Ezt olvasta már?


Jazzfőváros - 90 zenész lép színpadra a kecskeméti családi fesztiválon

Európa tíz országának kilencven zenésze lép színpadra az augusztus 2. és 5. között zajló kecskeméti Jazzfőváros szabadtéri családi fesztiválon - mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.

Az ötletgazda, egyben a fesztivál házigazdája, a Bohém Ragtime Jazz Band zenekarvezetője kiemelte: a "kecskeméti jazz Woodstock" három színpadán hallható lesz a klasszikus jazz minden műfaja a ragtime-tól a blueson, a New Orleans-i jazzen, a dixielanden, a hot jazzen és boogie-woogie-n át egészen a laza swingig.

A harmadik Jazzfőváros fesztiválon fellép többek között a klasszikus jazz legjobb, legtapasztaltabb norvég zenészeiből összeállt Norwegian Jazz Kings zenekar, amely dob nélkül játszik.

A szervező kérésére a trombitás Herbert Christ hozta össze az Echoes of New Orleans német-angol-francia csapatot. Az "igazi Európa-válogatott" a kontinens legjobb, New Orleans-i stílusú jazzt játszó zenészeiből áll.

A pozsonyi Bratislava Hot Serenaders megjelenésében és hangzásában is megalkuvás nélkül idézi a húszas-harmincas éveket korabeli hangszereken és korabeli hangszerkezeléssel.

A How About Rita? nevű, tapasztalt holland zenészekből álló jazzkvartett a negyvenes-ötvenes évek "vintage vokális jazzének" húzós, vidám, nosztalgikus számait játsszák. A Coquette Jazz Band zenekar tagjai pedig Grazban és Bécsben tanuló fiatalok, akik a húszas-harmincas évek korai swing zenéje iránt elhivatottak. Előszeretettel játsszák a jazz aranykorát megidéző, saját hangszerelésű átirataikat.

Mellettük ellátogat Kecskemétre a szakma által a világ vezető ragtime-zongoristái között számon tartott norvég Morten Gunnar Larsen, az olasz Luca Filastro zongorista és zeneszerző, akinek komplex zongorajátéka könnyen felismerhető hihetetlen swing, blues és improvizációs érzékéről, valamint a francia Guillaume Nouaux, aki egyike Európa legismertebb swing és hot jazz dobosainak.

A magyarok közül színpadra lép Szalóky Béla, Korb Attila és Gyárfás István mellett a Mojo Workings is. A magyar blues együttes zenéjében a tradicionális blues, a hatvanas évek beat-, country-, jug-, illetve a későbbi évtizedek popdallamainak világát ötvözi, esetenként jazzes, sajátos hangvétellel. Gyakran használnak Magyarországon még kevéssé ismert, de másutt tradicionálisnak számító hangszereket.

Fellép még a swingkorszak népszerű énekegyüttese, az Andrew Sisters hagyományaira támaszkodó Vintage Dolls is. Az énekes csapat a harmincas-negyvenes évek híres, többszólamú vokális dalait dolgozza fel.

Ittzés Tamás kiemelte: 21 óra után kedvezményes jeggyel látogatható a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban megrendezett fesztivál, hogy azok se maradjanak ki, akik csak néhány órára akarnak "beleszagolni" a Jazzfőváros levegőjébe. Ők akár hajnali 2 óráig is bulizhatnak az örömzenéléseken.

A főszervező elmondta, hogy augusztus 2-án, a nulladik napon este fergeteges élőzenés, ingyenes swingpartival kezdenek, a pénteki, majd a szombati fesztiválprogram után pedig vasárnap délelőtt New Orleans-i jazz brunch zárja a fesztivált.

Az érdeklődők idén is láthatnak veteránautókat, és ezúttal is megrendezik a Jazzfőváros futást. A jelképes táv teljesítéséért fesztiválbelépő jár a szombati napra, amellyel a strand és a csúszda ingyenesen használható. Az Országos Jazz Műveltségi Vetélkedőt előkészítő jazztörténeti előadások mellett pedig ebben az évben is szerveznek swingtánctanfolyamokat is.

 







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0