Ezt olvasta már?


Négy napra ismét jazzfőváros lesz Kecskemét

Négy nap alatt tizenöt ország száz zenésze lép színpadra az augusztus 1-je és 4. között zajló, nyolcadik kecskeméti Bohém Jazzfőváros nevű, szabadtéri családi fesztiválon - mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.

Az ötletgazda, egyben a fesztivál házigazdája, a Bohém Ragtime Jazz Band zenekarvezetője kiemelte: a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban "zenei szempontból kifejezetten a szórakoztató, táncolható klasszikus dzsessz jelenti a fesztivál arculatát, de abban a legszélesebb spektrumot fedi le: ragtime, blues, New Orleans-i jazz, dixieland, hot jazz, swing, boogie, bossa nova és rockabilly váltogatják egymást öt színpadon négy napon át". Kiemelte, hogy a nemzetközi élvonalba tartozó fellépők a világ számos pontjáról érkeznek Kecskemétre, hiszen lesz uruguayi, kanadai, ausztrál fellépő, de Európa számos országa mellett Japánból és az Amerikai Egyesült Államokból is jönnek zenészek a fesztiválra. Mint mondta: a szenzációs német trombitás, Norbert Susemihl Joyful Gumbo zenekarának svéd, dán, ausztrál tagjai "a legdögösebb New Orleans-i életérzést" közvetítik hihetetlen energiával, a holland Louis Armstrong Celebration Band a dzsessz leghíresebb trombitásának hagyományait viszi tovább, a Prohibition Stompers tagjai között osztrák, svéd, horvát, japán zenészek is vannak, és a zenekar "a régi fekete dzsessznek ugyanúgy nagymestere, mint a lüktető swingnek". Az uruguay-i-kanadai Delta Bastards duó energikus bluest játszik, az amerikai gitáros-énekes Ryan Donohue pedig "saját képére formálja a blues műfaját". A magyar zenészek között megtalálható a házigazda zenekar, az eMeRTon-díjas, 39 éves Bohém Ragtime Jazz Band, a dél-amerikai zenét játszó Cafuné, a Candy Men Duo, vagy éppen az Európa egyik legjobb szájharmonikása, Pribojszki Mátyás által vezetett Jumping Matt & his Combo és számos más formáció. Hangsúlyozta, hogy az egyes csapatok tagjai közösen is fellépnek a jam sessionökön, illetve az "all stars" koncerteken.

Fontos része a hosszú hétvégének a swingtánc is, így idén amerikai, cseh, bolgár, szlovén és osztrák táncosok is ellátogatnak a rendezvényre, akik tanítanak, fellépnek, és a szombat éjjeli swingtáncversenyen a zsűri szerepét is ellátják. Ittzés Tamás elmondta: a programkínálat ebben az évben is nagyon gazdag, így egyebek mellett lesz Oh Yeah Day Ordibáló Verseny augusztus 4-én, Louis Armstrong születésnapjára emlékezve. A Sportolj és fesztiválozz! mottó jegyében szombat délelőtt rendezik meg Jazzfőváros futást. A résztvevők egy fesztiválpólót és egy aznapra szóló belépőt kapnak ajándékba. A 2,3 kilométeres alaptávot ezúttal akár meg is lehet ötszörözni egyéniben és váltóban is. Idén is lesz strandröplabdapálya, de készülnek labirintuspályával is, ahol a tájfutással ismerkedhetnek meg a gyermekek. Mivel a fesztivállal egyidőben zajlanak az ötkarikás játékok, felállítanak egy olimpiai sátrat is, ahol a résztvevők közösen szurkolhatnak a magyar versenyzőknek. Emellett idén is ki lehet próbálni a sárkányhajózást, lesz társasjátéksátor, nem maradhat el a veteránjárművek bemutatója sem. A fesztiválbelépővel mindenki ingyen fürödhet a szabadidőközpont területén lévő tóban. Az érdeklődők elsajátíthatják a swingtánc alapjait is kilenc, kezdőknek szóló bemutató óra keretében - tette hozzá. A fesztivállal párhuzamosan rendezik meg a negyedik Jazzfőváros jazztábort. A hangszeres, énekes és swingtánc kurzusok a kecskeméti egyetem campusán zajlanak. A résztvevők produkcióit a fesztivál zárókoncertjén hallgathatja majd meg a közönség. További részletek a https://jazzfovaros.hu/programok oldalon olvashatók.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Naponta locsolsz, mégis kiszárad a veteményes? Lehet, hogy túl sekélyen öntözöl

Napi locsolás mellett is ki tud száradni a veteményes, ha a vizet nem a megfelelő mélységbe juttatod. Fedezd fel, hogyan öntözz valóban...

Napfogyatkozás és Perseidák: A nap, amikor ne felejts el az égre nézni

Különlegesen ritka égi jelenségek egész sorának lehetünk szemtanúja augusztus 12-én, amit kár lenne kihagyni. Nem kell hozzá...

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium...

Legtöbbször filmekben lehet olyat látni, ahogy mindenkit átverve kicsempészték Trumpot

Még a gépen utazó újságírók és Trump több munkatársa sem vette észre, hogy az elnök nincs az Air Force One-nak hitt gép fedélzetén,...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0