Ezt olvasta már?

0

Kecskeméti kábítószer-kereskedőket ítéltek el Szegeden

Jogerősen öt év börtönnel, illetve hét év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden jogerősen egy kecskeméti nőt és egy férfit, akik marihuánát, speedet és kokaint értékesítettek az alföldi városban.


hirdetés

A táblabíróság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mint társtetteseket mondta ki bűnösnek a vádlottakat.

A nő és a férfi élettársi kapcsolatban élt egy kecskeméti albérletben. A férfi 2015-ben és 2016-ban egy az eljárás során ismeretlenül maradt embertől rendszeresen különböző kábítószereket - marihuánát, speedet és kokaint - szerzett meg, hogy azokat közösen értékesítsék.

A vádlottak a drogokat műanyag tasakokban, digitális mérlegen kimért mennyiségben tárolták az általuk bérelt lakáshoz tartozó garázsban és a hűtőszekrényük fagyasztórészében elrejtve. Vevőik a megrendeléseiket a nő telefonjára adták le, majd a kábítószereket a vádlottak lakhelyén vagy a város különböző pontjain vették át, azokat rendszerint a nő vitte el az előre egyeztetett helyszínre.

A pár által eladott és az értékesítésre megszerzett kábítószer együttes hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának több mint 2,3-szerese volt.

A táblabíróság döntésével - a nő két kiskorú gyermekére tekintettel - enyhítette a Kecskeméti Törvényszék által első fokon rá kiszabott hatéves büntetést.

 







0

hírek innen, onnan

Amanda Seyfried már bánja, hogy 19 évesen bevállalt meztelen jelenetet is

19 évesen tartott attól, hogy elveszítheti a munkáját, ha nemet mond.

PM: csökken az ekho, devizában is fizethető a társasági adó

Különösen megéri az ekhót választani szeptember 1-től az előadóművészeknek.

Egyelőre bukásnak tűnik a Netflix új, hirdetésmentes szolgáltatása

Az előfizetők 99 százalékát nem érdeklik a Netflix - hirdetésmentes - játékai, de az online film- és sorozatnézés vezető szereplője...

Vízválasztó előtt az ország, tudunk-e spórolni a benzinnel?

A jelenlegi üzemanyagpiaci helyzetben felelős fogyasztói magatartásra van szükség ahhoz, hogy mindenkinek jusson elegendő üzemanyag -...

ENSZ-főtitkár: az atomkomplexum elleni támadás öngyilkos lépés

Kifejezetten aggasztja a nemzetközi közösséget, hogy a hétvége folyamán bombázás történt Európa legnagyobb atomerőműve, a...

Vezetés közben lett rosszul egy kamionsofőr Nyíregyházánál, az árokba borult – szemtanú élesztette újra a férfit

Hihetetlen történetet hozott az OMSZ: egy kamionsofőr vezetés közben rosszul lett, majd kamionjával az árokba borult, ám egy szemtanúnak...

Megérkezett a dupla kamerás okosóra

Nem alternatíva a piacvezető okosórákra a Rogbid King, de azért érdekes viselhető eszköz.

 Nem mítosz, hanem a szomorú igazság: tényleg huzatot lehet kapni.

Odakint a szabadban repkednek a 30-40 fokok, de sokkal elviselhetőbb az élet a beltéren akkor, ha közben megy a klíma, a ventilátor vagy...

Hogy tudták felrobbantani az orosz légibázist? Komolyan aggódnak az atomerőmű miatt

Ukrajna nem vállalta egyértelműen a mélyen a frontvonal mögött lévő orosz légibázis elleni támadást - partizánakció állhatott a...

Csercseszov: a Ferencváros csak elméletben volt kész erre a meccsre, gyakorlatban nem

Szomorú napot szereztek a szurkolóinknak a Ferencváros játékosai. A Qarabag 3-1-re nyerte a labdarúgó BL-visszavágót, s ezzel az azeri...

Döntött a bíróság Trump adóbevallásáról

A képviselőház szakbizottsága megkaphatja a bevallást.

Meghalt Darryl Hunt

Elhunyt Darryl Hunt, a The Pogues nevű punkzenekar basszusgitárosa – közölték kedden este a Twitteren.

Sport

Meglepő helyre igazolt a Fraditól távozó válogatott focista

A 31 éves szlovák focista kipróbálhatja magát Európában kívül is.

Újabb példátlan botrány duzzad Barcelonában

Joan Laportáék most rájöttek, hogy ez előző elnök, Josep Maria Bartomeu utolsó négy szerződéshosszabbítása jogilag megkérdőjelezhető.

Ekkora csalást még a szovjetek sem láttak soha

Az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokságon a szovjet-belga nyolcaddöntőben hihetetlen lesgólokkal ejtették ki a magyaroknak 6 gólt rúgó Lobanovszkij-csapatot.

A 97. percben panenkás büntetővel próbálta megnyerni a meccset, óriási égés lett belőle - videó

Hiába játszott kettős emberhátrányban a hazai csapat, az egyik pontot sikerült otthon tartani.

Megkapta a labdát, majd a saját térfeléről rúgott egy piszkosul nagy gólt

Ismaila Sarr tavaly még a Premier League-ben futballozott, most a másodosztályban játszik, és el is kezdte a szezont egy óriási góllal.

Így kezd a Fradi a Qarabag elleni sorsdöntő BL-selejtezőben

Sztanyiszlav Csercseszov két helyen változtatott a múlt heti csapaton.

Egy rossz bíróval is küzd a Fradi

Nem elég, hogy az azeri Qarabag vezet, még a spanyol Carlos Del Cerro Grandéval is meg kell küzdeni.

Két Barca-játékost is Valenciába csábítana Gattuso – sajtóhír

Az átigazolásguru Fabrizio Romano és több spanyol lap szerint Nico, Ez Abde és Bryan Gil a fő kiszemelt a Valenciánál.

Megvan, kivel játszik a Fradi az Európa-liga főtábláért

A Fradinak ír csapaton át vezethet az útja az Európa-ligába.

Guardiola: Haaland megütötte volna a csapattársát, ha nem ő rúgja a tizenegyest

Első angol bajnokiján duplázott Erling Haaland. Az első gólját tizenegyesből szerezte a norvég center. Erről beszélt Pep Guardiola.

Az országváltással sem bukná Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang az olimpiai járadékot

Rengeteg kérdést vet fel az olimpiai bajnok Liu testvérek hétfői nyilatkozata, amelyben bejelentették, hogy követik Kínába nevelőedzőjüket, és a továbbiakban is csak Csang Csing Linával tudják elképzelni a szakmai

0

Bulvár

Katasztrófa közeleg, a kormány átlépte a vörös vonalat

A természetvédők szerint érthetetlen a rendelkezés.

Magyarul számoló idegen kislányt találtak Ázsiában, tőlünk sok ezer kilométerre – és van rá magyarázat

A hantik nyelvrokonaink, és megható, mennyire értjük még ma is az alapszavaikat.

Óriási hajóbaleset történt a Balatonon, de a hatóságok eltitkolták a Magyar Titanic tragédiáját

Csaknem hét évtized telt el a Pajtás gőzhajó katasztrófája óta, az utasokra próbálták kenni a felelősséget.

Megtudtuk, miért kérik el az Aldiban a személyi igazolványt

Az áruházlánc szerint a személyi igazolvány ellenőrzésekor az életkoron kívül nem néznek mást, adatot pedig nem tárolnak.

Sári Évi levetkőzött a Playboynak, először szerepelt teljesen meztelenül a kamerák előtt

A színész-énekesnő egy kígyó társaságában bűvölte el a férfiakat.

Pozitív fejlemény jön a tankolással kapcsolatban – Sok ember kicsit fellélegezhet

Végre nem drágul, hanem jelentősen csökken a benzinár.

Újabb gázáremelést jelentett be a kormány

Kétszer fog emelkedni a gáz ára év végégéig az átlag felett fogyaztóknak.

Itt a Fidesz legújabb intézkedése! Rendkívüli tilalmat rendeltek el, majdnem mindenkit érint

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Az energia-ellátásbiztonság szempontjából

Személyit, útlevelet és jogosítványt sem lehet készíttetni

Országos leállás van a kormányablakokban.

A Mol közölte, meddig van tartaléka

Technikai problémák vannak.

Nem akarta a csoportos szexet, ezért alaposan megverték a fiatal anyát

Felrepedt a szája és hatalmas monokli árulkodik a támadásról.

Kiadták a riasztást, brutális eső tarolja le mindjárt ezeket a megyéket

Több megyében is lecsap a zivatar, helyenként jégesőre is lehet számítani.

blogmorzsák

A Duna-Tisza-csatorna története

Évszázados elképzelés, amely soha nem tudott megvalósulni - a Duna-Tisza-összeköttetés története.

Kacsaröpte Magyarországon

Ezt a rebelliót, diktatúrát, kémügyet a világ sajtója nem ismeri, hiszen magyar találmány.

Eger titkai

Hazánk rengeteg szépséget, különlegességet rejt magában. Erre egy kitűnő példa a Mátra-Bükk térségben elhelyezkedő Eger.

0