Ismét 4,4 millió fölött a foglalkoztatottak száma
A második negyedévben 4 millió 420 ezer volt foglalkoztatottak átlagos létszáma, 77 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,6 százalékponttal, 68,1 százalékra emelkedett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 2016. novembertől január végéig tartó három hónapban volt utoljára 4,4 millió fölött a foglalkoztatottak átlagos létszáma.
A belföldi elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztattak létszáma 107 ezerrel nőtt a tavalyi második negyedévhez hasonlítva, a külföldi telephelyen dolgozók és a közfoglalkoztatottak száma 3,2, illetve 11,2 százalékkal csökkent.
Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) korosztályba tartozó foglalkoztatottak foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal, 83,7 százalékra emelkedett. A fiatal (15-24 éves) foglalkoztatottak foglalkoztatási aránya 1,5 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit és 28,9 százalékos volt. Az idősebb (55-64 éves) korosztályba tartozó foglalkoztatottak száma 1,5 százalékponttal, 51,2 százalékosra nőtt.
A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 53 ezerrel - 2,3 százalékkal - nőtt egy év alatt és foglalkoztatási rátájuk 2,2 százalékponttal 75,1 százalékra emelkedett. A foglalkoztatott nők száma 13 ezerrel - 0,7 százalékkal - emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 1,1 százalékponttal, 61,1 százalékra javult.
A 20-64 éves korcsoportban - amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki az Európa 2020 stratégiában - a magyarországi foglalkoztatási ráta 1,7 százalékponttal, 73,2 százalékra nőtt, férfiaknál 81,0, a nőknél 65,6 százalékos volt a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta.
hírek innen, onnan
43 év távlatából is megkerülhetetlen ez a legendás sci-fi
Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmje több mint négy évtizeddel a bemutatója után is a sci-fi és a neo-noir egyik...
Íme a szilveszteri rituálék, amikkel garantáltan szerencsés lesz majd az új év
Neked már megvannak a szilveszteri terveid?
A fél internet kiakadt azon, hogy mit adott Kim Kardashian a gyerekeinek karácsonyra – ez az oka
Kim Kardashian ajándékvásárlása most sokaknál kiverte a biztosítékot.
Perzselő szenvedélyre vágysz? Ezért választja egyre több pár a vaníliaszexet
A vaníliaszex többet tud, mint gondolnád!
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Tedd ezt a dolgot az ágyad mellé éjszakára: reggelre meglepően másképp fogod érezni magad
Nem mindig kellenek nagy változtatások ahhoz, hogy reggel jobban érezzük magunkat. Néha elég egyetlen apró dolog, amely csendben hat ránk...
Manfred Weber nem zárja ki a szélsőjobbal való EP-s együttműködést
Ami voltaképp már zajlik, több szavazásnál együtt voksolt a Néppárt a radikálisokkal.
Drámai körülmények között bukott el a darts-vb megalázott meglepetésembere
Elképesztő fordítást mutatott be az ellenfele, aki a sírból hozta vissza a meccset.
100 ezer dollár értékben vett terepjárókat a csapattársainak karácsonyra az egyik legismertebb amerikai focista
A Pittsburgh Steelers irányítója a támadófalának hálálta meg az egész éves védelmet. A nagylelkű gesztusról egy helyi...
Kocsis Máté Magyar Péternek üzent: „Az, amit a Szily-interjúban tettél, minden határt átlép”
Miskolci prolik, büdös debilek, vidéki bunkók – csak három jelzős szerkezet a sok közül, amellyel Magyar Péter egykori feleségének,...
Brutális tragédia: részegen megölte feleségét, arcon lőtte 13 éves lányát, majd magával is végzett a férfi
A tragédia elkerülhető lett volna.
Jason Momoa porig kritizált vérfarkasos filmje hirtelen berobbant a streamingen
A 2014-es Farkasok című vérfarkasos akció-horror annak idején szinte teljesen eltűnt a süllyesztőben, ám most, több mint egy évtizeddel...
Sport
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Bulvár
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.
Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját
Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.
Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék
Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


