MEGDUPLÁZHATJA AZ ÚJ LAKÁSFEJLESZTÉSEK SZÁMÁT A 3%-OS HITELPROGRAM
Már 2026-ban elindulhat 20–25 ezer új lakás fejlesztése a 3%-os hitelprogram keretében, ami a kivitelezés és előértékesítés alatt álló projektek számát közel megduplázhatja a jelenlegi átlaghoz képest.
A tényleges átadások tömegesen várhatóan 2027 második felétől jelennek meg a piacon, így a kínálati fordulat a következő két-három évben bontakozhat ki. Öt éves távon akár 50 ezer új lakás is megépülhet a programban, ami átlagosan ~40%-os bővülést jelentene az éves átadásokban.
A kormányrendelet szerint minden olyan lakásfejlesztés, amely legalább 250 lakás megépítését célozza, és ezek minimum 70 százaléka megfelel a 3%-os támogatott hitel feltételeinek, nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősülhet. A kormány várakozásai szerint a program keretében jövőre 20–25 ezer lakás fejlesztése indulhat el, öt év alatt pedig összesen akár 50 ezer lakás épülhet fel.
Az elmúlt öt évben a magyar lakásállomány évi bővülése folyamatosan mérséklődött: 2020-ban még 28 200 új lakás épült, 2021-ben és 2022-ben már csak nagyjából 20 000, 2023-ban 18 600, míg 2024-ben mindössze 13 300 – a vizsgált időszak legalacsonyabb értéke.
A Duna House számításai szerint a 2026-ban induló fejlesztések volumene ~90–110%-kal növelheti a piacon lévő újépítésű projektek számát, ugyanakkor ezek zöme még építés alatt lesz, így a tényleges átadások számában a nagyobb ugrás csak 2027–2028-ban várható. Öt éves távon az 50 ezer új lakás megvalósítása átlagosan évi 10 ezer többletátadást jelentene, ami ~40%-os bővülés a jelenlegi szinthez képest.
„A program valódi hatása akkor lesz mérhető, amikor az új lakások tömegesen megjelennek a piacon – ez várhatóan 2027 második felétől kezdődhet. Addig a keresletélénkítő hatás dominálhat” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
A program már az előértékesítési szakaszban is keresletnövekedést generálhat, ami 2026 elején indulhat meg az első projektek esetében. A tömeges átadások és a kínálati fordulat azonban 2027–2028-ban hozhat érezhető árversenyt az újépítésű szegmensben.
A fejlesztési idővonal a következőképpen alakulhat:
• Tervezés és engedélyeztetés: 6–12 hónap – 2025 őszén induló projekteknél ez 2026 tavaszára zárulhat.
• Előértékesítés: már az építkezés elején, akár 2026 elejétől.
• Tömeges átadások: 2027 második felétől, főként Budapesten és az agglomerációban.
„A tervezett kínálatbővítés csak a gyors engedélyezés és az építőipari kapacitás bővítése együttes megvalósításával érheti el célját, és mérsékelheti az árak emelkedését a következő években” – fogalmazott a Duna House vezető elemzője.
hírek innen, onnan
Jó hírek jöttek: Végre jön a jó idő, itt a friss időjárás-előrejelzés
Az előttünk álló napokban fokozatosan enyhül az idő, de a párás, ködös reggelek továbbra is meghatározóak lesznek. A naposabb...
Karácsony Gergely lemondta minden külföldi programját
Készen áll a tárgyalásra a kormánnyal.
Brutálisan összeverték az utcán a Virtuózok sztárját – Pánikrohamot kapott György-Horváth Zente
Brutális támadás áldozata lett a Virtuózok sztárja Kaposváron. György-Horváth Zente egy aggodalomra okot adó TikTok-videóban mesélt...
Cristiano Ronaldo máris megcáfolta korábbi kijelentését a visszavonulásáról
Még egy ideig biztosan élvezhetjük az ötszörös aranylabdás játékát.
A pozsonyi Slovnaft is mentesül az amerikai szankciók alól
Donald Trump személyesen adott felmentést Magyarországnak az orosz olaj elleni amerikai szankciók alól. A döntés a Mol Pozsony melletti...
Újabb történelmi betörés történt – hat római kori szobrot loptak el
Hétfő hajnalban fedezték fel a damaszkuszi Nemzeti Múzeumban történt betörést, ami során tolvajok több, a római korból származó...
Szőlő utca: tíz éve tudták, hogy gyerekeket futtatnak, de senki nem lépett
Miközben a gyermekvédelmi gyámok már 2015-ben jelezték, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója fiatalkorú lányokat futtat, a...
Megalkották John Wick ősellenségének pokoli Mustangját
Gondolkodtál már azon, hogy a John Wick-filmek főgonosza milyen autót vezetne? A wisconsini Ringbrothers műhelyében is ezen agyalhattak, így...
Önként áll bíróság elé Dúró Dóra
Lemondott országgyűlési képviselői mentelmi jogáról és bíróság elé áll a tavalyi ARC kiállítás egyik plakátjának átragasztása...
Az amerikai szenátus elfogadta a kormányzati leállás megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot
Az amerikai szenátus jóváhagyta az a kompromisszumot, amely véget vetne az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati...
Befuccsolni látszik Trump nagy béketerve: egyik fél sem enged a követelésekből
Egyre valószínűbb Gáza de facto kettéosztása, de Donald Trump amerikai elnök háborút lezáró tervének következő fázisa elakadni...
9 apró önvizsgálat, ami megóvhatja az egészséged
Az öngondoskodás nemcsak arról szól, hogy időt szánsz magadra és a lelked feltöltésére, hanem arról is, hogy figyelsz a tested apró...
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek
Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
Újabb sérülés miatt főhet Marco Rossi feje, Jereván 1001 arcát mutatva várja a magyarok érkezését
Riport az örmény fővárosból, ahol 28 éve nem látott (rész)sikert érhet el válogatottunk.
Jürgen Klopp évszázados tehetségnek, a United legendája kisfiúnak nevezte a Liverpool futballistáját
Tovább forrnak az indulatok a 140 millió euróért szerződtetett labdarúgó körül.
Bulvár
Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?
A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
A lecsavarhatatlan kupakok után ismét gigászi átalakulás jön a palackoknál
Az amerikai turisták sem kedvelték Magyarországon a lecsavarhatatlan kupakokat, de a szabályt minden gyártónak alkalmaznia kell.
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
Megszólalt a holtan talált orvosnő lánya
A holtan talált szekszárdi orvosnő lánya szerint két órán keresztül észre sem vették a kórházban édesanyja távozását.
"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja
Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
Megrázó részletek a holtan talált szekszárdi főorvosnő ügyében
Szegeden kudarcba fulladt a keresés az eltűnt főorvosnő ügyében.
blogmorzsák
Magyar zenei sikerek Amerikában
A The Riverside Soul lett az év zenekara Texasban.
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


