Ezt olvasta már?

0

Letartóztatták a halálos balesetet okozó ukrán sofőrt Kecskeméten

Nem jogerősen egy hónapra letartóztatta a Kecskeméti Járásbíróság azt az ukrán férfit, aki vasárnap Jakabszállás közelében ittasan vezetve, előzés közben összeütközött egy szembe jövő autóval, amelynek utasa a helyszínen belehalt sérüléseibe.


hirdetés

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdai tájékoztatása szerint a gyanúsított 31 éves ukrán férfi október 25-én délután Bugacpusztaháza külterületén, az 54-es úton autózva egy járműoszlop előzésébe kezdett. Ittassága miatt nem mérte fel megfelelően a helyzetet, és amikor észlelte a szemből érkező autót, megpróbált visszatérni a menetirány szerint sávba. Járműve azonban megcsúszott, megpördült és keresztbe fordulva az úttesten összeütközött a közben odaérkező autóval.

A baleset során a vétlen személygépkocsiban hátul, baloldalon ülő nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, az autó sofőrje nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket, míg a gyanúsított nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A férfit halált okozó ittas járművezetés miatt vették őrizetbe.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta; az ukrán férfi nem rendelkezik sem jogosítvánnyal, sem magyarországi lakcímmel, és a bűncselekményt ittas járművezetés miatti büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája - az ügyészi indítvánnyal egyezően - szerdán egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, mert a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. Erről másodfokon a Kecskeméti Törvényszék dönt.

 







0

hírek innen, onnan

Rejtélyes foltok és lyukak a frissen mosott ruhákon? Ez a 6 dolog lehet a háttérben

Rendkívül bosszantó érzés, amikor a frissen mosott ruhákon rejtélyes foltokat vagy lyukakat fedezünk fel. A probléma többnyire...

A koronavírus nagyon is jelen van az országban: 22 koronavírus-fertőzött gyermek van kórházban

Jelenleg 1500 fertőzöttet ápolnak kórházban, közülük 22 gyermek.

Mióta mérik, sosem volt ilyen magas a nyugdíjasokat sújtó infláció, újabb nyugdíjemelés kell

Az elmúlt húsz évben 12,4 százalék volt a csúcs, most 13,8 százalékos a nyugdíjas infláció.

Észak-Korea 1 milliárd dollár értékű kriptovalutát mosott tisztára

Ezzel a latorállam szintet lépett az illegális pénzügyi tevékenységekben, melyekkel vélhetően fegyverprogramjait finanszírozza.

Véget ért a hőség? – Záporok állnak a napsütés útjába

Egyrészt délen csökken a felhőzet, ugyanakkor a napsütés hatására szinte országszerte képződnek újabb gomolyfelhők. Záporok,...

Hamarosan jönnek a 3D nyomtatott vályogházak

A technológia működik, és egy augusztusi Somogy megyei konferencián azt is bemutatják, hogyan – sok egyéb ökoépítészeti újdonság...

Korlátozza a tűzifa exportját a az Orbán-kormány

„A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság” miatt. (Belföld)

Miért bújik el a kutyám, ha beteg?

Nem ritka, hogy egy háziállat elrejtőzik egy nehezen megtalálható helyre, amikor beteg. Kiderítettük az okát!

Fegyveres támadás Dél-Szudánban, tíz halott

Tizennyolcan megsebesültek és további húsz utast eltűntként tartanak nyilván, miután ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak három buszra...

A nyugdíjasok húsz éve nem tapasztalhattak ekkora áremelkedést – Jöhet a nyugdíjkorrekció

Az újabb nyugdíjemelés szintje szeptemberben derülhet ki. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba Amióta külön mérik a nyugdíjas fogyasztói...

Időjárás ma: Végleg vége a kánikulának? Mutatjuk, milyen idő várható szerdán

Helyi záporok, zivatarok szinte bárhol előfordulhatnak, de nagy területet érintő áztató esőnek kicsi az esélye. Hőség viszont nem lesz,...

Sport

Ekkora csalást még a szovjetek sem láttak soha

Az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokságon a szovjet-belga nyolcaddöntőben hihetetlen lesgólokkal ejtették ki a magyaroknak 6 gólt rúgó Lobanovszkij-csapatot.

Meglepő helyre igazolt a Fraditól távozó válogatott focista

A 31 éves szlovák focista kipróbálhatja magát Európában kívül is.

Újabb példátlan botrány duzzad Barcelonában

Joan Laportáék most rájöttek, hogy ez előző elnök, Josep Maria Bartomeu utolsó négy szerződéshosszabbítása jogilag megkérdőjelezhető.

A 97. percben panenkás büntetővel próbálta megnyerni a meccset, óriási égés lett belőle - videó

Hiába játszott kettős emberhátrányban a hazai csapat, az egyik pontot sikerült otthon tartani.

Megkapta a labdát, majd a saját térfeléről rúgott egy piszkosul nagy gólt

Ismaila Sarr tavaly még a Premier League-ben futballozott, most a másodosztályban játszik, és el is kezdte a szezont egy óriási góllal.

Így kezd a Fradi a Qarabag elleni sorsdöntő BL-selejtezőben

Sztanyiszlav Csercseszov két helyen változtatott a múlt heti csapaton.

Egy rossz bíróval is küzd a Fradi

Nem elég, hogy az azeri Qarabag vezet, még a spanyol Carlos Del Cerro Grandéval is meg kell küzdeni.

Megvan, kivel játszik a Fradi az Európa-liga főtábláért

A Fradinak ír csapaton át vezethet az útja az Európa-ligába.

Két Barca-játékost is Valenciába csábítana Gattuso – sajtóhír

Az átigazolásguru Fabrizio Romano és több spanyol lap szerint Nico, Ez Abde és Bryan Gil a fő kiszemelt a Valenciánál.

Guardiola: Haaland megütötte volna a csapattársát, ha nem ő rúgja a tizenegyest

Első angol bajnokiján duplázott Erling Haaland. Az első gólját tizenegyesből szerezte a norvég center. Erről beszélt Pep Guardiola.

Az országváltással sem bukná Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang az olimpiai járadékot

Rengeteg kérdést vet fel az olimpiai bajnok Liu testvérek hétfői nyilatkozata, amelyben bejelentették, hogy követik Kínába nevelőedzőjüket, és a továbbiakban is csak Csang Csing Linával tudják elképzelni a szakmai

0

Bulvár

Katasztrófa közeleg, a kormány átlépte a vörös vonalat

A természetvédők szerint érthetetlen a rendelkezés.

Magyarul számoló idegen kislányt találtak Ázsiában, tőlünk sok ezer kilométerre – és van rá magyarázat

A hantik nyelvrokonaink, és megható, mennyire értjük még ma is az alapszavaikat.

Óriási hajóbaleset történt a Balatonon, de a hatóságok eltitkolták a Magyar Titanic tragédiáját

Csaknem hét évtized telt el a Pajtás gőzhajó katasztrófája óta, az utasokra próbálták kenni a felelősséget.

Megtudtuk, miért kérik el az Aldiban a személyi igazolványt

Az áruházlánc szerint a személyi igazolvány ellenőrzésekor az életkoron kívül nem néznek mást, adatot pedig nem tárolnak.

Sári Évi levetkőzött a Playboynak, először szerepelt teljesen meztelenül a kamerák előtt

A színész-énekesnő egy kígyó társaságában bűvölte el a férfiakat.

Pozitív fejlemény jön a tankolással kapcsolatban – Sok ember kicsit fellélegezhet

Végre nem drágul, hanem jelentősen csökken a benzinár.

Újabb gázáremelést jelentett be a kormány

Kétszer fog emelkedni a gáz ára év végégéig az átlag felett fogyaztóknak.

Itt a Fidesz legújabb intézkedése! Rendkívüli tilalmat rendeltek el, majdnem mindenkit érint

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Az energia-ellátásbiztonság szempontjából

Személyit, útlevelet és jogosítványt sem lehet készíttetni

Országos leállás van a kormányablakokban.

A Mol közölte, meddig van tartaléka

Technikai problémák vannak.

Nem akarta a csoportos szexet, ezért alaposan megverték a fiatal anyát

Felrepedt a szája és hatalmas monokli árulkodik a támadásról.

Kiadták a riasztást, brutális eső tarolja le mindjárt ezeket a megyéket

Több megyében is lecsap a zivatar, helyenként jégesőre is lehet számítani.

blogmorzsák

A Duna-Tisza-csatorna története

Évszázados elképzelés, amely soha nem tudott megvalósulni - a Duna-Tisza-összeköttetés története.

Kacsaröpte Magyarországon

Ezt a rebelliót, diktatúrát, kémügyet a világ sajtója nem ismeri, hiszen magyar találmány.

Eger titkai

Hazánk rengeteg szépséget, különlegességet rejt magában. Erre egy kitűnő példa a Mátra-Bükk térségben elhelyezkedő Eger.

0