Márai-program: január végére készülhetnek el a pályázatok
Várhatóan január végére készíti el a könyvkultúra támogatását célzó, évi 1 milliárd forintos kerettel induló Márai-program pályázati kiírásait a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) két frissen létrejött ideiglenes kollégiuma - jelentették be a testületek vezetői keddi budapesti sajtótájékoztatójukon.
A nagyszabású könyvszakmai program lebonyolítása az NKA 10 fővel felálló Márai Szépirodalmi Ideiglenes Kollégiumának és 8 fős Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégiumának a feladata lesz. Mint Szörényi László, a szépirodalmi Márai-kollégium vezetője elmondta, a két testület január 20-án alakult meg, egyéves mandátummal.
Beszámolója szerint a Márai-program keretében 680 magyarországi és határon túli magyar könyvtár gyarapíthatja állományát magyar nyelvű szépirodalmi, ismeretterjesztő és ifjúsági könyvekkel. A két testület évente kétszer tesz közzé egy-egy 500 címből álló kötetlistát, melyre egyenlő arányban válogathatnak köteteket a kiadók által felajánlott címekből. A Márai-program pályázataira 2011-ben a kiadók nyilvános könyvesbolti forgalomban lévő magyar nyelvű kötetekkel pályázhatnak, melyek között nem szerepelhet többek között tankönyv vagy szórakoztató irodalom. A pályázóknak a kiskereskedelmi árhoz képest legalább 25 százalékos engedményt kell vállalniuk, és fedezniük a könyvek szállításának költségeit.
Szörényi László hozzátette, a félévente közzétett 500-as listákon 150 cím A nemzeti kultúra minimuma elnevezésű csomag része lesz, melyet mindegyik kedvezményezett könyvtár megkap, a fennmaradó keretből pedig szabadon választhatnak majd a könyvtárvezetők.
Szörényi László az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Márai-programon keresztül az első könyvek várhatóan ősz elejére kerülhetnek a könyvtárakba.
A kollégiumok első feladata a Márai-program 2011. első félévi pályázati kiírásának elkészítése lesz. Császtvay Tünde, a tényirodalmi Márai-kollégium elnökének elmondása szerint a dokumentum szövege még nem született meg, mert néhány kérdés még eldöntésre vár.
Viták övezik például, hogy a kiadók pályázhassanak-e három évnél régebben megjelent kötetekkel, de az első kiírásnál várhatóan még nem lesz ilyen értelmű korlátozás - vélekedett Császtvay Tünde, hozzáfűzve azonban, hogy 2013-ra már csak új kiadványokat ajánlhatnak majd a könyves cégek.
A Márai-program költségvetéséből évi 40 millió forint jut a magyar nyelvű alkotók számára kiírt Márai alkotói támogatásokra, míg a kommunikációs részprogram keretein belül 95 millió forintot szánnak a kezdeményezés népszerűsítésére, honlapjának létrehozására, író-olvasó találkozók szervezésére. Az alprogramok lebonyolítása szintén a két ideiglenes kollégium hatáskörébe tartozik.
A tervek szerint a projektben később helyet kap a Publishing Hungary elnevezésű részprogram is, amelyből magyar műveket megjelentető külföldi kiadókat támogat, fordítói ösztöndíjakat ír majd ki az NKA. A Publishing Hungary elindulásának időpontjáról a két kollégiumi elnök egyelőre nem tudott tájékoztatást adni.
Zentai Péter László, a Márai-program kommunikációjában is szerepet vállaló Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója elmondta, az áprilisi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és a júniusi Ünnepi Könyvhét között új rendezvénysorozat elindítását tervezik a könyvkultúra népszerűsítésére, de a legfontosabb feladat jelenleg a pályázati kiírások közzététele. "Egyelőre azt sem tudjuk, hogy 80 év után először fizetnünk kell-e a könyvhét során igénybe vett fővárosi közterületért" - jegyezte meg.
Újságírói kérdésre válaszolva Szörényi László megjegyezte, a - szépirodalmi és ismeretterjesztő munkák kiadását, valamint magyar irodalmi művek idegen nyelvre fordítását támogató - Magyar Könyv Alapítvány jelenlegi formájában áprilisig megszűnik, a folyamat részleteiről a kultúrát felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól várnak tájékoztatást.
MTI
hírek innen, onnan
Külföldiek haltak meg az M1-esen, Magyar Péter részvétét fejezte ki a kormány nevében
A kormányfő is reagált az M1-es autópályán történt súlyos balesetre.
Véletlen lenne? Steven Spielberg UFO-filmje pont most futott be
A leleplezés napja az UFO-akták nyilvánosságra hozatalával egy időben kerül mozikba.
Lecsap az extrém időjárás: a sivatagban hömpölyög a víz az olvadó gleccserek és a felhőszakadások miatt
Rendkívüli árvízi veszélyre figyelmeztették a hatóságok az északnyugat-kínai Hszincsiang tartomány és a környező régiók...
Elesett az M1-es autópálya: egymás után történtek a balesetek, kigyulladt egy kamion
Újabb baleset történt az M1-es autópályán, a korábbi eset helyszínének közelében, Töltéstava térségében, pénteken kora reggel -...
Gigantikus vagyon kerülhet vissza az államhoz az egyetemi alapítványoktól
2027. augusztus 31-ig szállhatnak vissza az államhoz az egyetemeket fenntartó alapítványok, amelyek nettó vagyona tavaly év végére mintegy...
Hátrányból fordítva győzött a csehek ellen Dél-Korea
A dél-koreai válogatott 2-1-re nyert a cseh csapat ellen a labdarúgó-világbajnokság A csoportjának nyitófordulójában.
A Fidesz nem tanult a vereségből
Hiába derült ki az április 12-i választáson, hogy a választók többségét nem érdekli a migrációval és a genderrel való riogatás, a...
A gyergyói polgármester úgy kötött megállapodást Cegléddel 100 millió forintról, hogy a helyi tanács semmit sem tudott róla
Megszereztük a dokumentumot, amellyel Gyergyó polgármestere a helyi tanácsot megkerülve lepapírozta a Magyarország külhoni ifjúsági...
Egymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél, nyolcan meghaltak
A Hegyeshalom irányába vezető oldalon a teljes pályát lezárták.
Nyolcan haltak meg az M1-esen, miután egy kisbusz teherautóba rohant Győrnél
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen...
Elő a napszemüvegekkel, de ne tegyük messzire az esernyőt sem: Csalóka időjárás tartja lázban az országot
A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint bár pénteken az ország nagy részén a napsütésé lesz a főszerep, négy...
Veszélyből esély a magyar iparnak: kiút az iráni olajsokkból
Felgyorsíthatja-e az újabb energiaár-sokk a hazai ipar klímasemlegességbe való átmenetét, a hazánkban elérhető természetes...
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánatkéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


