Ezt olvasta már?


Még több programmal vár a színművészeti egyetemek találkozója Kecskeméten

Március 26-30. között immáron 10. alkalommal rendezi meg a kecskeméti Katona József Színház a SZÍN-TÁR Fesztivált, ahol hazai és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények hallgatói kapják a főszerepet.

Az egész várost megmozgató fesztivál a jubileumi év alkalmából még több kísérőprogrammal és kedvezményes jegyárakkal is várja a közönséget.

A rangos színházi seregszemle állandó résztvevői a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának, az Újvidéki Művészeti Akadémia, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának hallgatói. Idén a Pesti Magyar Színiakadémia frissen végzett diákjaival és a Kecskeméti Színjátszó Műhely részvételével is kiegészül a fesztivál.

Az  nap alatt 10 előadással, 3 workshop-pal, 2 filmvetítéssel, több szakmai beszélgetéssel és közönségtalálkozókkal is várják a fiatalságra is kíváncsi közönséget.

A műsort és műfajokat tekintve széles spektrumot vonultat fel a találkozó: klasszikus és kortárs művek is egyaránt képviseltetik magukat, Csehov drámáin keresztül, Lorca klasszikusán át Pintér Béla és Hamvas Béla művekig. J. D. Salinger születésének századik évfordulójának tiszteletére a Zabhegyező két színpadi produkcióban és film formájában is megjelenik. Az előadásokat szakmai beszélgetések kísérik, amelyeket a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészhallgatói vezetnek.

A Kaposvári Egyetem Művészeti Karával való együttműködés komoly múltra tekint vissza, hiszen a kecskeméti társulat több tagja onnan érkezett (Decsi Edit, Dobó Enikő, Koltai-Nagy Balázs). Emellett a jelenlegi harmadéves színművész osztálynak – akiket az Ördöngösök című Hamvas darabban láthatnak -, Cseke Péter az osztályfőnökük. Az idén több előadásban is debütáló kaposvári harmadéveseknek köszönhetjük a SZÍN-TÁR dalát, hiszen A beszélő köntösből ismert Kecskeméti fohászt, Szente Vajk szövegével, ők alkották fesztivál-dallá.

A jubileumi év alkalmából SZÍN-TÁR sütivel kedveskedik az intézmény, amit a nézők az előadásoknak helyet adó Kelemen László Kamaraszínház és a Ruszt József Stúdió Színházban kóstolhatnak meg. Az Édes Pötty cukrászda egy csokis paleocsodával, valamint a kecskeméti baracktorta fesztiválvariációjával készül a nagyérdeműnek.

Most először a diákok, kedvezményes 500 Ft-os áron válthatnak jegyet az előadásokra, a felnőtt belépők pedig változatlanul, a korábbi években megismert 900 Ft-ért vásárolhatók meg, online vagy a Jegypénztárban.

A jövőre nézve a színház vezetése szeretné, ha olyan külföldi színművészeti egyetemek előadásai is a programba kerülhetnének, ahol nem csak magyar nyelven folyik a képzés.

A Színművészeti Egyetemek Találkozója kezdettől fogva a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál programját gazdagítja.

A találkozó támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Magyar Művészeti Akadémia.

 

Forrás: szinhaz.org

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Cristiano Ronaldo esküvői fotója: 10 év és 5 gyerek után feleségül vette Georgina Rodríguezt

Cristiano Ronaldo egy szűk körű szertartáson vette feleségül kedden a portugáliai Cascaisban Georgina Rodríguezt.

8 jel, hogy mást mondanak a szemébe, mint a háta mögött

Szemtől szemben kedves, egyetért önnel, támogatásáról biztosítja, mégis rendszeresen az az érzése, hogy valami nincs rendben?...

Több mint 7,6 milliárdot fizetett ki a Századvégnek a választás előtt az Orbán-kormány

A megrendelések között 200 millió forintos tanulmányok és 300 milliós közvélemény-kutatások is voltak. Vizsgálták egyebek mellett a...

70 kilós teknős garázdálkodik egy horvátországi strandon, több embert is megharapott

A mostani volt az ötödik feljegyzett ilyen eset az elmúlt pár hétben.

A PDSZ változtatna a tankerületi igazgatók kiválasztásán

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint nem kellene kötelező feltételként előírni az öt év vezetői tapasztalatot a tankerületi...

Egy cateringes teherautón bújtatták el Trumpot

A biztonsági emberek szerint veszélyben volt az elnök, Trump azonban nem aggódott.

Razzia a mentőszolgálatnál: a milliárdos mentőautó-beszerzések iratait vitték el

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a mentőszolgálat két budapesti telephelyén tartottak ellenőrzést. Az akció alig másfél hónappal...

70 kilós teknős terrorizálja a nyaralókat a horvát tengerparton

Pár hét alatt már ötödször támadt emberre ugyanaz az álcserepesteknős.

Paradicsomszezon van: így válaszd ki a legfinomabbat.

Néhány hetes csúcsszezon, rengeteg fajta és végtelen lehetőség – a nyári paradicsom egészen más élményt kínál, mint amit az év...

Kiderült, ki játssza a Harry Potter egyik kedvenc karakterét az HBO sorozatában

Nicholas Hoult csatlakozott az HBO készülő Harry Potter sorozatához, ő alakítja majd Gilderoy Lockhart professzort.

Balszerencsét és anyagi csődöt hoz a házhoz: ezt a két dolgot soha ne hagyd a konyhapulton.

A konyha nem csupán a főzés helyszíne: a népi hagyományok szerint otthonunk bőség- és energiaközpontja. Létezik azonban néhány olyan...

A ráncos paradicsom nem azt jelzi, hogy vegyszermentesen termesztették volna – Íme, mi okozza a deformálódásukat

Ha ön is azok közé tartozik, akik a kertjükben termesztett paradicsomokat nézegetve furcsa, ráncos, barázdált gyümölcsökkel...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

0