Március 31-ig igényelhető a bölcsődei támogatás
Március 31-ig igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál (MÁK) a kisgyermeket nevelő szülők munkába visszatérésének támogatására az ország egész területéről - hívta fel a MÁK a figyelmet csütörtöki közleményében.
A projekt célja a kisgyermekesek foglalkoztatásának elősegítése, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése - írták.
Ismertetik, hogy a támogatás a 3 év alatti gyermekek nem önkormányzati fenntartású bölcsődében - például családi bölcsődében, munkahelyi bölcsődében, mini bölcsődében - való elhelyezésének, valamint a napközbeni gyermekfelügyelet személyi térítési díjára vehető igénybe.
A legfeljebb havi 40 ezer forintos támogatásra azok a szülők pályázhatnak, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeket nevelnek és a támogatás igénylését követően kezdenek újra dolgozni - írják a közleményben.
A pályázat 2019-es indulása óta eddig közel 1,2 milliárd forintot kaptak erre a célra a családok, és több mint 8973 szülő élt ezzel a támogatással.
A költségvetésben rendelkezésre álló keret lehetővé teszi, hogy a kisgyermekes szülők továbbra is pályázhassanak a támogatásra, amit 2023. március 31-ig tehetnek meg, kifizetési kérelmek benyújtására pedig változatlanul 2023. június 30-ig van lehetőség. A bölcsődei támogatást a kincstár havonta utalja a szülőknek számla ellenében, a gyermek óvodai nevelésének megkezdéséig - olvasható a közleményben.
Hangsúlyozták, a kormány kiemelt célja a gyermeket nevelő családok támogatása, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése. Ezért a családalapításra készülők számára továbbra is elérhető a családi adókedvezmény, a csok, a falusi csok, a gyed, a diplomás gyed, a fiatal házasok adókedvezménye és a babaváró támogatás is, valamint új elem, hogy 2023 januárjától szja-mentességet kapnak azok a 30 év alatti fiatal nők, akik gyermeket vállalnak - tájékoztatott a Magyar Államkincstár.
hírek innen, onnan
2352 év börtönre ítélnék Erdoğan legfőbb riválisát – „A bűnszervezet alapítója és vezetője”, ezzel vádolják Imamoğlut
A közel 4000 oldalas vádirat szerint a politikus korrupt volt. Pártja szerint politikai leszámolás zajlik a március óta előzetesben ülő...
Nehéz megértőnek lenni az Észbontók szereplőivel, amikor abban sem biztosak, hogy az ember emlős
Az észbontókon a legegyszerűbb kérdések is kifognak, de ennél is ijesztőbb, amikor úgy jutnak el a helyes válaszig, hogy közben a...
Tovább nőtt a magyar kitermelés földgázból és kőolajból
A 2024-es rekordot is felülmúlhatja.
A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért
A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási...
Dayot Upamecano: Rendkívül hálás vagyok Kompanynak
A Bayern München és a francia válogatott alapembere, Dayot Upamecano hosszú interjút adott, amiben szóba került a jövője, hiszen a védő...
Lionel Messi: Furcsa érzéssel távoztam a Barcelonától
Lionel Messi, az argentin szupersztár elismerte, hogy nem úgy távozott szeretett klubjától, a Barcelonától, ahogyan azt elképzelte.
Brutálisan lesújthat a magyar gazdaságra az extra bankadó, megszólalt a Bankszövetség
Értetlenül áll a Bankszövetség a bankadó tervezett emelése előtt. Megítélésük szerint a pénzügyi közvetítőrendszer eddigi súlyos...
Menet Menet közben tört ketté a jármű – hatalmasat esett a rollerestört ketté a jármű – hatalmasabb bukott a rolleres
Szerencséjére sértetlenül megúszta a balesetet.
Szerdán kormányülés lesz, kezdődik a Washingtonban kötött megállapodások végrehajtása
Orbán Viktor a posztjában kitért többek között a washingtoni találkozó eredményeire.
Lavrov: Oroszország is nukleáris teszteket fog végrehajtani, amennyiben más atomhatalom is azt teszi
Vlagyimir Putyin utasítása pedig nem azt jelenti, hogy ilyesmire készülnének.
Meghalt Neizer Zoltán
61 éves korában elhunyt Neizer Zoltán, korábbi magyar válogatott röplabdázó – számolt be a szomorú hírről a Szeged Ma.
Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban
Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.
Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit
A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha
Bulvár
Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?
A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja
Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.
Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro
Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után
Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.
Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről
Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.
blogmorzsák
Magyar zenei sikerek Amerikában
A The Riverside Soul lett az év zenekara Texasban.
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


