Ezt olvasta már?


Márki-Zay Péter megnyerte az ellenzéki előválasztást

Márki-Zay Péter a szavazatok csaknem 60 százalékával megnyerte az miniszterelnök-jelölti választást. Karácsony Gergely is ott volt Márki-Zay Péter eredményváróján.

Azt mondta, hogy győztek és egy embernek van félnivalója, aki nem más, mint Orbán Viktor.

 

Karácsony Gergely szerint a hazaszeretet forradalma zajlik ma Magyarországon. Kiemelte, hogy az elmúlt napokba azt mondták neki, hogy végre van egy ember, aki hazafiként viselkedik, aki nem más, mint Márki-Zay Péter. A főpolgármester megköszönte azoknak a munkáját, akik részt vettek az előválasztás lebonyolításában, ugyanis szerinte ez nem más, mint a hazaszeretet forradalma. Amit végig kell vinni egészen áprilisig. Egy mondat, ami meghatározó szerinte ez nem más, mint ,,A haza minden előtt!" A főpolgármester ezenkívül gratulált a DK-nak, szerint Dobrev Klárával együtt fogják a hazát megváltoztatni.

 

Márky-Zay Péter mindenkinek köszönetet mondott, de külön kiemelte a családját, feleségét és gyermekeit. Ők végig mellette álltak. Emellett hangsúlyozta, Hódmezővásárhely hatalmas támogatását, ők végig támogatták. A miniszterelnök-jelölt azt mondta, hogy egy nagyon széles és tiszta koalíció áll mögötte. Márki-Zay szerint ezt a csatát nem a pártok nyerték meg, hanem azok akik bíztak a váltásban még az ellenzék színterén is. Szerinte olyan emberek vannak mellette, akik bíznak abban, hogy valóban váltást akarnak, akik nem hagyják a bűnt.

 

Márki-Zay azt mondta: ezt a csatát nem ő nyerte, hanem azok a fiatalok, akik most is jelen vannak az eredményvárón. Tehát meglátása szerint Orbán Viktornak a fiataloktól kell félnie, ugyanis ők kormányváltást akarnak.

 

Külön gratulált a DK-nak, vagyis Dobrev Klárának. Márki-Zay azt mondta, tegnap felhívta Dobrev Klárát, és megegyeztek, hogy együtt fognak győzni, szövetségben 2022 áprilisában. Kiemelte, biztos abban, hogy együtt mennek tovább.

 

Márki-Zay Péter azt mondta, most nem Karácony Gergely, hanem ő fogja kapni a támadást, de tűrni fogja a magyar emberek miatt. Kiemelte, új kultúrát akar építeni, egy új Magyarországot, ugyanis csak szeretettel lehet győzni. Elmondása alapján: ,,elfogadhatatlan minden gonoszság, szeretettel kiállnak mindenkiért, jobb- és baloldalért, a zsidókért, a cigányokért, a melegekért." Azt mondta, ez egy csata volt, de nekik a következő háborút is meg kell nyernie. Ezt pedig úgy fogják állítása szerint megtenni, ahogy Hódmezővásárhelyen.

168óra







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Milánóban nyomozni kezdtek a Szarajevóba állítólag orvlövész turistaként ment olaszok után

A boszniai szerb orvlövészek halomszámra gyilkolták a civileket Szarajevó ostromakor, a jelek arra utalnak, hogy turisták is befizették...

Törvényes Terézváros Airbnb-rendelete a Kúria szerint

A rövid távú lakáskiadás tilalma jogszerű, a rendelet 2026. január 1-jén hatályba léphet – foglalta össze Soproni Tamás.

Egy külföldi kinevette a magyar település nevét, a következő mondata viszont mindenkit sokkolt

Egy vonaton rögzített videóban egy külföldi próbálja kimondani a legfurcsább magyar településneveket, az egyik település nevénél...

Meghalt az olimpiai bajnok tőröző

Rákos volt, amiről nem is tudott.

Orbán Viktor mindig kacérkodik az elnöki berendezkedéssel

Az ATV vendége volt 15 év kihagyás után a miniszterelnök.

Magyar Péter Orbán Viktor interjújáról: Egy ilyen ember nem lehet tovább miniszterelnök. És nem is lesz

A Tisza párt alelnöke azonnal reagált az ATV interjújára. Kemény szavakkal üzente meg, hogy szerinte miért kellene távoznia a kormányfőnek.

„Sokkolt ez az ítélet” – Jakabos Zsuzsáék mégsem kapják meg a 120 milliót, a Kúria megsemmisítette a jogerős ítéletet

Hosszú pereskedés végére került pont, de nem úgy, ahogy a sportolók remélték. Ügyvédjük szerint a döntés ellentétes a korábbi...

"A jog kikényszeríthető, ha másként nem, hát akár a törvény ellenében is"

November 11. és 19. között rendezik a 22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, melynek címadó szlogenje: Együtt...

Adóváltás adhat lökést a magyar zöldségeknek

Versenyképesebbé válhatnak a magyar zöldségtermelők és tovább fehéredhet az agrárszektor a fordított áfa bevezetésével. A szektort...

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit

A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha

0
0

Bulvár

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0