Ezt olvasta már?


Negyvenezer cég "ment a levesbe"

40 ezer cégtörlés mellett 27 ezer cégalapítással zárult 2017, ezzel már ötödik éve folyamatosan csökken a hazai cégek száma.

 

Csökkenő megszűnési számokat és stagnáló cégalapítási mutatókat hozott 2017. „Az évek óta tartó cégtörlési hullám csillapodóban van, de az egyensúlyi helyzet még távol van” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

39812 cég szűnt meg 2017-ben Magyarországon, ami 14 százalékkal kevesebb, mint előző évben. A cégtörlések mellett 26903 cégalapítást tett közzé a cégbíróság, ami meghaladja a 2016-os értéket, de csupán 0,3 százalékkal.

 

Az alapításokat meghaladó cégtörlési számnak köszönhetően 2018.01.01-én 533 ezer cég működik Magyarországon. A rendben működő – cégbíróság eljárástól mentes – cégek száma mindössze 483 ezer cég.

 

„A cégek számának csökkenése egy évek óta tartó konszolidációs folyamat eredménye, ugyanakkor még nem lehet letisztult cégstruktúráról beszélni” – mondja az Opten szakértője.

 

Kétségtelen, hogy számos tekintetben javultak a céginformációs mutatók az elmúlt években, valamelyest csökkent a cégfluktuáció és a felszámolási arány, de a kép összességében még nagyon vegyes.

 

A cégek alapításkori várható élettartama átlagosan alacsony, az új alapítású cégek közel 80 százaléka korábbi cégekhez köthető, és a cégek ellen indított végrehajtások száma is évek óta növekszik.

 

Vannak még kiskapuk

 

A jogszabályi környezet 2017-ben is folyamatosan változott, és 2018-tól is számos új feladat keletkezik a vállalkozások ügymenetében. A cégalapítási és a cégtörlési folyamatokat lényegesen befolyásoló tényező azonban nem volt 2017 során, így a cégmutatók a becsülteknek megfelelően alakultak 2017-ben is.

 

„A hazai cégstruktúra legnagyobb problémái közé tartoznak a jogi kiskapukkal történő visszaélések magas száma, a kintlévőségek behajtási nehézségei, illetve a felelősségre vonás bonyolultsága” –mondja Pertics Richárd. 2018-tól több olyan jogszabály is érvénybe lép, amelyekkel ezeken igyekeznek segíteni a jogalkotók.

Összességében tehát a cégstruktúra további konszolidálódása várható 2018-ban is. A felfutó gazdasági környezet növekvő cégalapítást indukálna, ugyanakkor a konszolidációs hatással együtt 2018-ban is 2017-hez hasonlóan 26 ezer körüli cégalapítás várható. A cégtörlések száma várhatóan még mindig messze meg fogja haladni az alapítások számát, ugyanakkor 2017-hez képest tovább fog csökkeni. Az Opten Kft. becslése szerint 35 ezer körül fog alakulni a cégtörlési számláló 2018-ban.

 

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) 2017-re vonatkozó értéke átlagosan 11-12 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Vas és Veszprém megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye produkálta.

tőzsdefórum







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Mi történik? A Stranger Things sztárja felismerhetetlen a legújabb fotóin

David Harbour november 6-án a Stranger Things legújabb, befejező évadának premierjén pózolt a kameráknak - és akkor még teljesen máshogy...

Ezért érezzük gyerekként, hogy vánszorog az idő – és felnőttként, hogy átkozottul rohan

Idegtudósok szerint általános emberi tapasztalat, hogy gyerekkorban lassabban halad az idő, felnőttkorra viszont könyörtelenül felgyorsul....

A drogszállító hajók elleni rajtaütések miatt a britek nem osztanak meg több hírszerzési információt az USA-val

Jogszerűtlennek tartják a támadásokat, amelyek már 75 halálos áldozatot követeltek.

Újabb mérföldkő a hazai bartender szakmában – Magyar tehetség képviseli az országot a Barceló nemzetközi döntőjén Dominikán

November 10-én a Blue Fox The Bar adott otthont a Rumtenders Hungary 2025-ös döntőjének, amelyet a prémium italforgalmazásban meghatározó...

Nagy nap a mai a nyugdíjasok számára: komoly összegű juttatás érkezik, mindenki meg fogja kapni

A kormány novemberben nyugdíj-kiegészítést fizet az infláció miatt, az átlagnyugdíj esetében ez 47 200 forintot jelent. Az összeget a...

Infláció a kutakon is: megint drágább lesz a tankolás

A héten csütörtökön tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.

Váratlanul beköszönt balról a román furgon, majd meg se állt a szalagkorlátig

Sőt, onnan is visszapattant, és eltalált egy másik autót.

Elloptak egy újszülöttet Budapesten – Parókával álcázta magát az elkövető

Budapesten egy 31 éves nő elrabolt egy újszülöttet, majd parókával álcázva menekült a hatóságok elől. A csecsemőt végül másfél...

Nem bánták meg, hogy nőkre bízták a gazdálkodást

Lengyelországban újraindult az Agro Woman Mentoring 2025 fejlesztési program, amely kifejezetten a vidéki térségek női gazdálkodóinak és...

Magyarország nem enged a migrációs nyomásnak

Magyarország, Lengyelország és Szlovákia határozottan elutasítja a migránsok kötelező áttelepítését.

Magához tért a tragikus vonatbaleset egyetlen túlélője – a fiatal lány még nem tudja, hogy öccse és legjobb barátnője is meghalt

Felébredt az altatásból a szentmártonkátai vasúti tragédia egyetlen, 19 éves túlélője. A lány nem emlékszik semmire, így a szülők...

Így nézett ki a sarki fény Magyarország felett: a felhők miatt csak kevés helyen volt látható

Fantasztikus látványban lehetett része annak, aki megtekintette.

0

Sport

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Fradi meglepte a magyarokat az Európa-ligában, nagy különbség lett a végére

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.

Imre Bence válaszolt a Veszprém bődületes ajánlatára, ez mindent megváltoztathat

A magyar válogatott játékosának a Veszprémhez történő átigazolása ismét napirenden van.

Jereván borította a papírformát, változik a válogatott programja a vb-selejtező előtt

Különlegességekből nincs hiány az örmény fővárosban és busszal kényelmesen bejárható környékén sem.

Elég a halogatásból. Keményen üzent Szoboszlainak a válogatott korábbi kapitánya

Nagy Antal amondó, miért álmodnánk arról, hogy kijutunk, ha nem tudjuk legyőzni Örményországot bárhol.

Eldőlt a Real Madrid brazil csodagyerekének sorsa

Endrick a szezon végéig, vételi opció nélkül az Olympique Lyon játékosa lesz kölcsönben, miután a szezon elején nem kapta meg a kívánt játéklehetőséget a Real Madridban.

Öt égető kérdés a magyar válogatott örmények elleni vb-selejtezős meccse előtt

Csütörtök este Örményország vendégeként lép pályára a magyar futballválogatott a világbajnoki selejtező utolsó előtti fordulójában. Összeszedtük, hogy melyek a jereváni meccsel kapcsolatban a legérdekesebb k

Magabiztos magyar győzelem az Eb-házigazda ellen

A januári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 5-2-re nyert kedden felkészülési mérkőzésen a kontinenstorna egyik házigazdája, Litvánia ellen. Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese kétszer

0
0

Bulvár

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

Ledobta az atomot Orbán Viktor: olyan döntést hozott, amely egész Brüsszelt felforgathatja

Rónai Egonnál vendégeskedett Orbán Viktor, Nagy Márton fontos bejelentést tett, a magyar kormány megkezdte az uniós a hatáskörök szisztematikus átvilágítását – a nap legfontosabb hírei egy helyen.

Török Gábor: Rónai Egon munkája nélkül ez nem lehetett volna Orbán egyik legtanulságosabb interjúja

Szerinte a beszélgetés a miniszterelnök gondolkodásáról és jelenlegi helyzetéről nagyon sokat elárult.

Tudományosan bizonyított: így lehet megszüntetni az idősek jellegzetes szagát

Ha neked is van idős hozzátartozód, rokonod, bizonyára felfigyeltél már rá, hogy az illetőt körülöleli egy enyhén savanykás illat. De vajon minek köszönhető, és hogyan szüntethető meg ez a szag?

Halálos vírus jelent meg Magyarországon: ezekről a tünetekről ismerhető fel

Kutatók egy új vírust azonosítottak Magyarországon, amely elég gyorsan terjed, és többnyire halálos megbetegedést okoz.

Már több mint félmillió magyar itt tartja a pénzét

Szeptember végére átlépte a félmilliót a bankoknál és brókercégeknél vezetett, tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, miközben a számlákon lévő értékpapírok értéke is rekordszintre, 7400 milliárd forin

700 ezres fizetést adnak ezért a sokak által lenézett munkáért: csak érettségi kell hozzá

Van egy munkakör, ami nagyon stresszes és megterhelő, de versenyképes fizetés és korai nyugdíjazás jár érte.

Megérkezett a hideg zuhany, újra elszámolta magát a kormány, a bankok pedig csak leshetnek

Váratlanul ért mindenkit a bejelentés, a végén pedig a lakosság fizethet.

blogmorzsák

A kínai autók mindent is jobban tudnak?

"Az Omoda 9 számomra az összes eddig kipró­bált kínai autó közül a legközelebb áll ahhoz, hogy reális, valós konkurenciát jelentsen."

Ilyen volt a Roxette az Arénában

A Tavaszi szél is elhangzott az örökzöld slágerek mellett.

0