Mészáros János: a szülésznők szakmai képzéseinek feltételei mindig adottak lesznek
A szülésznők szakmai kompetenciájának növelését szolgáló képzések, továbbképzések feltételei most is adottak és a jövőben is mindig biztosítottak lesznek - közölte az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár pénteken Kecskeméten.
Mészáros János a XXV. jubileumi országos szülésznői konferencián azt mondta: a családpolitikai intézkedések mellett a szülésznők szakmai támogatása is elengedhetetlen abban a kormányzati törekvésben, hogy növekedjen a szülési kedv és ezzel együtt a szülések, születések száma. Az első szülés élménye ugyanis jelentősen befolyásolja az anyák későbbi gyermekvállalási kedvét.
Ebben a folyamatban pedig nélkülözhetetlen szerepük van a szülésznőknek - tette hozzá.
A 2007 és 2013 közötti időszak egészségügyi fejlesztéseire utalva emlékeztetett arra: az egészségügyi ellátórendszerben megvalósult, mintegy 500 milliárd forint összegű korszerűsítés több mint felét az infrastrukturális fejlesztések tették ki, abból a szülészet-nőgyógyászati ellátás minősége is jelentős mértékben javulhatott.
Mint mondta, a fejlesztések 2014 és 2020 között is folytatódnak. Ezekben az években azonban a szakmai képzések, továbbképzések is nagyobb hangsúlyt kapnak.
Az elmúlt időszak születési statisztikájáról szólva kiemelte, hogy míg 1990-ben a 30 éves vagy ennél idősebb nők esetében az első gyermeket vállalók aránya 15 százalékot tett ki, addig ez az arány 2009-re a duplájára, 33 százalékra nőtt. Több mint négyszeresére nőtt továbbá a 40 évesnél idősebbek száma a szülő nők között: az 1990-ben tapasztalt 1 százalékos arányuk 2009-re 4,4 százalékra nőtt. Szintén 2009-ben az élve született gyermekek felét 30 éves vagy annál idősebb nő szülte.
A gyermektelen nők számának alakulásáról elmondta, hogy 2010-ben a 25 éves nők esetében 77 százalékos volt az arányuk, hat évvel később, 2015-ben a 30 éves nők 53 százalékának nem volt még gyermeke.
Mészáros János beszélt arról is, hogy Magyarország is csatlakozott az Európai Unió fejlett országaiban tapasztalt elöregedő társadalom trendjéhez. Még mindig nem éri el ugyanis évente a százezret az élve születések száma hazánkban, de már egy minimális, emelkedő tendencia megfigyelhető a demográfiai mutatók alakulásában.
Csetneki Julianna, a Magyar Ápolási Egyesület szülésznői szekciójának elnöke kiemelte: a háromnapos konferencián mintegy 350 szülésznő vesz részt.
Mint mondta, a szülésznők missziójuknak az egészséggondozást tekintik, amelyre meg is kapták a kompetenciákat. Nagyon bíznak azonban abban, hogy az élettani szülés önálló vezetése vagy a várandósgondozás mellett a szoptatást támogató szülésznői kompetencia is nagyobb hangsúlyt kaphat a jövőben, hiszen az édesanya és gyermeke első találkozása meghatározó jelentőségű a születést követő két órában.
hírek innen, onnan
Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt – a Trustban a bizalom a csapda
Ideiglenes átadási letartóztatásba került a 15 éves dán lány ügyének magyar gyanúsítottja. A Trust az online bizalom manipulációs...
Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?
Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba
Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...
Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat
Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


