Ezt olvasta már?

Magyar Kupa - Szerda estére kialakul a negyeddöntős mezőny

Szerda délután és este rendezik a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntős párharcainak visszavágóit, melyek során a Fehérvár és az Újpest két és fél hét alatt har...


Lóháton a bajai tanyák védelmében

A bajai rendőrök 2019. augusztus 27-én a Készenléti Rendőrség állományának lovasaival, a Bajai Polgárőrség tagjaival, valamint a helyi közterület-felügyelőkkel és városőrökkel közös szolgálatot láttak el a külterületeken.


hirdetés

A Baja környéki tanyákon élő emberek személy- és vagyonbiztonsága, továbbá az itt elkövetett bűncselekmények megelőzése, valamint visszaszorítása érdekében a rendőrök a külterületeken élőkkel rendszeres kapcsolatot tartanak, és fokozott járőrszolgálatot teljesítenek. Munkájukat augusztus 27-én ezúttal a Készenléti Rendőrség egységétől érkezett lovas rendőrök, valamint a Bajai Polgárőr Egyesület tagjai, a városi közterület-felügyelet és a helyi városőrség munkatársai közös szolgálat során segítették. A fokozottabb jelenlét a város szinte valamennyi tanyakörzetére kiterjedt. A lovas rendőrök olyan, korábban gépjárművel nehezebben megközelíthető helyeken élőkhöz is eljuthattak, ahová eddig ritkábban juthattak el a helyi egyenruhások.

A rendőrök ellenőrzés alá vonták a tanyavilágban közlekedő járműveket, beszélgettek az ott élőkkel, tájékozódtak észrevételeikről, problémáikról. A rendőri jelenlét fontos célja a bűncselekmények megelőzése mellett a lakosság szubjektív biztonság érzetének erősítése.

A vagyon elleni bűncselekmények megelőzésében sokat tehetnek azonban a külterületeken élők is. Gyakran előforduló probléma, hogy a bűnelkövetők lakatlan, hosszabb ideig őrizetlenül hagyott ingatlanokra hatolnak be, ahol az otthagyott értéktárgyakat eltulajdonítják. Felhívjuk azon ingatlan tulajdonosok figyelmét, akik ritkábban látogatják a külterületen lévő tanyát, hobbikertet vagy üdülőt, hogy ott értéktárgyat ne hagyjanak hosszabb időre őrizetlenül! A kerti kisgépeket, szerszámokat, szivattyúkat, termelő eszközöket, műszaki cikkeket lehetőség szerint vigyék haza, helyezzék biztonságba.

Az ilyen típusú bűncselekmények esetében rendkívül fontos a megelőző tevékenység!

Először a bejutást kell megakadályozni. Mindenekelőtt az ajtókat, ablakokat kell biztonsági ráccsal ellátni, itt természetesen a pinceablaktól a külső padlásajtóig, a szivattyú aknától a szerszámtárolóig mindegyiket védeni kell. Az ajtókat biztonsági zárakkal lássák el, és lehetőségeik szerint - amennyiben mód van rá - az épületet szereltessék fel úgynevezett hangos- vagy néma riasztással üzemelő elektronikus védelmi berendezéssel! Ugyancsak ajánlatos rendszeresen látogatni a külterületei, ideiglenesen lakatlan házakat, hogy időről-időre meggyőződjenek azok sértetlenségéről.

Amennyiben mégis bűncselekmény sértettjeivé válnak, haladéktalanul értesítsék a 107, 112-es ingyenes segélyhívó számok egyikét.

 







0

hírek innen, onnan

Egy gól döntött Fehérváron, fordított a ZTE a Magyar Kupában

Az Újpest sorozatban harmadszor sem lőtt gólt a Vidinek, a zalaiak simán továbbjutottak az első meccs veresége után.

Amerikában is kipróbálja magát a kosárlabda-válogatott centere

Határ Bernadett szerződést hosszabbított a bajnoki címvédő Sopron csapatánál, a következő idényében pedig az Indiana Fever...

Brutál szexi: Vasvári Vivi egy szál bugyiban mutatta meg formás fenekét

Vasvári Vivi nemrégiben még a Távol-Keleten nyaralt, a vakációjáról pedig rendszeresen osztott meg a követőivel szebbnél szebb fotókat...

Szerintem a Fidesz sem tudja konkrétan, hogy mit csinál" - így reagáltak itthon Orbán memorandumára

Stratégiai irányváltást javasol az Európai Néppártnak Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a Néppárt balra tolódott, ezért vissza...

Le kellett mondania a horvát legfőbb ügyésznek, mert szabadkőműves

Az igazságügyi miniszter megüzente neki: vagy lemond, vagy kirúgják.

Cornstein nem tervezi, hogy távozna Magyarországról

A Népszavában jelent meg, hogy tavasszal, vagy kora nyáron távozhat a budapesti amerikai nagykövet. A nagykövetség szerint Cornstein marad.

Fürdőruhában mutatta meg magát Dua Lipa

3 millió lájkot ért a kép.

Cornstein nem tervezi, hogy távozna Magyarországról

A Népszavában jelent meg, hogy tavasszal, vagy kora nyáron távozhat a budapesti amerikai nagykövet. A nagykövetség szerint Cornstein marad.

Már napok óta halott lehetett: a szomszédok találtak rá az elhunyt nyíregyházi férfira ? Ezért halhatott meg

A szomszédok azt gondolták, a régóta betegeskedő férfi egyszerűen elment otthonról.

Sport

A feldúlt Klopp rendesen beleállt az Atléticóba

Egy igazi atléticós meccsen verte az Atlético a Liverpoolt, akik meglehetősen pipák voltak a meccs után.

Bírói csalással tudták csak megverni a Békéscsabát

Botrányos játékvezetés az Olimpiakosz elleni Challenge Kupa-negyeddöntőn. Óriásit küzdött a BRSE - a Pireusz nyert.

Hetek alatt szétkapkodták a csődbe ment BL-győztes kézicsapatot

Első két alkalommal még megmentették, harmadszorra már hivatalos a csőd.

A PSG-nek erkölcsi csapás, a Liverpoolnak hatalmas kudarc volt a BL-kedd

Az Atlético játékosai úgy ünnepelték az angol csapat legyőzését, mintha megnyerték volna az egész sorozatot.

A világ legjobb csapata jött hozzánk, és mi legyőztük őket

Diego Simeone természetesen nagyon elégedett volt, miután az Atlético Madrid hazai pályán legyőzte a BL-címvédő Liverpoolt a nyolcaddöntő első meccsén.

Bolondot csináltak a komplett Real Madrid-védelemből

Így még biztosan nem láttad a hétvége egyik legfontosabb momentumát.

Süllyed a Barcelona hajója, egy vezető már lemondott

A Cadena SER által kirobbantott álhíres, kamuprofilos botrány elsodorhatja az FC Barcelona vezetését.

Megszerezte a Juventus középpályását a Dortmund

A Borussia Dortmund labdarúgócsapata januári kölcsönvétele után kedden hosszú távú szerződést kötött Emre Cannal.

Óriási pénzbüntetést kapott a Ferencváros az MLSZ-től

Az NB I-et 21. forduló után két meccsel kevesebbet játszva is vezető csapatot három mérkőzés miatt büntették.

Neymar saját edzőjét támadta a Dortmund elleni vereség után

Thimas Tuchel szerint a brazil nem volt játékban, de Neymar szerint erről nem ő tehet.

Balázs Attila megvalósította az álmát: Pablo Cuevas legyőzésével valószínűleg megvan a top 100.

A magyar játékos nyolcaddöntőbe jutott a Rio de Janeiróban zajló salakpályás férfi tenisztornán.

0

Bulvár

Búcsúzzunk el a szuvenírként vásárolt hűtőmágnesektől!

Egészen fura kapcsolatot ápolok a hűtőmágnesekkel.

8 egykor gyakori keresztnév, amit ma már egyetlen babának sem adnak

A trendek változnak, és minden kornak megvannak a maga sláger keresztnevei. Ami egykor furcsán és újszerűen hatott, ma már lehet, hogy éppen ódivatúnak hat, és a most népszerű nevek egyszer majd biztosan olyan ritkaságnak számítanak, mint ezek a divatból kiment keresztnevek.

Roham az Aldikban - 88 százalékkal alacsonyabb ár a boltláncnál

Úgy tűnik, jól érzékelte az Aldi, hogy a briteknek mindent el lehet adni, ami valamilyen módon köthető a királyi családhoz. Ezúttal Katalin hercegné csizmája került a polcra, ahonnan semmi perc alatt elkapkodták.

Hagyd a bugyit, az csak összezavar.

Ha egyszer nem lehet a ruha alá semmit felvenni, akkor ez van. A sztárokat meg szerencsére úgysem zavarja a bugyi nélküli lét.

Magas a vérnyomás: ezeket tilos fogyasztani

A magas vérnyomás népbetegségenek számít. Érdemes azonban tenni ellene, mivel hosszú távon számos komoly betegség kialakulásának kockázatát megnövelheti. Nagyon fontos például, hogy megfelelően táplálkozzunk, és kiiktassunk az étrendünkből bizonyos...

Elkészült a javaslat a 4 százalékos nyugdíjemelésre

A Demokratikus Koalíció képviselői márciusban emelnék a járandóságokat, egyben visszamenőleg kifizetve az elmaradt havi nyugdíjpénzeket és kamatokat.

Visszahívást jelentett be a SPAR, vigye vissza, ha vett belőle

Alkatrészek válhatnak le róla, ez veszélyt okozhat.

Ő volt Topolino, Bujtor gyereksztárja - 35 év alatt ennyit változott

Kristály Barbara játszotta 1985-ben Az elvarázsolt dollárban Topolinót.

Gesztesi Panka álomszép helyen nyaral a családjával, fürdőruhában posztolt

Gesztesi Panka követői nagyra értékelik, hogy kicsit ők is élvezhetik a napsütést.

Fájdalmas csütörtök jön

Csütörtökön egy gyenge hidegfront halad át felettünk, ami sokaknál okozhat enyhébb panaszokat. Sokfelé erős lesz a szél is, ami jelentősen csökkentheti a komfortérzetet.

Bevonult a börtönbe a Való Világ sztárja, megkezdte fogházbüntetését VV Lóri

A villában csak 43 napot töltött, mert családja hiánya miatt feladta a játékot. Most hosszabb időre lesz bezárva. Kérdés, azt mennyire fogja bírni.

Újabb neves lakásbérlő a Budai Várban

Laptársunk, az Mfor.hu értesülését megerősítik a hivatalos cégiratokban már az idén bekövetkezett változások.

blogmorzsák

A 4 emeletes vagy 10 emeletes társasház a jobb?

Előnyöket és hátrányokat vizsgálunk. Melyik lesz a nyertes?

Első nap Stockholmban: találkozás Greta Thunberggel

„Ő motivált arra, hogy vonattal tegyem meg ezt a nagy utat.“

Házi teriyaki szósz

Érdemes otthon elkészíteni, mert sokkal finomabb, mint a bolti.

Fejenként 136 ezer forint kártérítést fizethet a Ryanair

Nem is jártak olyan rosszul azok az utasok, akik órákat dekkoltak a gépen Ferihegyen, mielőtt elindultak Gran Canariára.

"A jó kislányok a Mennybe mennek, a rosszak..."

3+1 napjainkban is fontos idézet Helen Gurley Browntól, aki ma lenne 98 éves.

Ezekbe a modellekbe ne tankolj E10 benzint!

Összeszedtük, hogy melyik autókban okozhat kárt az új üzemanyag.

Milliárdokért konténerekbe költöztetik a rabokat?

Ám ez is sok-sok milliárdba fog kerülni.

Kövér László választói nem egyenlőbbek Hadházyénál

Hova helyezzük a demokra­tikusan megválasztott képviselő kitiltását?

Az MSZP vállalja-e a rizikót?

„A legnagyobb rizikó az MSZP számára az, ha nem vállal rizikót.”

Számít a külső? Nagyon is!

Az átalakítások Alexandr Rogov munkáját dicsérik. Az orosz stylist hitvallása szerint a stílus nem pénz kérdése. És tényleg.

A legkirályabb Audit építettem meg

A satupadon Legóztam össze egy Audi Quattrót. Szó szerint.

0