Ezt olvasta már?

Futballcipők: a technológia új iránya

A futballcipők már jóval többek egyszerű sportfelszerelésnél. A modern technológia térhódítása lehetővé tette, hogy hatalmas fejlődésen menjenek keresztül ezek ...


Lemaradnak a vb-ről a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatában, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott az oroszországi tornán.

A vendégek az első perctől kezdve fölényben futballoztak a Groupama Arénában, ráadásul a 30. percben emberelőnybe is kerültek, mivel Priskin Tamás piros lapot kapott a Pepével szemben elkövetett könyöklésért. A portugálok rögtön a szünet után, a 48. percben André Silva közeli fejesével vezetést szereztek, az AC Milan támadójának találata pedig eldöntötte a találkozót.

A két gárda 13. alkalommal találkozott egymással, de a magyarok még egyszer sem győztek, a mostani volt a kilencedik portugál siker.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amely mivel nem nyert, már nem érhet oda a pótselejtezőt érő második helyre sem a csoportjában, a kvalifikációs sorozatot október 7-én Svájcban folytatja, majd három nappal később itthon a Feröer-szigetek ellen zárja. Magyarország legutóbb 1986-ban vett részt világbajnokságon.

 

Európai vb-selejtező, B csoport, 8. forduló:

Magyarország-Portugália 0-1 (0-0)

---------------------------------

Groupama Aréna, 22 ezer néző, v.: Danny Makkelie (holland)

gólszerző: André Silva (48.)

piros lap: Priskin (30.)

sárga lap: Pátkai (20.), Elek (45+3.), Dzsudzsák (82.), Fiola (89.), illetve Ronaldo (89.)

 

Magyarország:

-------------

Gulácsi Péter - Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Lovrencsics Gergő (Varga Roland, 78.), Elek Ákos (Pintér Ádám, 67.), Pátkai Máté, Dzsudzsák Balázs - Priskin Tamás, Eppel Márton (Böde Dániel, 61.)

 

Portugália:

-----------

Rui Patrício - Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao (Eliseu, 28.) - Gelson Martins (Bernardo Silva, 63.), Joao Moutinho, Danilo, Joao Mário - André Silva (Ricardo Quaresma, 86.), Cristiano Ronaldo

 

I. félidő:

----------

30. perc: Priskin ugrott fel Pepével, a magyar támadó azonban könyökkel odaütött a veterán védőnek, amiért a játékvezető kiállította.

 

II. félidő:

-----------

48. perc: Ronaldo adott be a bal oldalról, a középen érkező André Silva pedig egy méterről a kapuba fejelt (0-1).

 

Csodálatos élőkép fogadta a csapatokat: a Carpathian Brigade szervezésének köszönhetően 18 ezer darabos, a magyar címert és a piros-fehér-zöld trikolórt formázó koreográfia várta a két együttest.

Ronaldo már az ötödik percben tesztelte Gulácsit, három perccel később a magyar kapuson már csak a szerencse segített, miután újra a Real Madrid sztárja került helyzetbe. A vendégek nagy fölényben futballoztak, a harmincadik percben pedig még nehezebb helyzetbe kerültek a magyarok, mivel Priskint könyöklés miatt kiállította a játékvezető. Az emberhátrány ellenére a szünetig jól bírta a nyomást a magyar válogatott, a portugáloknak csak egy komolyabb helyzetük adódott.

A fordulást követően kevesebb mint három percre volt szükségük a vendégeknek a vezetés megszerzéséhez, Pátkai egy percen belül válaszolhatott volna. Ezt követően szinte végig a portugáloknál volt a labda, teljesen nyugodtan passzolgattak a mezőnyben, a támadások befejezését pedig már nem erőltették. A játék képe a hajrában sem változott, az egyetlen hazai helyzet Fiola előtt adódott a 93. percben.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megint egy rekord, aminek nem örülünk: soha nem volt még ilyen meleg a hajnal, mint kedden volt

Folyamatosan dőlnek a melegrekordok hazánkban, miközben alig várjuk a felfrissülést - ami továbbra sem jön.

Katasztrofális a helyzet a Rajnán: tizennégy centiméter választja el Európát a logisztikai összeomlástól

Történelmi mélypontra, mindössze 14 centiméterre esett a Rajna vízállása a németországi Kaubnál, ami miatt a teherhajók csak...

Mától új korszak kezdődik a csomagolásban: az EU szigorít, évek alatt a boltokban is látványos lesz a változás

Mától szigorúbbak a csomagolási szabályok az EU-ban: nemsokára teljesen megváltozhat, mit találunk a boltokban. Olvasd tovább:...

"Nem passzolunk, válni akarok, költözni akarok." – Varga Miklós Joe faképnél hagyta a heves veszekedés közben Hrovatin Csengét – videó

A festéklövedékek záporában és a tó hullámai közepette Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge próbálták teljesíteni az Exek csatája...

Magyar foci: Kizárták a magyar bajnokcsapat utódját

Az MLSZ Versenybizottságának határozatának értelmében a Dunaújváros FC-t a Dél-Nyugati csoportjából kizárták.

A nyár túl gyorsan elrepül – 6 módszer, hogy kiélvezd minden percét

Augusztus közepén hirtelen rájössz, hogy a nyárból már alig maradt valami – és megint elmaradt, amit terveztél. A nyár nem azért...

Kiszáradó folyami folyosók bénítják az áruszállítást Közép-Európában, a kiesést kamionokkal pótolják

Több német tartományban feloldották a hétvégi teherautó-tilalmat, mert a Rajnán súlyos fennakadások alakultak ki. Ausztria egyelőre nem...

Milliók várják az esti napfogyatkozást Spanyolországban és Izlandon

A ritka égi jelenség miatt a spanyol hatóságok jelentős rendőri jelenléttel és megelőző- tájékoztató kampánnyal készülnek. 

„Figyelj, kiugrálnak az utasok!” – drónnal fogtak el egy menekülő sofőrt a Velencei-tónál, akinek az üldözés végén még az autója is kiégett

Egy 49 éves győri férfi menekült a rendőrök elől a Velencei-tó térségében, miután egy lejárt műszaki miatt akarták igazoltatni. Az...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt

Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0