Ezt olvasta már?


Másodszor is bajnok lett a kecskeméti kvízcsapat

Újabb kecskeméti siker született a QuizNight elnevezésű kvízcsapatbajnokság-­sorozat nemzetközi döntőjében.

A BácsQuiz Nyereményital-diszkont fantázianevű formáció három évvel ezelőtti sikerét tudta úgy megismételni, hogy ehhez a bajnokság folyamán több mint 600, a Budapesten megrendezett döntőn pedig több mint 120 csapatot kellett megelőznie.

– Hogyan zajlott le az idei bajnokság? – kérdeztük Gyimesi Andrást, a csapat egyik játékosát.

– Az idei évadban 25 fordulóból állt a verseny alapszakasza. A fordulók szeptembertől május elejéig zajlottak hétfő esténként ugyanabban az időpontban az ország és a környező országok magyarlakta helyszínein. Jellemzően különböző vendéglátóipari egységek asztalainál, ezért is szokás ezt a fajta szellemi vetélkedőt „kocsmakvíznek” is nevezni. Az alapszakaszban elért helyezés aztán a döntőben pontokat ért, és mivel nekünk itt is sikerült első helyezést elérni, ezért az ezzel járó kupa mellett maximális pontszámot is vihettünk a döntőre.

– Milyen jellegű feladatok voltak? – adtuk át a szót Farkas Andrásnak.

– Minden fordulóban és a döntőben is 45+1 különböző nehézségű kérdés hangzik el nagyon változatos témakörökben. A feladatoknak többféle típusa van. Például vannak olyan kérdések, melyek megoldásai között kapcsolat van, ezért az összefüggés megfejtése után már könnyen megválaszolhatóak a kérdések, így lehet közben gondolkodni az összetettebb, több embert és alapos megfontolást igényelő kérdéseken. A fő kérdéssor mellett minden fordulóban van egy rövidebb villámkérdéskör is, amelyet az idei döntőben már másodszor szintén kecskeméti csapat, a Válaszok Nélkül nyert meg. Nagyon büszkék vagyunk rájuk és persze a tényre is, hogy a versenysorozat összes idei győzelmi trófeája Kecskeméten van.

– Felosztják egymás között a témaköröket?

– Sosem volt felosztás arról, hogy ki melyik témakört vigye – mondta Gyimesi András. – Inkább enyhe pszichológiai presszió volt jelen a csapat többi tagjától, amikor megakadtunk egy kérdésnél: „Ezt neked kéne tudnod, te vagy a töri szakos, vegyész, filmes, sportos…”. Az esetleges tévedéseknél pedig sosem volt még csak egy rosszalló tekintet sem a többiektől.

– Milyen nyereménnyel járt a győzelem?

– Nyeremény? A kupa és a dicsőség. A boldog tudat, hogy immár minden – egymás közötti – telefonbeszélgetésben „Helló, dupla bajnok!” indítással üdvözölhetjük a másikat. Ó, és még két rekesz belga sör. Elosztottuk, hazavittük, megkóstoltuk, egy részét mi már el is ajándékoztuk.

A kvízcsapat méltán büszke teljesítményére, másodszor is a legjobbak lettek

– Mindenre tudják a választ? – kérdeztük Farkas Andrást.

– Rengeteg olyan kérdést fejtettünk meg ebben az évadban is, melyre külön-­külön egyikünk sem tudott válaszolni, de három-négy ember tudásdarabkáiból összerakható volt a megoldhatatlannak látszó feladvány. S éppen ez az, ami ebben a „sportágban” a döntő: nem az egyéni teljesítmény, hanem a csapategység, mi ezzel nyertünk.

– Volt olyan kérdés, ami kifogott a csapaton?

– Rögtön a legelső válaszunk rossz lett, pedig csak egy igen/nem között kellett dönteni – árulta el Gyimesi András. Ki gondolta volna, hogy a legutóbbi kutatások szerint a 4-5 ezer éve kihaltnak hitt mamutok között pár példány az Alaszka melletti orosz Vrangel-szigeten mégis megélte az egyiptomi piramisok építésének idejét?

Együtt legyőzhetetlenek

Az alapcsapat tagjai: Gyimesi András, Farkas András, Berényi Milán, Geiger Csaba, Gyimesi Réka, Molnár Péter és Szatmári Zsolt. A döntőben budapesti barátaikkal, Flesch Tamással, Greff Balázzsal és Hacsek Gáborral, az „utánpótláscsapat” részéről ifjú Gyimesi Eszterrel egészült ki a csapat.

 

Forrás: baon.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0