Ezt olvasta már?


Nagyszerűen sikerült a Kecskeméti Kézműves Sörfesztivál-Kisüzem 2019 fesztivál a Vasútkertben

Aki ellátogatott a múlt hétvégén a kecskeméti Vasútkertbe, felejthetetlen hangulatnak lehetett részese.

Ugyanis a Hírös Város Turisztikai Központ, Kecskemét MJV Önkormányzata és a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete itt rendezte meg május 24-26. között a kézműves sörfesztivált Kecskeméti Kézműves Sörfesztivál – Kisüzem 2019 címmel.

 

Életre kelt ez a sokak által kedvelt tér, visszaidézve régi fénykorát. Már péntektől hatalmas érdeklődéssel zajlott a fesztivál, aznap a kecskeméti KIES zenekar lendületes koncertjével, utána pedig Tom White & the Mad Circus rockabilly hangulatú zenéjével kezdődött a műsor. A kezdeti borongós időt hamarosan felváltotta a napsütés. Estére a munkából hazatérők is megérkeztek, hogy láthassák és hallhassák Péterfy Bori & Love Band-et. Megtelt a tér a művésznő tiszteletére, aki nagyon energikus, jó hangulatú koncertet adott, és kitűnő fénytechnikával emelte az est hangulatát.

A szombat fantasztikus napsütéssel és OtiVoice&Bass kellemes zenéjére indult, majd az ABBA Tribute ismerős dallamai hangzottak fel. A nagykoncert előzenekaraként A Dal 2018 legjobb 30-as mezőnyéből a LivingRoom nevű, egyedi hangzású fiatal formáció lépett fel nagy sikerrel.

Estére a várva várt fellépő, Charlie fogadására régen nem látott tömeg sereglett a Vasútkertbe. A Rákóczi út végétől a vasútállomásig csordultig megtelt a tér az érdeklődő közönséggel, akik boldogan köszöntötték, és együtt énekelték vele nagysikerű slágereit, megtapasztalva a zene közösségformáló erejét. A művész és 45 éves zenekara fantasztikus profizmusával nyűgözte le közönségét, felejthetetlen élménnyel gazdagítva őket.
A nagykoncertek után péntek és szombat este DJ Pénzes marasztalta még a tömeget, és szolgáltatta nekik a talpalávalót, utcabáli hangulatot teremtve.

Vasárnap sem ért véget ez a fergeteges rendezvény, hiszen az időjárás is megfelelő volt, hogy a város apraja-nagyja a szabadban töltse a hétvége utolsó napját. Az este hangulatát a nagyon jól ismert és közkedvelt Beatles dalokat felelevenítő The Bits zenekar tette emlékezetessé, de előtte még fellépett a The Healer és a Rock Life.

Az ország legjobbjai közül 25 sörfőzde volt jelen a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének tagjaként, akik elhozták és bemutatták a sörkínálatukat, így összesen több mint 200 féle sört kóstolhattak az érdeklődők. A sör mellé az ételeket a felvonuló foodtruck-ok szolgáltatták. A sörfesztivál kiváló alkalom volt arra, hogy bemutatkozzanak azok a manufaktúrák, amelyekben már húsz éve főzik a sört, és azok is, akik csak az elmúlt években kezdték el, de már a legjobbak között vannak. A rendezvény ideje alatt a vendégek szavazhattak a legjobb sörmanufaktúrára, amely a tavalyi évhez hasonló módon ismét a kerekegyházi Domján Sörfőzde lett. A második helyezést a budapesti Er-Pé Sörfőzde és a harmadik helyezést a békésszentandrási Szent András Sörfőzde érte el.

Az I. helyezett Domján Sörfőzde

A rendezvény rangját emelte annak környezettudatossága. A műanyaghulladék-termelés visszaszorítása érdekében üveg fesztiválpohárból lehetett sört inni, amelyet poháröblítő helyen lehetett kiöblíteni. A fesztiválpoharat egyszer kellett megvenni és a rendezvény végén emlékül hazavitték, de otthonról is lehetett a kedvenc korsót hozni. Ezen intézkedés hatására a fesztivál hulladéktermelése közel a felére csökkent, ennyivel csökkentve a környezeti terhelést, nem beszélve arról, hogy a tiszta környezet fokozta a résztvevők pozitív élményét.

A színes és szakmai programok mellett a látogatók megismerhették a Színház következő évadának műsorát és az előbérletezési akciókat. Társasjáték. Együtt hozzuk létre a csodát – nemcsak a színházban, hanem egy ilyen fesztiválon is!

A három nap alatt a vendégeket a sok finom kézműves sör, az ízletes ételek és a jókedvű, fesztiválozó közönség várta. A kellemes környezetben találkoztak régi kedves ismerősök, családtagok, osztálytársak. Volt, akik a születésnapjukat is itt ünnepelték.

A város régi, de pár éve felújított rendezvényhelyszíne, a Vasútkert ötösre vizsgázott a vendégek egyöntetű véleménye szerint, minden feltétel adott volt a minőségi szórakozáshoz, kikapcsolódáshoz a Kecskeméti Kézműves Sörfesztivál- Kisüzem 2019 rendezvényen.

További információ

 

Forrás: montazsmagazin.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Augusztus 19-én lép hivatalba Baka András

Megjelent az Országgyűlés határozata.

Hullik a füge? Ez az oka, és ezt tedd, hogy bőséges legyen a fügetermésed.

Ha a füge féléretten hullik le, többnyire az öntözés, a tápanyagellátás vagy a növény állapota a gond. Mutatjuk, mire figyelj, és mit...

Így száríthat ki villámgyorsan a hőség: jelek, amiket nem szabad félvállról venni

A nyári hőhullámok nemcsak kellemetlenek, de komoly egészségügyi kockázatot is jelenthetnek: a kiszáradás akár meglepően gyorsan...

Beszerezhetetlenné vált a napfogyatkozás-szemüveg, de ezzel az otthoni trükkel pótolható

Ma este különleges látványban lehet részünk: 2026. augusztus 12-én részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról, méghozzá...

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az...

Jön a hidegfront: enyhül a forróság szerdán

Hideg azért nem lesz, ahogy felső se nagyon. Ez jó hír azoknak, akik meg akarják nézni az esti napfogyatkozást.

Figyelmeztetést adtak ki, az ország egy részén erős széllökések jönnek

A nappali 27-33 fokos csúcsértékek után az éjszaka folyamán jelentősen, akár 13-19 fokig is lehűl a levegő. Az északi völgyekben a...

Erre senki nem gondolt: már nem az óriás kijelző kell az új autó vásárlóknak, hanem ez

Valószínűleg senki nem találja ki, milyen extráról ábrándoznak leginkább Amerikában az új autó vásárlók. Nos, a hatalmas kijelző, a...

Az aszály miatt szokatlanul korán megindultak a gólyák Szlovákiában

Helyenként már más vándormadarak is megkezdték az elvonulást.

Mélyponton az állampapír-vásárlások: aki vesz, ide teszi a pénzét

Az idei 32. héten mindössze 44 milliárd forint értékben vett állampapírt a lakosság, ami elmarad az azt megelőző hét 61,8 milliárd...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0