Ezt olvasta már?


Kövér László: sorsdöntő lesz a 2018-as választás

Az Országgyűlés elnöke szerint sorsdöntő lesz a 2018-as választás, hiszen az lesz a tétje, hogy Magyarország megmaradhat-e a magyarok országának, ahol a magyar emberek érdekei az elsők, és ahol ők döntik el, hogy ki képviselje ügyeiket.

Kövér László a nemzeti konzultáció kapcsán szervezett országjárás bajai állomásán azt mondta: jövőre "az életünkről döntünk olyan értelemben, hogy folytathatjuk-e a család-, a gazdaság- és a nemzetpolitikában, amit elkezdtünk". A már mutatkozó eredmények ugyanis azzal kecsegtetnek, hogy egyszer valóban európai életminőséget adó, nyugodt, békés országban élve "nevelhetjük gyermekeinket és unokáinkat" - tette hozzá.

Kijelentette: a mintegy másfél millió ember, aki már kitöltötte a nemzeti konzultáció kérdőívét, igazolta, hogy szükség van az ilyen jellegű politikai tájékoztatásra, a párbeszédre.

A házelnök hangsúlyozta: ahogy szükség volt a békemenet többszöri megismétlésére az elmúlt esztendőkben, ugyanígy erősítette a kormány álláspontját az is, hogy minden fórumon hivatkozhattak azoknak a konzultációknak az eredményeire, amelyek során az emberek elmondták véleményüket.

Mint mondta: a mostani konzultáció apropóját a brüsszeli fejlemények adják. Ezek pedig arról szólnak, Brüsszel nem nyugszik bele, hogy Magyarország és a hozzá hasonló országok megpróbálják a saját szuverenitásukat legalább részben megőrizni, fenntartani a jogot, hogy a saját népük, a saját nemzetük alapvető kérdéseiben maguk döntsenek.

Az Európai Unió jövőjéről kialakult összeurópai vita kapcsán megjegyezte, az Európai Bizottság álláspontja szerint "a kutya ugat, a karaván halad", ahol a kutya Magyarország. Történhet bármi, a választók mondhatnak bármit, a brüsszeli "bürokratikus gépezet" csak megy tovább Európa központosításának irányába. Azon az úton, amely napról napra újabb és újabb területeken kurtítja meg a nemzetállami hatásköröket. A magyar kormány lehetőségeit, hogy megvédje a határokat, hogy megőrizze a rezsicsökkentés eredményeit, illetve, hogy az adó- és bérpolitikával megpróbálja Magyarország gazdaságát versenyképessé tenni, hogy ez a gazdasági növekedésen keresztül a magyar emberek jólétét eredményezze. A felzárkózást ahhoz a jóléthez, aminek a céljával annak idején az Európai Unióhoz csatlakoztunk - részletezte.

Kövér László beszélt arról is, hogy a magyar kormány azért is a támadások kereszttüzébe került, mert azt hirdeti, hogy Magyarországon egy olyan társadalomnak, közösségnek kell kialakulnia, amelyben a munka biztosítja az emberek boldogulását. A segélyek helyett munkalehetőségeket kell teremteni, mert a munka megbecsülése tarthatja fenn hosszú távon azt a társadalmat, amelynek fundamentumát a családok adják. Csak akkor van értelme azonban jövőről és politikáról beszélni, ha a családok erősek. Az elmúlt esztendőkben közösen megteremtett gazdasági lehetőségeket éppen ezért a nemzetként értelmezett családok megerősítésére fordítja a kormány - tette hozzá.

Hangsúlyozta: nem kérdés az sem, hogy mi különbözteti meg az ellenzéket a kormánypárttól. Orbán Viktor miniszterelnök szavait idézve elmondta: az ellenzéki politikusok döntő többségével szemben az kormánypárti politikusoknak szenvedélyük Magyarország. Ennek az országnak pedig a magyarok országának kell maradnia, amit most komoly veszély fenyeget.







0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0