Ezt olvasta már?


Koronavírus - Piacok, boltok látogatását szabályozzák több helyen

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében országszerte több városban szabályozzák a piacok működését az idősek védelmében, és a húsvéti időszakra meghozott szigorítások közül is érvényben marad néhány.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere határozatlan időre meghosszabbította a húsvéti hétvégén érvényben lévő parkolási korlátozásokat a városban - közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel. Gépjárművel továbbra sem lehet megállni Sóstógyógyfürdőn, a Nyíregyházi Állatpark előtti parkolóban, a Blaha Lujza sétányon lévő, a Krúdy Vigadó előtti, a pavilonsornál, a parkfürdőnél és a fürdőháznál lévő területeken, valamint a város belső részén a Bujtosi városliget parkolójában. Emellett ezeken a helyszíneken továbbra is tilos zöldfelületen történő parkolás, ennek betartását a közterület-felügyelet ellenőrzi.

Csütörtöktől változnak a városi piacok látogathatósági feltételei is, a piaccsarnokot, a Tokaji úti nagybani zöldség-gyümölcs piacot, a jósavárosi és az örökösföldi piacokat a 65 év felettiek csak 10 és 12 óra között látogathatják - olvasható a közleményben.

Szolnokon keddtől a veszélyhelyzet végéig reggel 8 és 10 óra között látogathatják a piacokat a 65 évnél idősebbek. A szabályozás betartását szigorúan ellenőrzik a bejáratoknál. A rendőrök drónokkal figyelik a kijárási korlátozás betartását, szabálysértés esetén a járőrök a helyszínre mennek. A szolnoki idősotthonokban április eleje óta bent laknak a gondozók, ezzel is minimálisra csökkentve a fertőzés veszélyét.

Kaposváron a polgármester kedden úgy döntött, hogy a nagypiacon 9 és 11 óra között vásárolhatnak a 65 év felettiek. Szita Károly egyúttal azt javasolta a kormánynak, hogy minden üzletben rendelje el az idősekre vonatkozó időkorlát szűkítését.

Gyulán és Békéscsabán a városvezetők a kormányrendeletben meghatározott jogkörükkel élve határozatlan ideig módosították a helyi piacok működését. A megyeszékhelyen 9 és fél 11, Gyulán 9 és 10 óra között látogathatják a 65 évnél idősebbek a piacokat.

Kiskőrösön szerdától csak azokat a vásárlókat engedik be az üzlethelyiségekbe, akik védőmaszkot viselnek. Közleményben szólította fel Domonyi László polgármester a boltosokat, hogy április 15-étől tegyék kötelezővé a védőmaszk használatát. Azt is kérte, hogy az üzletek méretének figyelembevételével határozzák meg a helyiségben tartózkodók maximális létszámát. Lehetőleg 10 négyzetméterenként egy vevővel számoljanak - olvasható a város honlapján.

Siófokon - a polgármestereknek biztosított plusz felhatalmazás megszűnésével - keddtől az utcán ismét csak ajánlott, de nem kötelező a maszk viselése. Lengyel Róbert polgármester a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy e védőeszköz az üzletekbe, hivatalokba lépéskor ugyanakkor továbbra is kötelező, az erről szóló helyi rendelet hatályban van. A városvezető kitért arra is, hogy a hajóállomás és környéke is ismét megnyílt, az átmenetileg bezárt üzletek kinyithattak.

Csurgón az önkormányzat honlapja arról adott hírt, hogy rendszeresen fertőtlenítik a város köztereit, játszótereit, parkjait köztéri elemeit.

Bátonyterenyén a múlt hét végén kezdték el a járványügyileg legveszélyesebb közterületek fertőtlenítését. A boltok, posták, egészségügyi intézmények, gyógyszertárak környékét, a buszmegállókat, aluljárókat fertőtlenítik, továbbá lepermetezik a gyalogos közlekedést segítő korlátokat, a padokat és a szeméttárolókat is. 2020-ban elengedik az építményadó befizetését a lakosság számára - közölte Nagy-Majdon József polgármester. A városvezető közösségi oldalán tudatta azt is, hogy újratervezik az idei költségvetést. A pénzügyi döntések között ismertette, hogy a polgármesteri és alpolgármesteri költségtérítést a járványhelyzet alatt a védekezésre fordítják, a képviselők és külsős bizottsági tagok tiszteletdíja - újratárgyalásig - nulla forint lesz, a városi cégek vezetői fizetésük 70 százalékát kapják a járványhelyzet végéig.

Szerdán kezdődik a Békés Megyei Központi Kórház (BMKK) gyulai tagintézményében kezelt betegek áthelyezése, a fekvőbeteg-ellátást igénylőket a békéscsabai Réthy Pál Kórházba, a BMKK másik tagintézményébe veszik fel - olvasható a kórház honlapján. A pszichiátriai fekvőbeteg-ellátás, a felvétel április 20-ig a gyulai kórház pszichiátriai osztályán marad, ezt követően a rendelőintézetben vehető igénybe az ellátás. A krónikus osztályok betegei előreláthatóan április 17-19. között kerülnek át az intézmény másik kórházi osztályára vagy szociális intézménybe.

A gyulai Pándy Kálmán Tagkórházban - a működési feltételek rögzítettsége miatt - tovább működik a sürgősségi betegellátás, a fertőző osztály, a klinikai onkológiai centrum, a koraszülött intenzív centrum, a szívkatéteres kardiológia, valamint a tüdőgyógyászat - írják.

A gyulai tagkórházban a miniszteri utasításoknak megfelelően készülnek a tömeges koronavírus-megbetegedések ellátására:csaknem 300 ágyon fogják biztosítani a lélegeztetésre szoruló betegek ellátását, ezen felül több mint ezer ágyon a fertőzött betegek gyógykezelését.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt – a Trustban a bizalom a csapda

Ideiglenes átadási letartóztatásba került a 15 éves dán lány ügyének magyar gyanúsítottja. A Trust az online bizalom manipulációs...

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0