Ezt olvasta már?


Két hét múlva lesz az EP-választás

Két hét múlva, május 26-án vasárnap 8 millió 14 ezer választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.

A választás egyfordulós, a választópolgárok kilenc pártlista egyikére szavazhatnak. A szavazólapon sorrendben a következő pártok és pártszövetségek listái szerepelnek majd: MSZP-Párbeszéd, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Fidesz-KDNP, Momentum Mozgalom, Demokratikus Koalíció, Mi Hazánk Mozgalom, Magyar Munkáspárt, Lehet Más a Politika.

A május 26-i szavazáson a választópolgárok 10 277 hazai szavazókörben, 132 külképviseleten személyesen szavazhatnak, a több mint 115 ezer regisztrált választópolgár pedig levélben adhatja le szavazatát.

Az EP-választás arányos választási rendszerben, listás szavazással történik. A listaállításhoz legalább 20 ezer választópolgár aláírással hitelesített ajánlása volt szükséges.

A választáson Magyarország területe egy választókerületet alkot, a mandátumokat az úgynevezett legnagyobb maradék elve szerint osztják ki. Mandátumot az a párt kaphat, amelyik a voksoláson több szavazatot kap, mint az összes listára leadott összes érvényes szavazat öt százaléka. A listáról a jelöltek a párt által eredetileg bejelentett sorrendben jutnak mandátumhoz.

Az EP magyar tagjainak választásán választójoga van mintegy 7,9 millió, Magyarország területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárnak, közülük most vasárnap reggelig 29 588-an jelezték, hogy a szavazás napján a lakóhelyüktől eltérő, más magyarországi településen kívánnak szavazni. Az átjelentkezési kérelmeket május 22-én 16 óráig lehet benyújtani, öt évvel ezelőtt 69 200-an jelezték, hogy nem a lakóhelyükön szavaznának.

A magyarországi lakóhellyel rendelkező, de a szavazás napján nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok 93 ország 132 magyar külképviseletén adhatják le majd voksukat a magyarországi szavazás napján (A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Szudánban és Líbiában nem biztosíthatóak a külképviseleti szavazás feltételei).

Az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, május 25-én, szombaton lesz a voksolás.

Két héttel a szavazás előtt 14 073-an jelezték, hogy valamelyik külképviseleten voksolnának. Öt évvel ezelőtt a külképviseleti névjegyzékben 7572-en szerepeltek, közülük 6253-an el is mentek szavazni. A külképviseleti névjegyzékbe vételt május 17-én 16 óráig lehet kérni a lakóhely szerinti település jegyzőjétől vagy online a www.valasztas.hu-n.

Választójoga van az EP-választáson az EU más tagállamának magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező választópolgárának (amennyiben magyar listára kíván szavazni). A Nemzeti Választási Iroda (NVI) 113 ezer európai uniós állampolgárt tájékoztatott arról, hogy választójogukat Magyarországon is gyakorolhatják az EP-választáson, közülük már 3 396-an jelezték, hogy a magyar listákra voksolnának. Öt évvel ezelőtt 1622-en szerepeltek a névjegyzékben a szavazás napján.

Emellett - akik regisztráltak - szavazhatnak azok a nagykorú magyar állampolgárok is, akiknek sem Magyarországon, sem az EU más tagállamában nincs lakcímük. Regisztrálni május 2-án 16 óráig lehetett, a Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint 115 810 levélben szavazó szerepel a névjegyzékben. A levélben szavazók hétfőtől és csak személyesen vehetik át a szavazási levélcsomagjukat a kijelölt külképviseleteken. A levélcsomagot 30 ezren akarják átvenni személyesen, 85 ezren a postai kézbesítést választották.

A Brexit határidejének csúszása miatt a Nagy-Britanniában élő, magyar lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok nem szavazhatnak levélben a magyar pártlistákra, ők a helyi szabályoknak megfelelő regisztrációt követően a brit listákra szavazhatnak.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint egyelőre alig valamivel több mint ezer pártdelegáltat jelentettek be a szavazókörökbe.

Az ANY Biztonsági Nyomdában (korábban Állami Nyomda) lassan befejeződik a több mint 8 millió szavazólap nyomtatása. A szavazólapokat többféle biztonsági jellel védik, például azokat Magyarország címerét mutató vízjeles papírra nyomtatják, található rajtuk mikronyomtatás és a lap Magyarország térképének körvonalát mutató úgynevezett riccelést, perforálást is tartalmaz.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Peller Mariann őszinte vallomása: 42 évesen nem akarok többé szégyenkezni a testem miatt

A műsorvezető tudatos életmódváltásba kezdett, amelynek része a futás és a súlyzós edzés. Az átalakulás nemcsak a testét, hanem az...

Papp Sándor Zsigmond: Barátok a fa alatt

Jó lenne most felhívni azt, aki első mondatokat árul. Már nem emlékszem, hogy minderről egy novellában olvastam-e, vagy az egyik nagyon...

Autós üldözésig fajult a zokniba rejtett kábítószer esete Budapesten

Rendőri ellenőrzés elől próbált meg menekülni egy autós, akit végül a Megyeri hídig üldöztek a rendőrök.

Öt ikonikus dolog, amit ránk hagyott a Szovjetunió

34 évvel ezelőtt, 1991 utolsó napjaiban hullott szét a Szovjetunió, amely egyszerűségében is zseniális dolgokat hagyott ránk, és...

„Beteges tevékenység” – Megint Kijevet bombázta az orosz sereg

Volodimir Zelenszkij reagált a friss fejleményekre, és előrejelezte, mi lesz, ha ezt a keleti naptár szerinti karácsony idején sem...

Így reagált Varga Judit Magyar Péter karácsonyi interjújára

Amire volt férje egy Márai Sándor-idézettel válaszolt.

A TV2 sztárjának gyerekkori videóján dobtunk egy hátast: te felismernéd rajta?

Lehet, hogy neked is leesik az állad, hogy a Megasztár műsorvezetőjét, Szépréthy Rolandot látod a felvételen.

Rejtélyes drónok miatt órákra megbénult a légi forgalom Hannoverben

Azonosítatlan drónok miatt szombat hajnalig órákon át le volt zárva a hannoveri repülőtér feletti légtér - közölte a repülőtér...

Rob Gronkowski különleges és milliódolláros elméje – belülről

Buta sportoló? Ugyan már. Tom Brady egykori csapattársa kiválóan érzett rá, hogyan lehet az „egyszerű srác” karakteréből üzletet...

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a...

Elhunyt a The Cure legendás zenésze

A zenekar hivatalos közlése szerint Perry Bamonte karácsonykor, rövid lefolyású, súlyos betegség következtében hunyt el otthonában.

Súlyosabb a helyzet, mint valaha: az új influenza már több ezer halálos áldozatot követelt

Az új H3N2 influenza-variáns súlyosabb szezont okoz az Egyesült Államokban: eddig mintegy 4,6 millió megbetegedést és közel 1900...

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

0