Ezt olvasta már?


Még két évig tarthat a lakásboom

A lakáspiaci kereslet élénkülése folytatódik idén, az árak várhatóan 11 százalékkal emelkedhetnek reálértéken, ami szerény lassulás a 2017-es 13,8 százalékos áremelkedéshez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lakáspiaci jelentésének májusi kiadványából.

Nagy Tamás, az MNB főosztályvezetője kiemelte: a túlfűtöttség jelei a lakáspiacon egyelőre még nem tapasztalhatók.

Országos átlagban a lakások ára nagyjából 15 százalékkal elmarad a makrogazdasági fundamentumok - jövedelmek, munkanélküliség, kamatkörnyezet - által indokolt szinttől, Budapesten azonban az árak már az egyensúlyinak tekinthető szinten tartanak - hangsúlyozta.

Nagy Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a lakáspiacon egyfajta átrendeződés zajlik, tavaly az árak országosan gyorsabban növekedtek, mint a fővárosban, ahol 13,3 százalékos volt az árdrágulás mértéke szemben az országos 13,8 százalékkal. Kiugró növekedés volt a községekben, ahol az országos átlagot jóval meghaladóan 17,9 százalékos volt az áremelkedés mértéke - mutatott rá az osztályvezető.

A válság előtti szinthez képest Budapesten drágultak a legjobban a lakások az MNB jelentése szerint, a fővárosban tavaly év végén 60 százalékkal többe került egy ingatlan, mint 2008-ban.

Ami a lakásvásárlási motivációkat illeti, az elsődleges cél Budapesten már évek óta a befektetés, a fővárosban a vásárlások 40 százaléka befektetési céllal történik. Második helyre a nagyobb ingatlanba költözés került föl tavaly, harmadik helyre pedig az új ingatlan szerzése csúszott le.

Tavaly 40 százalékkal bővült az új lakáscélú hitelek volumene Magyarországon, a fix kamatozású konstrukciók aránya pedig februárra elérte a 72 százalékot - idézte fel Nagy Tamás utalva arra, hogy az MNB további teret lát a növekedésre, hiszen GDP-arányosan az adat még mindig alacsonynak számít.

Érdemben bővült a kínálat 2017-ben, amikor 14,4 ezer, az egy évvel korábbinál 44 százalékkal több új lakást adtak át a fejlesztők, ráadásul a tendencia idén is folytatódott az első negyedévi adat 3,4 ezer új lakás - emelte ki a szakember. Nagy Tamás ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakásállomány megújulása régiós összehasonlításban még így is kiugróan alacsony, nagyjából 0,3 százalékos a szomszédos országoknál tapasztalható 1 százalékkal szemben.

Az új lakás átadások a fővárosban idén és jövőre tetőzhetnek, 2020-tól nem terveznek érdemi építéseket a fejlesztők - figyelmeztetett Nagy Tamás, aki azt is hozzátette: a várható leállás fő okát az 5 százalékos áfa fenntartása körüli bizonytalanságban látják.

Nagy Tamás úgy fogalmazott, a jegybank szerint fontos lenne, hogy minél hamarabb döntés szülessen arról, hogy 2019 után is igénybe lehet-e venni a lakásépítések után járó kedvezményt.

 







0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0