Ezt olvasta már?


Matolcsy György elmondta, miért vásárolt Magyarország 110 tonna aranyat

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnöke kedd este újabb videót töltött fel YouTube-csatornájára, melyben Magyarország aranytartalékának történelmi jelentőségű növeléséről beszélt, melyet az elmúlt 12 év egyik legnagyobb sikerének nevezett.

DSC0235

A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke YouTube-csatornáján tett közzé egy videót, melyben többek között arról beszélt, hogy 3,1-ről 110 tonnára növelték az aranytartalékot, majd szó volt az arany értékékének százszoros növekedéséről, valamint a jövőben elérkező új kettős pénzügyi világrendszerről, melyben szerinte Budapestnek fontos szerepe lehetne.
Elmondása szerint 2017-ben Magyarország mindössze 3,1 tonna aranytartalékkal rendelkezett, amely 125 millió dollár értékű volt. A 2018-ban elindított nyolcéves arany-felhalmozási program eredményeként 2025-re ez 110 tonnára nőtt, amelynek értéke 12 milliárd dollár lett.


Magyarország tehát egy 12 milliárd dollár értékű aranytartalékkal rendelkezik a Magyar Nemzeti Bankban. Természetesen megvan, ahogy ez a napokban ki is derült

– jelentette ki. Majd hozzátette, hogy a százszoros értéknövekedés részben a mennyiség, részben pedig az arany árának 300 százalékos emelkedéséből adódott.

Az aranytartalék növelését három szakaszra osztotta: 2018-ban hazahozták a Londonban tárolt 3,1 tonnát, majd a tízszeresére, több mint 30 tonnára emelték, 2021-ben további 63 tonnát vásároltak, majd 2025-ben újabb 15,5 tonnát szereztek be. Kiemelte:

A Magyar Nemzeti Bank összesen 5,8 milliárd dollárt fektetett be aranyvásárlásba, amely 12 milliárd dollárt ér és több mint 6 milliárd dollárt nyert az MNB, amely 2500 milliárd forintnak felel meg.

Az összeget azonban nem fizethetik be osztalékként a költségvetésbe.

Az MNB korábbi elnöke szerint az aranyvásárlás stratégiai döntés volt, amelyet geopolitikai és nemzetstratégiai megfontolások vezéreltek. 2016 körül úgy látták, hogy egy kettős világrendszer alakul ki – egy nyugati dollár-alapú és egy keleti, kínai jüan-központú rendszer. Ebben a rendszerben az arany felértékelődik, és nemcsak pénzügyi-védelmi eszköz, hanem politikai és geopolitikai súlya is van. Mivel a magyar kormány erőteljes külpolitikát folytatott az Európai Unión belül, szükség volt egy „arany horgonyra”.

Nemzetstratégiai szempontból azért tartja fontosnak, mert „az elmúlt hetven-nyolcvan évben, amikor tulajdonképpen csak azt engedték oda a tárgyalóasztalokhoz, akinek volt aranya”. Hozzátette, hogy Magyarország elsők között kezdte meg 2018-ban az aranyvásárlást, amelyet 2021-től már gyakorlatilag minden ország követett. Ezzel a térségben egy főre eső aranytartalékban vezető pozícióba került, megelőzve Lengyelországot, Romániát és Csehországot.

A kettős világrendszer kialakulását 2050-re jósolja. A nyugati világ megtartja a dollárra épülő rendszert, amelyet arany, kriptovaluták és jegybanki digitális valuták (CBDC) egészítenek ki, a BRICS országok pedig egyre jobban levállnak majd a dollárról. Magyarországnak szerinte olyan pénzügyi rendszerre van szüksége, amely folyosót ad a két világrendszer között – hasonlóan Dubajhoz, Szingapúrhoz, Budapest is lehet ilyen pénzügyi átjáró.

index







0
0
0

hírek innen, onnan

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Naponta locsolsz, mégis kiszárad a veteményes? Lehet, hogy túl sekélyen öntözöl

Napi locsolás mellett is ki tud száradni a veteményes, ha a vizet nem a megfelelő mélységbe juttatod. Fedezd fel, hogyan öntözz valóban...

Napfogyatkozás és Perseidák: A nap, amikor ne felejts el az égre nézni

Különlegesen ritka égi jelenségek egész sorának lehetünk szemtanúja augusztus 12-én, amit kár lenne kihagyni. Nem kell hozzá...

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium...

Legtöbbször filmekben lehet olyat látni, ahogy mindenkit átverve kicsempészték Trumpot

Még a gépen utazó újságírók és Trump több munkatársa sem vette észre, hogy az elnök nincs az Air Force One-nak hitt gép fedélzetén,...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0