Ezt olvasta már?


Mini olimpia Jeruzsálemben

A hétvégén hazaérkezett a Nemzetközi Gyermek Játékokról az a tizennyolc fős kecskeméti küldöttség, amely négy aranyérmet hozott haza az idén Jeruzsálemben megrendezett mini olimpiáról.

Kertész Balázst, a kecskeméti küldöttség egyik tagját kértük meg, hogy mutassa be a játékokat, és tartson egy rövid élménybeszámolót a jeruzsálemi nemzetközi tornáról. Hogy miért éppen őt? Mert ő a játékokon való első, 2015-ös kecskeméti indulásnál is jelen volt – akkor még mint játékos –, és az idén is, mint a labdarúgócsapat vezetője. És hogy miért érdemes odafigyelni erre a NOB által is elismert rendezvényre? Például, mert két év múlva Kecskemét fogja rendezni.

– Az idei volt az 52. Nemzetközi Gyermek Játékok – mutatta be az eseményt Kertész Balázs. – Celjében rendezték az elsőt, Kecskemét 2005 óta vesz részt ezen az évente megrendezésre kerülő vándorversenyen, amelyen városok csapatai szerepelnek. A rendező város minden évben meghívhat egy új csapatot. 2005-ben Coventry volt a rendező, és Coventryben úgy döntöttek, hogy a magyar testvérvárosukat, Kecskemétet hívják meg. Annak idején a város vezetése azonnal pozitívan állt a kezdeményezéshez, és Lovas Zoltán szervezőmunkájának köszönhetően részt is vettünk.

A versenyen tizenöt évesek szerepelnek, van két sportág, amely mindig szerepel a programban, az atlétika és az úszás, és e mellé választanak legalább két egyéni és két csapatsportot. Azt a rendező város döntheti el – a helyi igényekhez, infrastruktúrához igazodva –, hogy mely sportágakban rendez még versenyeket, de általában az olimpiai sportágak közül válogatnak. Az idén öt kontinensről, hatvankilenc városból több mint ezerkétszáz 15 éves ifjú sportoló vett részt a július 30. és augusztus 2. között rendezett játékokon. Minden küldöttség 18 fővel indulhat, Kecskemét városát az idén két atléta leány és két atléta fiú, illetve egy hétfős fiúröplabda- és egy hétfős fiúlabdarúgó-­csapat képviselte.

– Ami a nevezetteket illeti, mivel ez városok viadala, igyekszünk hangsúlyt fektetni arra, hogy lehetőleg kecskeméti sportoló képviselje a várost. Ami a focista fiúkat illeti, a hétfős küldöttségből öten a KTE Labdarúgó Akadémián, ketten pedig a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián rúgják a bőrt, közülük öten az SC Hírös-­Ép neveltjei voltak. A csapat nem ad hoc jelleggel állt össze, én ugyanis már februárban megkerestem a kecskeméti akadémia edzőit, hogy figyeljék a játékosokat és tegyenek javaslatokat arra nézve, hogy kikkel érdemes nekivágni az idei viadalnak, amelyen címvédőként – hiszen tavaly, Kaunasban is mi nyertük a tornát – nem szerettünk volna szégyent vallani. Egyébként hálás köszönettel tartozunk mind a két érintett akadémiának, hiszen a kiszemeltjeinket úgy engedték el, hogy mindkét egyesületnél már javában tart a felkészülés.

Arra a kérdésre, hogy volt-e idejük városnézésre, illetve a küldöttség többi tagjának a szereplését megnézni, nemmel volt kénytelen válaszolni. – A sors iróniája, hogy minél jobban szerepel a csapat, annál kevesebb szabad ideje marad. Mi tehát nem tudtunk a helyszínen szurkolni a többieknek, de a kecskeméti kontingens folyamatosan számon tartotta a többiek szereplését. A vége felé az atléták, akik nálunk hamarabb végeztek, kijöttek a meccsünkre minket biztatni.

Az idei volt egyébként az eddigi legsikeresebb kecskeméti szereplés. Súlylökésben Harkai Anna, magasugrásban pedig Barna Patrícia utasította maga mögé a teljes mezőnyt. A labdarúgócsapat magabiztos, meggyőző játékkal nyerte meg mind az öt mérkőzését úgy, hogy még csak nem is vezettek ellenük, márpedig nehézség volt bőven, hiszen 30-35 fokos melegben játszottak, műfüvön, ráadásul egy korai betegség miatt szinte csere nélkül. A Seremet Attila vezette röplabdás fiúk is meggyőző magabiztossággal nyerték meg a röplabdatornát.

– Magasra tettük a lécet, és jövőre Ufába megyünk bizonyítani. Természetesen ott is jelen lesz a kecskeméti küldöttség, hiszen akkor vesszük át 2020-as rendezőként a játékok zászlaját, hogy aztán két év múlva Kecskeméten tapsolhassanak a sportkedvelők a megannyi fiatal sportolónak – zárta szavait Kertész Balázs.

 

Négy mérkőzésből négyet nyertek a röplabdások

Seremet Attila, a röpis fiúk edzője elmondta, hogy a csapat lényegében két iskola, az Arany János és a Vásárhelyi Pál általános iskola diákjaiból állt össze, illetve bekerült a keretbe egy bólyais legény is, visszajátszóként, ő még befért a 15 éves korosztályba. Az Arany Jánosból érkezett srácok edzője Szabó István és Nagy Péter, a vásárhelyiseknek pedig Seremet Attila mind az edzője, mind a testnevelő tanára.

A jeruzsálemi tornán összesen négy mérkőzést vívtak. Kétszer a lengyel Leszno csapatával játszottak, ez a két mérkőzés kecskeméti szemszögből viszonylag sima győzelmet hozott. Két mérkőzést vívtak még a Jeru­zsálemmel, ezeken a meccseken viszont pokolian meg kellett küzdeni a győzelemért. Mind a két mérkőzés 2:1-re végződött, mindkét találkozón a kecskemétiek szereztek vezetést, a hazaiak mindkétszer egyenlítettek, a döntő játszmát azonban mindkét alkalommal sikerült behúzni, sőt, az aranyéremről döntő mérkőzés harmadik játszmája a lehető legszorosabbra sikerült, de helyén volt a srácok szíve.

 

Forrás: baon.hu

 

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Csütörtökön tárgyalja az Alkotmánybíróság Sulyok elmozdítását

Megvizsgálják az alaptörvény-módosítások elleni fideszes beadványokat.

Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell

A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az...

Kiszámolták, mennyi lehetett a túlárazás: mesésen tejeltek a NER-közeli építőipari behemótok

A Válasz Online összesítése alapján az öt legjelentősebb "NER-közeli" építőipari vállalkozó – Mészáros Lőrinc, Szíjj László,...

Amerikai kérésre Ukrajna felfüggesztette a dróntámadásokat a Fekete-tengeren – Így hat mindez az olajpiacra

Ukrajna az Egyesült Államok kérésére felfüggesztette a dróntámadásokat azok ellen az olajszállító tartályhajók ellen, amelyek az...

Úgy tűnik, mégsincs üzlet: az eladási mizéria után szép csendben leállt az egyik magyarországi futárcég

Nem verte nagy dobra a Sameday Magyarország, de honlapjuk szerint a futárcég július 23-án megszüntette magyarországi működését.

Kamu halálos beteggel és kórházi színjátékkal próbálta hihetőbbé tenni a meséjét az ingatlanmaffia

A gyanú szerint az elkövetők előre megszervezett szereposztásban dolgoztak.

Pokoli éjszaka volt az orosz-ukrán háborúban

Kölcsönösen csapásokat mértek egymásra sok áldozattal.

Hányadik gyerek vagy a családban? Lehet, hogy neked szól a mai világnap

Augusztus 12. a középső gyermekek világnapja.

Alkotmányos válság jöhet Baka András megválasztása miatt? Megszólalt az alkotmányjogász 

Váczi Péter alkotmányjogász szerint az új köztársasági elnök tényleges jogi eszközei korlátozottak, ám ha nyíltan kiáll a jogállami...

Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak

Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból...

Az állam kezébe kerül a Nobel-díjas Krausz Ferenc 45 milliárd forint közpénzből finanszírozott kutatóközpontja

A támogatás idei keretének 80 százalékát még a választás előtt kiutalták a cégnek.

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0