Ezt olvasta már?


Koszorúzás, filmvetítés Galgóczi Erzsébet emlékére

Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas író halálának 23. évfordulója alkalmából megemlékezést és koszorúzást tartanak győr-ménfőcsanaki emléktáblájánál pénteken. Az évfordulót megelőző hetekben írásaiból készült filmeket vetítettek.

    A ma már Győrhöz tartozó Ménfőcsanak ápolja Galgóczi Erzsébet emlékét. A Kossuth-díjas író 1989. május 20-án ottani szülőházában hunyt el - mondta Szakálné Doktor Éva, a helyi iskola igazgatója az MTI-nek.

    Az alkotó emléktábláját a könyvtárnak és a Galgóczi-emlékszobának is otthont adó Bezerédj-kastély falán helyezték el. A kiállítóhely bemutatja az író gazdag életművét, felsorakoztatja kisregényeit és novellásköteteit, színpadi műveit és riportköteteit, regényeit tévéjátékait, őrzi egykori használati tárgyait.

    Galgóczi Erzsébet műveiből tizenkét tévéjáték és több mozifilm készült. Ezekből az alkotásokból az író tisztelői az évfordulóra történő készülődésként az elmúlt hetekben újból megnézték egyebek között az 1982-ben készült Bolondnagyságát, továbbá a Szent Kristóf kápolnája című filmet 1984-ből. Levetítették A főügyész felesége című tévéjátékot is, amely 1990-ben készült. Ezeknek az alkotásoknak a témája Győrhöz és a térséghez kötődik.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Egy hátborzongató képregényes szál térhet vissza a mozivásznon

Peter Parker testi átalakulása a képregények korábbi, drasztikus mutációit idézheti.

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj...

Fontos hírt kaptak a magyar nők!

Döbbenetes számok láttak napvilágot!

19 százalékos ugrással zárta az első tőzsdei napját a SpaceX

Egy nap alatt több mint 500 millió részvény cserélt gazdát.

Hantavírus Magyarországon: erre kell figyelni

A szakértők szerint nincs ok pánikra, de figyelni kell.

200 felett zúzott az autópályán, elvették az autóját

Egy 28 éves férfit kapcsoltak le az osztrák A2-es autópályán, miután 214 km/h-val hajtott egy kölcsönkapott olasz sportkocsival.

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első...

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

Dua Lipa nem hagyományos menyasszony volt: ikonikus nőről mintázta esküvői szettjét

Dua Lipa és Callum Turner május 31-én mondták ki a boldogító igent Londonban, ám a rajongók figyelmét nemcsak a sztárpár, hanem az...

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A...

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Kisebb vita alakult ki a felvezetőműsorban, furcsán indította a vb-t Dragóner Attila, az M4 szakértője

Berkesi Juditnak többször is közbe kellett szólnia a szexista megjegyzések miatt.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében

Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

0