Kosárgála - Kikapott a légiósoktól a férfi válogatott
A nemrég kinevezett Rátgéber László vezette férfi válogatott kikapott az idegenlégiósok csapatától a budapesti Körcsarnokban rendezett All Star-kosárgálán.
A felvezető programban a női válogatott - melynek élére ugyancsak a közelmúltban jelölték ki a szlovák Stefan Sviteket - B33-as bemutatót játszott félpályán, majd értelmi fogyatékos gyerekekkel kosarazott, immár két palánkra.
Szalay Ferenc, a szövetség elnöke üdvözölte a jelenlévőket, majd kitüntetéseket adott át a sportág két doyenjének, Cziffra Mihálynak és Horváth Elemérnek, továbbá az MKOSZ-nél első hivatalos akadémiaként akkreditált Vasas Akadémia képviselőinek, végül a tavalyi év legjobb női játékosává választott Fegyverneky Zsófiának. Férfi részről a spanyol Manresánál légióskodó Hanga Ádám nem volt jelen.
A válogatottból "igazoltan" hiányoztak a bajnok és kupagyőztes Szolnok kosarasai, mivel ők kedden fontos mérkőzést vívnak az Eurochallenge Kupában.
A két együttes tavalyi csatáját 169-167-re a magyarok nyerték, és már az elején úgy tűnt, hogy a nyitónegyedben végig vezető vendégeknek sikerül a visszavágás. Hollis és Townes palánkszaggató zsákolásokat mutatott be - közben a túloldalon Keller "tesztelte" többször a gyűrűt -, záporoztak a triplák, a főként amerikaiakból álló ellenfél pedig a nagyszünetben már 59-85-re meglépett.
A Face Team akrobatáinak bemutatója után Szalay Ferenc az idén 100 éves szövetség nevében egy-egy mezzel ajándékozta meg a 100-nál többszörös válogatott játékosokat.
A pihenőt követően még jobban elhúztak a légiósok, 30 percnél már 86-118-at mutatott az eredményjelző, ekkor már egyértelmű volt, hogy sikerül a vendégeknek a visszavágás a tavalyi vereségért. A zárószakaszban az egyik időkérés alatt rendezett zsákolóversenyt a szombathelyi Chad Timberlake nyerte, aki a palánk alatt álló játékostársát átugorva vágta a labdát a gyűrűbe. A légiósok örömét tovább fokozta, hogy sima győzelmet arattak, végül 39 ponttal verve a magyar csapatot.
Eredmény:
Magyar válogatott-Idegenlégiósok 113-152 (38-41, 21-44, 27-33, 27-34)
--------------------------------------------------------------------------------
A magyar válogatott kerete:
Wittmann Krisztián (Kecskeméti KSE), Simon László (Falco-Szova KC Szombathely), Vojvoda Dávid (Atomerőmű SE), Molnár András (Kis Rába menti Takarék Soproni KC), Ferencz Csaba (Fortress-Lami Véd Körmend), Heindlein Roland (Albacomp Fehérvár), Gáspár Dávid (Zalakerámia ZTE KK), Kovács Péter (Pécsi VSK-PANNONPOWER), Keller Ákos (Albacomp Fehérvár), Morgen Ferdinánd (Atomerőmű SE), Szabó Zsolt (Falco-Szova KC Szombathely), Tóth Ádám (Atomerőmű SE), Tóth Gergely (Zalakerámia ZTE KK), Csorvási Milán (Kecskeméti KSE), Szabó Miklós (Factum Sport Debrecen)
Az idegenlégiósok kerete:
Janou Rubin (Kis Rába menti Takarék Soproni KC), Jibril Hodges (Jászberényi KSE), Damian Hollis (Albacomp Fehárvár), Rashad Bell (Fortress-Lami Véd Körmend), Darian Townes (Fortress-Lami Véd Körmend), Chad Avery Timberlake (Falco-Szova KC Szombathely), Djordje Pantelic (Falco-Szova KC Szombathely), Tomislav Ivosev (Naturtex-SZTE Szedeák), Andrija Ciric (Pécsi VSK-PANNONPOWER), Nick Raivio (Kaposvári KK), Benson Egemonye (Kis Rába menti Takarék Soproni KC), Thomas Kelley (Kecskeméti KSE), Justin Ingram (Factum Sport Debrecen)
mti
hírek innen, onnan
A Tisza több mint 2 milliárd forintot költött a választási kampányra
A kampányköltségek jelentős részét tették ki a magánszemélyek adományai.
Kiürítették a Pentagont
Veszélyes anyag került a levegőbe.
Hamarosan érkezik a TikTok autó
A projekt mögött a Seres csungkingi központú autóipari csoport áll, valamint a TikTok anyavállalatához, a ByteDance-hez kötődő,...
Magyar Péter: bárki leakaszthatja és hazaviheti a Nemzeti Hitvallást
Szerdán tárgyalta a kormány az ezt lehetővé tévő törvényt, csütörtökön már hatályba is lépett.
Több mint kétmilliárdot költött a Tisza Párt a választásokra
A Magyar Péter vezette párt 2,4 milliárd forintot költött a 2026-os országgyűlési választásra. Az erről szóló beszámoló a...
A gödi akkugyárról szóló leleplezés Minőségi Újságírás Díjat ért
A szavazat ára különdíjat ért.
Magyar Péter: Bárki hazaviheti a Nemzeti Hitvallást a hivatalokból, Ruff Bálintnak adtam a Miniszterelnökség példányát
Életbe lépett a kormányhatározat, lekerül a Nemzeti Hitvallás a közintézmények faláról. A Fidesz–KDNP a lépést az alkotmányosság...
Ukrán aranykonvoj: Az Oscsadbank ügyvédje szerint Sulyok Tamás esetében terrorcselekményhez kapcsolódó részesség is felmerülhet
Horváth Lóránt szerint azzal vált rendkívül aggályossá az államfő szerepe, hogy ellenjegyezte az Orbán-kormány ukrán...
Éheztettek, bezártak, majd halálra vertek egy rabszolgaként tartott nőt Pátrohán
Ököllel, sodrófával verte a pátrohai férfi a kiszolgáltatott nőt, volt, hogy sokkolóval esett neki.
Sam Worthington és Harlan Coben elhozták a nyár legpörgősebb Netflix-thrillerét, az amerikai sikersorozatot nehéz lesz lerakni
Egy ártatlanul elítélt apa kétségbeesett igazságkeresése robbantja fel a képernyőket júniusban.
Tömeges leépítések jönnek a Volkswagennél
A Volkswagen a terveknek megfelelően halad a nagyszabású németországi létszámleépítéssel és költségcsökkentéssel, Oliver Blume...
Utazz a múlttal: Budapest elindította a nosztalgiajáratokat
Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten, júniusban sem maradnak a garázsokban és kocsiszínekben a muzeális korú járművek.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


