységekre.
| illusztráció |
A sikeres közbeszerzést követően decemberben megkezdődnek a kivitelezési munkálatok. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
A TOP-4.3.1-15-BA1-2016-00003 azonosító számú, „Élhetőbb lakókörnyezetünkért” Mágocson című projekt keretében Mágocs Város Önkormányzata olyan infrastrukturális fejlesztéseket valósításít meg, melyek Mágocs város területén a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztett városrészek lakófunkcióját erősítik, a meglévő funkcióit bővítik.
A fejlesztés eredményeként a települési önkormányzat szociális bérlakásokat alakít ki, továbbá a gyalogos közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében több balesetveszélyes, illetve nem akadálymentes járdaszakaszt újít fel, közbiztonságot növelő beruházásokat valósít meg. A fejlesztés eredményeként megindul a település leromlott városi területeinek rehabilitációja és az ott élő lakosság felzárkózása.
A sikeres közbeszerzési eljárás lezárultát követően, 2018. december hónapban kerül sor a munkaterület átadására, mellyel megkezdődhetnek a kivitelezési munkák.
„A projektről bővebb információt a www.magocs.hu oldalon olvashatnak.”
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Aggasztó beismerést tett Svájc: nem tudná megvédeni magát egy nagyszabású támadással szemben
Svájc jelenlegi állapotában nem tudná megvédeni magát egy esetleges nagyszabású támadással szemben, ezért a növekvő orosz fenyegetés...
Kiderült, miért kellett külön szobában vacsoráznia Lajos hercegnek karácsonykor
Nem büntetés, hanem egy régi hagyomány áll a háttérben. Egy bennfentes családtag mesélte el a meglepő szabályt, ami minden királyi...
Az Osztrák-Magyar Monarchiát ünneplik a világ másik végén, ez a szilveszter fő attrakciója
Ezt nem láttuk jönni.
Magyar Péter: El a kezekkel Szily Nórától, el a kezekkel az édesanyámtól, el a kezekkel a nőktől!
A Tisza Párt elnöke karácsony után kifakadt az alantas támadások miatt, amely nem a politikáját, hanem személyét, családját, a vele...
Makacs címke? Így szedd le hatékonyan pillanatok alatt
Nálad is gyakran megesik, hogy megveszel egy új dolgot, de hazaérve pillanatok alatt felpaprikázod magad, mert a rajta lévő matrica vagy...
5 sorozat, amit az ünnepek között kell elkezdened
Vége a karácsonynak, de még nincs itt az új év. Végre van idő pótolni az év sorozatait. Az őszi-téli időszak csúcsteljesítményből...
Jó munkahelyen vagy? Ezekkel a kérdésekkel ellenőrizheted
Sokan évekig maradunk egy munkahelyen anélkül, hogy igazán megállnánk és feltennénk magunknak a legfontosabb kérdést: jó helyen vagyok?...
Szinte alig tisztítjuk ezt a tárgyat a konyhában, pedig igazi baktériumtelep
A kávéfőző víztartálya könnyen a baktériumok és szennyeződések melegágya lehet, ha nem tisztítjuk rendszeresen. A pangó víz, a...
Egész fegyverarzenált találtak két férfinél a rendőrök Hevesben
A fegyverek élesek voltak, és lőszer is volt hozzájuk bőven.
Karikó Katalin az orvosbiológiai szakirodalom mellett Friderikuszt és Krasznahorkait is olvas
Ma már napi 6-8 órát szentel az olvasásnak, bár ez leginkább szakirodalom tanulmányozásából áll, amely szorosan kapcsolódik jelenlegi...
Miért érzed magad vonzóbbnak télen? – Ezek a pszichológiai okok állnak mögötte
A tél beköszöntével sokan észreveszik, hogy önbizalmuk és vonzerejükkel kapcsolatos érzésük megváltozik. De mégis, mi lehet ennek az oka?
Gázolt a vonat Vácon
A vonaton körülbelül kétszáz ember utazott.
Sport
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Bulvár
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


