Ezt olvasta már?


Kecskeméten állították bíróság elé egy áfacsalásos bűnügyben a magyar csodaló, Overdose gazdáját

Cukorral, étolajjal és szőlőkaróval kereskedő bűnszervezet ügyében kezdődött 2018. március 20-án, kedden büntetőper Kecskeméten.

Cukorral, étolajjal és szőlőkaróval kereskedő bűnszervezet ügyében kezdődött 2018. március 20-án, kedden büntetőper Kecskeméten. Az ügy harmadrendű vádlottja a magyar csodalóként emlegetett egykori csődör, Overdose gazdája, Mikóczy Zoltán. Ügyvédje nyilatkozott a keol.hu-nak: „Ügyfelem kezdettől fogva, már az előzetes letartóztatás alatt is következetesen tagadta a bűnösségét. Nem is érti igazán, hogy hogyan került ebbe az ügybe..."

Még 2015-ben számoltak fel a pénzügyőrök egy Kiskőrösről és Akasztóról irányított, cukorral kereskedő bűnszervezetet, amely - mint akkor közölték a NAV nyomozók - 1,2 milliárd forintnyi áfát csalt el.

A gyanú szerint egy kiskőrösi és egy akasztói férfi irányította a bűnszervezetet, amely főként Szlovákiából, Lengyelországból és Csehországból szerzett be kristálycukrot fiktív magyar gazdasági társaságok nevében. Az így beszerzett árut magyar cégekből álló hálózaton átfuttatták és fiktív számlákkal értékesítették belföldi vevőiknek, akik ebből szintén hasznot húztak.

A NAV hatvan helyszínen - cégek székhelyén, telephelyén, könyvelőirodákban és egy ügyvédnél - tartottak házkutatást 2015. áprilisában. A bűnszervezet akasztói vezetőjénél tartott házkutatás során nemcsak az aznapi értékesítéshez kapcsolódó számlákat, hanem a cukorbeszerzés igazolására szolgáló fiktív számlákat is megtalálták.

A pénzügyi nyomozók és a revizorok az azonnali intézkedéseknek köszönhetően a keletkezett kár megtérülésére kétmilliárd forint értékben üzletrészeket, járműveket, ingatlanokat, követeléseket és bankszámlákat zároltak. A bűnszervezet irányítóit, a hasznot húzó társaságok vezetőit, a bűnszervezet tagjait, könyvelőit, valamint két szlovák állampolgárt költségvetési csalás, a bűnszervezetet segítő ügyvédet közokirat-hamisítás gyanúja miatt hallgatták ki. Tizenegy embert őrizetbe vettek, a Kecskeméti Járásbíróság valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezte - írták akkor a NAV közleményében.

Mikóczy Zoltán 4 hónapig volt előzetes letartóztatásban a börtönben, majd 4 hónapig tartották házi őrizetben. Jelenleg szabadlábon védekezik. Az 510 oldalas vádiratban ma már 20 személy neve szerepel. A költségvetést 2.6 milliárdos kár érte.

A büntetőper ma kezdődött a Kecskeméti Törvényszéken, dr. Fodor Endre bírói tanácsa előtt.

- A cégek működtetésnek egyetlen célja az volt, hogy az azokat szervező és irányító első és másodrendű vádlottak érdekkörébe tartozó gazdasági társaságok részére az áfa fizetési kötelezettség szándékos elkerülése érdekében számlát bocsássanak ki olvasta a tárgyalóteremben a vádiratot az ügyésznő. - A számlák valótlan tartalmúak, fiktívek voltak és erről a láncügyletnek többi tagja is tudomással bírt. A kiskőrösi bűnszervezet a tevékenységét 2011-ben kezdte és azt a 2015. április 14-én foganatosított kényszerintézkedések szakították félbe.

Nyilatkozott a keol.hu-nak a harmadrendű vádlott Mikóczy Zoltán vezető védője, dr. Karácsonyi István kecskeméti ügyvéd:

- Ügyfelem kezdettől fogva, már az előzetes letartóztatás alatt is következetesen tagadta a bűnösségét. Majd a vádirat benyújtását követően az írásban benyújtott érdemi védekezése is egyértelmű. A vádirati pontokban sem a bűnszervezet vonatkozásában, sem pedig egyéb vádirati pontokban nem ismeri el a bűnösségét. Tagadja azt és nem is érti igazán, hogy hogyan került ebbe az ügybe...

Dr. Karácsonyi István elmondása szerint Mikóczy Zoltán előzetes letartóztatásának elrendelésekor más gyanúsítást közöltek vele, mint az iratismertetést megelőző két héttel. Az eredeti gyanúban étolaj és cukor szerepelt, az iratismertetést megelőző 15. napon pedig már szőlőkaróra váltották át áfa csalásban az alapos gyanút.

A ma kezdődött, 20 vádlottas büntetőper várható több hétig tart a Kecskeméti Törvényszéken.

 

forrás:keol.hu







0
0

hírek innen, onnan

Napi gombóc bűntudat nélkül: Mikor edd meg a fagylaltot, hogy ne emelje az egekbe a vércukrodat?

Bár a nyári hőségben vagy egy fárasztó nap végén legtöbbször gondolkodás nélkül nyúlunk egy hűsítő fagylalt után, nem mindegy,...

A Vénusz mindent felforgat: szerelmi horoszkóp augusztus 12-én

Sorsfordító napfogyatkozás: Mit tartogat a szerelmi horoszkóp 2026. augusztus 12-re? Egy különleges napfogyatkozás és szuperújhold az...

Öngyilkos akart lenni, berúgott, bedrogozott, majd felgyújtotta magát benzinnel egy esztergomi nő, de a tűz miatt nem ő, hanem a 16 éves lánya halt meg

Vádat emeltek egy nő ellen a 2024-es esztergomi lakástűz miatt, amelyben meghalt a 16 éves lánya. A Manchester by the Sea tűzjelenete azt...

Hack Péter: Alkotmányos válság jöhet, ha az Alkotmánybíróság eltörli Sulyok leváltását

Az Alkotmánybíróság csütörtökön tárgyalja a Fidesz beadványát Sulyok Tamás volt államfő elmozdításáról. A döntés két nappal...

Putyin konvoját spontán összegyűlt gyerekek ünnepelték – akiket már órák óta várakoztattak egy benzinkútnál, ahol nem is kapni benzint

A spontánnak beállított PR-akcióról készült felvételeket az orosz propaganda azonnal felkapta, hogy Putyin népszerűséget demonstrálja.

Ráthonyi-Palácsik Tímea visszanyerte az álomalakját a szülés után: bikiniben villantott kerek idomokat a dögös modell –fotó

Ráthonyi-Palácsik Tímea elárulta, hogy a terhessége alatt felszedett 24 kilót sikeresen leadta a szülése óta eltelt időszakban. Az...

Megvan Magyarország új államfője: az interneten is mindenki Baka Andrásra figyel

Az Országgyűlés kedden megválasztotta Baka Andrást, amivel ő lett Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke. A Tisza köztársasági...

Lecsapott a rendőrség a magyar mentőknél: gyanús milliárdos szerződések után kutatnak

Kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, illetve adathordozókat...

Nagyot vágtak az augusztus 20-i ünnepség költségein – ennyibe kerül az idei programsorozat

Az idei augusztus 20-i állami ünnepségsorozat programjai több napon át, tíz budapesti helyszínen várják majd az érdeklődőket –...

Katasztrófa: 3 autó kapott lángra Budapesten

A semmiből csaptak elő a lángok.

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0