Ezt olvasta már?


Nagy jövő előtt áll Kecskemét

Új utakon a gazdaság és a felsőoktatás címmel rendezte meg 35. pódiumbeszélgetését a Nemzeti Fórum Bács-Kiskun Megyei Szervezete és a Kölcsey Kör Kecskeméti Tagozata a napokban. Ezen dr. Lentner Csaba közgazdász professzorral találkozhattak az érdeklődők.

A rendezvény előtt beszélgettünk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárával. Dr. Lentner Csaba megemlítette, hogy tavaly ötszázalékos volt a hazai GDP növekedése. Ilyen az első Orbán-­kormány idején történt az ezredforduló idején. Külön hangsúlyozta, hogy ez a növekedés a belső pénzügyi egyensúly fenntartása mellett történt. A polgári kormányok esetében jellemző az egyidejű növekedés, pénzügyi eladósodás nélkül. Az 1999–2002 közötti növekedés során a GDP közel ötven százalékára csökkent az eladósodottság mértéke. Ezzel szemben 2002 és 2010 között, amikor nem polgári kormány irányított, az eladósodottság mértéke 85 százalékra ugrott. Nemcsak az állam, de a lakosság és a vállalatok is úsztak az adósságban. A polgári kormány gazdaságpolitikájának az a lényege, hogy nem elsősorban a külföldi működő tőkére alapozódik a gazdasági növekedés, hanem a belső gazdasági erőkre. Az állam 2010-től egy egészséges közteherviselési rendszert teremtett meg, amelynek a lényege, hogy a legmagasabb, 36 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot 15 százalékra csökkentette, melyet követett a társasági adó megfelezése. A lakosságot a segélyezés alapú társadalompolitika felől a munkaalapú rendszer felé tolta el. A pénzügyi egyensúly, a gazdasági növekedés és a munkavállalók életszínvonalának a növekedése, a fizetőképes kereslet dinamikus erősödése a jellemző az elmúlt években. A vállalatok fejlődése erőteljes.

– Most azon dolgozunk, hogy a 2010–18 közötti sikertörténet minél tovább fennmaradjon. A Magyar Nemzeti Bank erre fogalmazta meg a versenyképességi programját. Ennek az a lényege, hogy 2030-ra egy intenzív fejlődési pálya mentén az osztrák életszínvonal 80–85 százalékát elérjük a jelenlegi 55 százalékról – mondta Lentner Csaba. Ha a magyar gazdaságban a kis- és középvállalkozásokra (kkv) nagyobb hangsúlyt fektet a gazdaságpolitika, akkor a cél elérhető. A hazai kkv-k a munkavállalók 75 százalékát foglalkoztatják, de teljesítményük csak a GDP ötven százalékát teszi ki, a beruházásuk az összes beruházásból mindössze negyven százalék, azaz óriási fejlődési potenciállal bír ez a réteg.

A közgazdász professzor kitért arra is, hogy 2013 és 2018 között az ország fejlődése meghaladta a Benelux államok, a Skandináv országok és Németország fejlődési mértékét. Hangsúlyozta, hogy a felemelkedést nem kívülről kell várni. Nem az autógyáraktól kell várnunk a haladást. A hazai kkv-kat kell alaposan megerősíteni. Ma ugyanis egy kisvállalkozás termelékenységi szintje a Mercedes-gyár húsz százaléka, a középvállalkozás esetén ugyanez az szám negyven százalék. Hollandiában egy középvállalkozás termelékenységi szintje az ottani multinacionális cég 120 százaléka. Ebben a szektorban tehát nagy kapacitások rejtőznek – hangsúlyozta újból.

Ezt a gazdasági szegmenst további adócsökkentés segítségével és az innováció fokozásával lehetne megerősíteni. Ehhez azonban az kell, hogy a képzésre és az egészségügyre a jelenleginél is nagyobb figyelmet fordítson a kormány. Például a férfi­lakosság esetében 50–52 éves korig egészséges az ember, ezt követően egyre több betegséggel kell szembenézni. Ha ez a réteg kiesik a termelésből, mert szív- és érrendszeri betegségekkel, daganattal küszködik, akkor a munkaerőpiacon csökken az aktív szereplők száma.

Lentner Csaba a Nemzeti Fórum és a Kölcsey Kör meghívására érkezett Kecskemétre

Lentner Csabától arról is érdeklődtünk, hogyha a gazdasági konjunktúra tízévenként véget ér, akkor kell-e tartani válságtól. A közgazdász válaszában hangsúlyozta, hogy a magyar állam jelentős tartalékokkal rendelkezik. Annak idején, 2008–2009-ben jelentős volt az eladósodás mértéke. Ezt csak súlyosbította az, hogy az adósság tetemes része deviza­adósság volt, mely érintette az államot, az önkormányzatokat, a cégeket és a lakosságot is. Ettől a gondtól megszabadultunk. A Magyar Nemzeti Bank a devizaadósságot forintra cserélte át. A magyar államadósságon belül hatvan százalékkal csökkent a devizakitettségünk. Az árfolyamváltozás ilyen tekintetben nem érint minket. Persze, ha egy beköszöntő válság következtében a fizetőképes kereslet csökken a világban, akkor erre többféle módon lehet reagálni. Így például a belső fogyasztás növelését lehet erősíteni. A Kárpát-medencei térség gazdaságát tovább kell erősíteni. A kkv-k fejlesztése érdekében nagyobb forrásokat kell biztosítani. A jelenlegi 15 százalékos szja-t egy számjegyűvé kell átalakítani – sorolta a közgazdász.

Lentner Csaba jól ismeri Kecskemétet. A város szerinte nagyon komoly fejlődés előtt áll. A megyeszékhely Magyarország három legdinamikusabban fejlődő városa közé tartozik. Budapest mellett Győr, Debrecen és Kecskemét rendelkezik kiugró gazdasági potenciállal. Mint mondta, a település egyetemi város, a meghatározó nagyvállalatokkal kiválóan működnek együtt a kis- és középvállalkozások. A környék ráadásul agrártérség, melynek jelentősége felértékelődik. A város emellett egy logisztikai központ is. Véleménye szerint a jövő gyorsabban épülhet Kecskeméten, mint Debrecenben vagy akár Győrben. A tőke a motivált, képzett, egészséges munkaerő miatt települ egy térségbe. Bács-Kiskunban nagyobb a munkaerő-tartalék, mint például Győrben. Ha a közép-­alföldi térség mezőgazdaságának a gyorsabb fejlesztése is beindulna, akkor erőteljesebb lehet a felemelkedés – mondta a közgazdász professzor.

 

Forrás: baon.hu







0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0