Ezt olvasta már?


Még többen keresik a paneleket

Jelentős eltérések vannak a kínálati piacon a felújított, normál állapotú és felújítandóként eladásra hirdetett panellakások árai között - derül ki az ingatlan.com legújabb, több mint 15 ezer hirdetésen alapuló panelkörképéből.

Korábban a magas távfűtési díjak a panellakások ellen szóltak, de ezek az elmúlt években mérséklődtek, ami javította a panelek lakáspiaci megítélését is. Ezt mutatja, hogy országos szinten a 30 millió forintnál olcsóbb lakóingatlanok körében tavalyi 30 százalékhoz képest idén 36 százalékra nőtt a panellakások iránti érdeklődések aránya. Budapesten még látványosabb a növekedés ebben az árkategóriában: 2016-ban az érdeklődések 41 százaléka érkezett panellakásokra, idén pedig már több mint 53 százalék.

Milliókat érő állapot

A panellakások népszerűsége annak köszönhető, hogy alacsonyabb az átlagos négyzetméteráruk, mint a téglaépítésűeknek. Budapesten egy 50 négyzetméteres panellakás az átlagárak alapján már 16-20 millió forintból kijöhet, míg a téglalakásúak állapottól függően 24-28 millió forintért szerepeltek a kínálatban november elején. Ugyanakkor a vevők, sem az eladók szempontjából is lényeges, hogy milyen állapotban van az adott panellakás.

Az ingatlan.com adatai szerint a felújítandóként hirdetett budapesti panellakások átlagos négyzetméterára október végén 336 ezer forint volt. Ezzel szemben a normál állapotú panellakásokért 363 ezer forintot, a felújított, jó állapotúakért pedig 382 ezer forintot kértek az eladók. A felújítandó panellakásokhoz képest a normál állapotúként hirdetetteket 8 százalékkal magasabb négyzetméteráron kínálták, a jó állapotúakat pedig 14 százalékkal drágábban. Egy 50 négyzetméteres panellakás esetében több mint 2 millió forint is lehet az állapotból adódó különbség.

“A jó állapotúként hirdetett panellakások egy része olyan házban van, amelyeket már leszigeteltek ez pedig alacsonyabb fenntartási költségek mellett magasabb piaci árral párosul.” - mondta Balogh László. A felújítandó panelek tulajdonosainak emiatt is érdemes megfontolniuk a felújítást, mivel a panelek iránt várhatóan továbbra is lesz kereslet, és a jobb állapotúak értéke még tovább emelkedhet. Az ingatlan.com szakembere hozzátette azt is, hogy a szakemberhiány miatt érdemes jó előre tervezni, mert a komolyabb munkálatok megkezdéséhez a mesterekre akár hónapokat is várni kell.

 

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Karambol volt az M1-esen, több kilométeres a dugó

Három személyautó összeütközött az M1-es autópályán Bicske és Herceghalom között a főváros irányában - közölte az Útinform...

Felháborító lépésre készül a ChatGPT fejlesztője

Hirdetést csempésznének a ChatGPT-be.

Aggasztó, ami Debrecenben történt vasárnap délután

Vasárnap délután közlekedési baleset történt Debrecenben, ahol egy személyautó és egy motorkerékpár ütközött össze a Thaly Kálmán...

Rubint Rella vadító fotóval köszönt be Kambodzsából

Lélegzetelállító fotóval jelentkezett be Instagram-oldalán Rubint Rella, aki jelenleg egy 33 napos szólóutazáson vesz részt. Az...

Rúzsa Magdi kisfia, Zalán már most egy igazi úriember – fotó

Rúzsa Magdi kisfia, Zalán egy igazi úriember. Erről árulkodik az a fotó, amelyet édesanyja osztott meg közösségi oldalán. Az énekesnő...

Orbán Viktor is szóba került Szergej Lavrov évértékelő interjújában

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Taszsz...

Motorossal ütközött össze egy személyautó Debrecenben

Motorkerékpárossal karambolozott egy személyautó Debrecenben, a Thaly Kálmán utca elején. A motoron és az autóban is csak a vezetője...

Vadőröknek, polgárőröknek, biztonsági cégeknek, hajósoknak és gyermekeknek is bemutatkozik a Can-Am Outlander Electric

- Gyors töltés, közel száz kilométeres hatótáv, a Can-Am belső égésű motorral szerelt változataihoz hasonló ár, és persze a...

Turisták rekedtek több mint 2000 méteren a Fogarasi-havasokban az erős szél miatt

A román országos meteorológiai szolgálat, az ANM több megyére harmadfokú, az ország nagy részére másod- és elsőfokú viharriasztás...

Hazai árat kapott a legerősebb szériagyártású Golf GTI

A Golf GTI Edition 50 jubileumi modell Magyarországon is piacra kerül, ára a sima GTI-hez képest már nem fájó.

Baleset az M1-es autópályán, nagy a torlódás

Három személyautó összeütközött az M1-es autópályán Bicske és Herceghalom között a főváros irányában - közölte az Útinform...

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos

40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.

2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon

Egészen eddig hallgatott a fő indokról.

Birmingham bandája Londonban is feltartóztathatatlan volt

Tovább íródik a szenzációs sorozat.

Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit

2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.

Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt

A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.

Liverpoolban váratlanul nekiestek Szoboszlai riválisának a győzelem után

Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.

0
0

Bulvár

Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra

Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének

Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.

Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés

Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.

Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?

A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?

Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család

Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?

Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben

A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm

Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor

Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.

Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára

Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.

Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen

A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.

Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták

Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál

Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét

Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.

blogmorzsák

A zsebben hordható szórakozás öt évtizede

A kézi konzolok felemelkedése a Game & Watch-tól a Steam Deckig .

A Szabadság-szobor bilincsei

Kétségtelen, hogy Donald Trump elnökségének csúcspontja az lesz majd, amikor bilincsbe verik a Szabadság-szobrot is.

0