Már 12 koronavírus-fertőzött van Magyarországon
Újabb három koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon a koronavirus.gov.hu keddi információi szerint, mindhárman iráni állampolgárok.
A kormányzati honlap szerint a Szent László Kórházban már napok óta járványügyi zárlat alatt álló újabb 3 iráni SE hallgatónál diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést (COVID-19).
Mindhárman az elsőként diagnosztizált iráni fiatal új koronavírus pozitív betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktus kutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe – olvasható a honlapon.
Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás. A népegészségügyi hatóság kikérdezi őket is, ahogy minden egyes fertőzöttet, hogy az elmúlt két hétben – a kórházba bekerülésük idejét is figyelembe véve – hol és kikkel álltak szoros kapcsolatban.
Velük együtt hazánkban eddig 12 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 8 iráni, 1 brit, és 3 magyar állampolgár (egy 70 éves beteg férfi és a felesége, továbbá a brit állampolgárságú beteg magyar felesége). Karanténban továbbra is 67 ember van, míg 362 mintavételt végeztek a szakemberek.
A karantén elhagyására buzdít a római magyar nagykövetség
A közlemény ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az utazás megszervezésében a konzulátus nem tud segítséget nyújtani.
Neokohn
1 hozzászólás
Az Operatív Törzs még tegnap este beutazási tilalmat jelentett be az irániaknak és arra is felhívta a figyelmet, hogy azok az iráni személyek, akik nem működnek együtt a járványügyi hatósággal, és nem tartják be a járványügyi intézkedéseket, akár idegenrendészeti őrizetbe vehetők és kiutasíthatók az országból.
A Dél-Pesti Centrumkórházban elkülönített iráni egyetemisták közül ketten ugyanis továbbra sem hajlandók együttműködni a karanténszabályok betartásában – állította az operatív törzs hétfői budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón a törzs vezetője.
Lakatos Tibor ismertette: az egyetemisták éjszaka és nap közben is „nem megengedhető magatartást tanúsítottak”, megpróbálták kijátszani a karantén szabályait. Jelenleg is rendőrök jelenlétével tartják fenn a biztonságos elkülönítést a Szent László-kórházban – hangsúlyozta.
Magyarországon az első két fertőzött a két iráni egyetemista, egyikük egy gyógyszerészhallgató, a másik a Szent István Egyetem hallgatója. A harmadik beteg egy brit férfi, aki Debrecenben él és gyakran járt Milánóba. A negyedikre kontaktkutatások során találtak rá, ő a gyógyszerészhallgató barátnője. Az ötödik beteg egy 70 éves magyar, súlyosan beteg férfi. Vele kapcsolatban azt valószínűsítik, hogy külföldön élő fia fertőzhette meg, aki február közepén látogatta meg, előtte pedig Olaszországban és Párizsban is járt.
A hatodik fertőzött egy 22 éves iráni férfi, aki a Magyarországon elsőként diagnosztizált iráni gyógyszerészhallgatóval együtt egy születésnapi partin vett részt. A hetedik beteg a brit férfi 59 éves magyar felesége. A nyolcadik és kilencedik beteg a most diagnosztizált iráni egyetemista, valamint az idős magyar beteg férfi felesége.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfő este tudatta: a kormány több mint nyolcmilliárd forintot különít el a koronavírus elleni védekezésre. A pénz felhasználása az Operatív Törzs utasítása alapján történik.
mti
hírek innen, onnan
Újabb műtét vár a 15 éve daganatos betegséggel küzdő pécsi édesanyára – Adománygyűjtés indult Kovács Netta gyógyulásáért
A 47 éves pécsi Kovács Netta élete 2011 óta megalkuvás nélküli küzdelem. A története nem a kétségbeesésről, hanem a páratlan emberi...
Hiába a hatalmas kijelző és az önvezetés: ezt az extrát akarják igazán az új autók vásárlói
Első blikkre úgy tűnhet, az új autók vásárlóit már csak a hatalmas képernyők, a mesterséges intelligencia és az önvezető funkciók...
Az orosz biztonsági szolgálatok érvei győztek a Jabloko párt választási részvételéről szóló vitában
A háborúellenes Jabloko párt alsóházi választásokból való kizárásáról szóló döntés az orosz elnöki adminisztráció kezdetben...
Sosem látott vízkrízis és áramszünet jöhet Magyarországon, ha ez bekövetkezik: így bénulhat meg a hazai közműhálózat másodpercek alatt
A kiberbiztonság terén folyamatos versenyfutás zajlik, ahol a korlátlan erőforrásokkal rendelkező, mesterséges intelligenciát is bevető...
Több amerikai minisztert és újságírókat is csaliként használtak, amikor Trumpot egy iráni fenyegetés miatt másik repülőgépre csempészték
Az elnök elismerte, hogy a Secret Service tanácsára hagyta el az Air Force One-t, amelyen ott maradt Marco Rubio külügy- és Scott Bessent...
Fontos figyelmeztetést adott ki Magyarország egyik legnagyobb bankja – Már a cégeket is célba vették az online csalók
Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg...
Autókat, kütyüket és házakat is hatékonyan hűt az AI-jal fejlesztett festék
Az AI segítségével olyan új festékeket fejlesztett egy nemzetközi kutatócsapat, amely minden korábbinál hatékonyabban veri vissza a...
Elsőre elképesztő számnak tűnik, hogy a Nap elveszít másodpercenként több millió tonna anyagot a tömegéből
A Nap folyamatosan veszít az anyagából a napszél révén, amely töltött részecskék áramlásaként hagyja el a csillagot. Ez a folyamat a...
Sosem látott vízkrízis és áramszünet jöhet Magyarországon, ha ez bekövetkezik: így bénulhat meg a hazai közműhálózat másodpercek alatt
A kiberbiztonság terén folyamatos versenyfutás zajlik, ahol a korlátlan erőforrásokkal rendelkező, mesterséges intelligenciát is bevető...
Az első ötbe került a magyar nyelv a világon, méghozzá ezért
Napjainkban az emberiség nagyjából 7500 nyelvet használ. Léteznek olyan nyelvek, amelyek nyelvtani komplexitásuk, hangrendszerük vagy...
Audrey Hepburn fia kitálalt a színésznő házasságairól
Három évtizeddel a legendás színésznő halála után fia, Luca Dotti megtörte a csendet, és ritka betekintést engedett Audrey Hepburn...
Hegedűs Zsolt is megszólalt, azt ígéri, hogy egészségügyben minden korrupciógyanús ügyet feltárnak
Az Országos Mentőszolgálat mentőautó-beszerzései miatt elrendelt nyomozásról a Népszava írt először. Az egészségügyi miniszter...
Sport
Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját
Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.
Teljes a csalódás, lemond magyar tehetségéről az FC Barcelona, hiába mutatkozott be a magyar válogatottban is
Yaakobishvili Áron maradna Spanyolországban, kiderült, melyik klub jelentkezett be érte.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
Dárdai Márton úton van a mélybe? A csapatkapitányi szalagról álmodott, most még a Hertha kezdőcsapatából is kiszorult
Dárdai Márton lényegében háttérbe szorult a Hertha BSC-nél. A csapatkapitányi tisztségért küzdő magyar válogatott védő a kispadra szorult és a kezdőcsapatba kerülésért harcol.
Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister
Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.
Nem ment el a mai edzésre az FC Barcelona sztárja, napokon belül távozik
Furcsa véget ért a történet.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége
A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.
Varga Barnabás hagyta ki egyedül a tizenegyest, az AEK Athén elbukta a Szuperkupát
A görög klub új igazolása, Vitális Milán nem lépett pályára.
Milák Kristóf hosszú évek után megtörte a csendet és újra megszólalt
Kós Hubert már minden címet birtokol 200 háton.
A Magyar Labdarúgó-szövetség kizárta az egyik csapatot az NB III-ból
Már a bajnokság első két fordulójára sem álltak ki.
Bulvár
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Ma 7 másodpercre megszűnik a gravitáció a Földön - A NASA végre megszólalt a titkosított projektről.
Egy állítólagos kiszivárgott dokumentum szerint augusztus 12-én 7 másodpercre megszűnik a gravitáció. Utánajártunk a titokzatos Projekt Anchor mögötti igazságnak.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját
Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.
Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én
Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új szabályai.
Segédmunkás lett a TV2 ünnepelt sztárja: már 3. hónapja építkezésen dolgozik
A TV2 sztárja, Bódi Megyer három hónapja dolgozik építkezésen.
Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán
Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.
Menet közben ugrott ki négy utas egy ámokfutó kocsijából a Velencei-tónál, nem sokkal később kigyulladt a jármű
A rendőrök drónt is bevetettek a férfi követésére.
Amit Tóth Vera mond Tóth Gabi friss botrányáról, az túlmutat mindenen
Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


