Ezt olvasta már?


K&H: elrajtolt az iskola, érdemes a zsebpénzkérdést is rendbe tenni

elektronikus megoldások készpénz helyett

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen.

Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

Amint egy vállalat életében is minden új évben költségvetést kell készíteni, ugyanígy tanácsos iskolakezdéskor a gyerekek, diákok heti, havi rendszeres kiadásait is megtervezni. Bár az elmúlt hetekben a gyerekeknek, szülőknek egyaránt sűrű volt az „órarendje”, ám mindenképpen érdemes sort keríteni a pénzügyi tervezésre - közölte a K&H annak apropóján, hogy október közepén ismét elindul a K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak megrendezett pénzügyi vetélkedő következő szezonja.

Számlával biztosabb

Egy nyári felmérés szerint a szülők 28 százaléka ad fix összegű zsebpénzt a gyerekének Magyarországon, ám a többség még mindig készpénzben teszi ezt. Pedig ma már 14 éves kortól lehet bankszámlát nyitni a fiataloknak, akik számára így jobban követhetővé válnak a kiadások, és bankkártyával, okostelefonnal is tudnak fizetni. Ezek az elektronikus fizetési megoldások biztonságosabbak a készpénzes verziónál. Hiszen PIN-kód, képernyőzár kell a feloldásukhoz, ha pedig bekövetkezne a baj és elveszik a kártya vagy a telefon, a pénz akkor is biztonságban marad, míg a készpénzre ez nem igaz. Ezért is fontos, hogy a szülők megmutassák a mindennapos digitális bankolás lehetőségeit, különösen a gyerekek számára leginkább kézenfekvő mobilbankolást, valamint a biztonságos kártyahasználatot és okos fizetést.

Ráadásul már ilyen fiatalon megtakarítási számlát is nyithatnak a szülők a gyerekeknek, amivel spórolóhatnak a komolyabb kiadásaikra, ajándékaikra. Ha belefér a családi kiadásokba, akkor a takarékoskodásra való ösztönzésként fel lehet ajánlani a gyereknek, hogy amennyiben a hónap végén marad a zsebpénzből, akkor a szülők megduplázzák, megtriplázzák azt az összeget. Itt érdemes megvitatni velük azt is, hogy milyen nagyobb értékű eszközt, játékot szeretnének majd megvásárolni a jövőben.

Fenntartható megoldások

A fiataloknak azért érdemes bankszámlát nyitniuk és elektronikusan - bankkártyával, okostelefonnal, okosórával - fizetniük, mert így a gazdaság számára költséges készpénzhasználatot visszafogják. A nagyobb pénzintézetek a legkülönfélébb, divatos okoseszközös megoldásokat biztosítják a gyerekek számára is, a Google Pay-től kezdve az Apple Pay-en és Xiaomi Pay-en át a Garmin Pay-ig. Emellett a bankban elhelyezett pénz kamatozik, míg a készpénzre ez nem igaz.

Mindezekkel és rengeteg más pénzügyeket érintő kérdéssel foglalkozik az október közepén induló K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő oktatási anyaga, amely egész évben elérhető a gyerekek számára. A vetélkedő népszerűségét jelzi, hogy 2010 óta összesen közel 80 ezer diák vett részt rajta.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Naponta locsolsz, mégis kiszárad a veteményes? Lehet, hogy túl sekélyen öntözöl

Napi locsolás mellett is ki tud száradni a veteményes, ha a vizet nem a megfelelő mélységbe juttatod. Fedezd fel, hogyan öntözz valóban...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0