Komoly változások elé nézünk január 1-től
Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé. Változás januártól, hogy a 4 vagy többgyermekes édesanyáknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.
. Év közepétől minden vállakozónak így a KATÁ-soknak is át kell térniük az online számlázásra. Csökken a kisvállalati adó és 5 százakos ÁFÁ-t fizetnek majd a szálláskiadók.
Már tavaly is sokan vettek részt különböző programokon a családok évében. A 4 vagy többgyerekes anyukák akkor még nem, januártól viszont már igénybe vehetik a teljes adómentességet. A Pénzügyminisztérium államtitkára egy szűkkörben megtartott sajtótájékoztatón azt mondta: a jövőben is folytatják a családok támogatását és a vállalkozások adócsökkentését.
Januártól 1 százalékkal csökken a kisvállalati adó, és kevesebb, 5 százalékos ÁFÁ-t kell fizetni majd a szálláskiadás után.
Változás, de csak július elsjétől, hogy most már minden vállalkozásnak kötelező lesz az online-számlázás, ez eddig csak a 100 forint feletti áfa-tartalom esetében volt előírás.
„A KATA-s vállalkozásoknak ez csak két lépésben lép életbe. Július elsejétől, ha ők magánszemély felé számláznak, akkor még nem, ha vállalkozás felé akkor már online száma szolgáltatási kötelezettségük van. Teljeskörűen 2021. január elsejétől lép életbe” – mondja Angyal József okleveles könyvelő.
Változások jönnek majd a bankolásban is! Már januárban újfajta, egységes és egymással összevethető díjkimutatást kap mindenki a saját bankjától, amelyből egyértelműen kiderül, hogy összesen mekkora költséget számolt fel neki a pénzintézet. Márciustól pedig jön az azonnali átutalás.
„Ez azt fogja jelenteni, hogy 5 másodpercen belül a hét minden napján 24 órán keresztül meg fog jelenni a kedvezményezett számláján a pénz. Gyakorlatilag azonnali fizetést tudnak majd az ügyfelek kezdeményezni” – mondja Trencsán Erika, a money.hu szakértője.
A nyugdíj mellett dolgozó nyugdíjasokat érinti, hogy júliustól járulékmentességet kapnak a foglalkoztatás formájától függetlenül. Igy nekik csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük.
atv.hu
hírek innen, onnan
Kris Jenner 70. születésnapi buliját rendőrök zavarták meg
Nemcsak a vendéglista miatt került a címlapokra az esemény.
Csökkenti a kortizolszintet, és úgy alszol ettől a gyümölcstől, mint a bunda
A kivi nem csupán egy egzotikus gyümölcs, hanem igazi szuperélelmiszer, amely számos egészségügyi előnnyel kecsegtet. Az immunrendszer...
Gyertyagyújtással emlékeztek a bezárt szegedi Wesley iskola előtt
Mintegy százan voltak jelen a szolidaritási tüntetésen.
„Kértem, hadd fogjam meg a kezét...” – Holtan találtak rá az eltűnt Lászlóra, nővére megtörten beszélt a tragédiáról
A férfit önkezével vetett véget életének.
Rejtélyes változások a 3I/Atlas-nál: ilyet még nem láttak a kutatók
Ez egyre furcsább.
„Naivitásnak tűnhet…” – a Múosz támadásba lendült a mesterséges intelligencia ellen
A mesterséges intelligencia komoly veszélyeire hívja fel a figyelmet a Múosz, amely közös nyilatkozatot adott ki több szerkesztőséggel.
Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók
Tűz volt reggel egy pusztamagyaródi családi házban, a füst miatt az ott lakó idős férfi életét vesztette - tájékoztatta a BM Országos...
Egy idős férfi fejbe lőtte magát egy veszprémi parkban
A 24.hu információi szerint a férfi túlélte az esetet, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
Magabiztos magyar győzelem az Eb-házigazda ellen
A januári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 5-2-re nyert kedden felkészülési mérkőzésen a kontinenstorna egyik...
Új telefon kell a nagyinak? 5 olcsó és jó mobil időseknek, amit könnyű használni
Pénztárca- és idősbarát mobiltelefonok listája - segítünk megkönnyíteni a választást!
Bugyiban nagy az öröm
Bugyi Nagyközség Önkormányzata megtartja a "Kerékpárosbarát fejlesztés Bugyi nagyközségben" című TOP_PLUSZ projekt ünnepélyes...
Bajban van a Megasztár?
Érdekesen alakultak a televíziós nézettségi adatok az elmúlt héten.
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért
A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta
„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését
A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit
A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha
Bulvár
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”
Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.
Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro
Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után
Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.
Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről
Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.
Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni
Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.
blogmorzsák
Reklámok és marketing
Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


