Ezt olvasta már?


Németh Szilárd: Magyarország megvédi Európa biztonságát

A megerősített jogi és műszaki határzárral Magyarország megvédi a magyar embereket és az Európai Unió állampolgárait - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltségen tartott sajtótájékoztatón.

Németh Szilárd hangsúlyozta: a veszély továbbra sem múlt el, hiszen a Közel-Keleten, valamint Észak- és Közép-Afrikában sincs nyugalom, milliók állnak készen arra, hogy elinduljanak Európa felé. Az embercsempészek és "a Soros György által fenntartott ügynökszervezetek" pedig összejátszanak, hogy elárasszák a földrészt bevándorlókkal - jelentette ki.

Az elmúlt időszak terrorcselekményei mind azt igazolják, hogy Magyarország jól járt el akkor, amikor úgy döntött, zárja határait és rendezett körülmények között biztosítja a belépést az országba és az áthaladást Magyarországon - tette hozzá, megjegyezve: a magyar kormány minden feltételt biztosít a határvédők és a menekült státuszért folyamodók számára egyaránt.

Emlékeztetett: 2014 végén már baljós előjelek utaltak arra, hogy Európát az addig megszokottnál jóval nagyobb migránshullám éri el. Mint mondta, "a megszállásnak" jórészt gazdasági motivációi vannak, de közrejátszik a közel-keleti háborús zónák kialakulása és az ott tevékenykedő terrorista szervezetek működése is. A migránshullám gyakorlatilag 2015-ben érte el a csúcspontját: előfordult, hogy naponta 10-11 ezer ember "gázolt át a határon". A mintegy 391 ezer illegális migránsból mindössze 170 ezret tudtak regisztrálni. Ekkora tömeg beléptetését egyszerűen képtelenség volt elvégezni - fogalmazott.

Magyarország nemzetközi kötelezettségének, a schengeni határok védelmének is eleget téve döntött úgy, hogy "ez nem mehet így tovább", hangsúlyozta, hozzátéve: a kialakult helyzetről a kormány a magyar emberek véleményét is kikérte. A nemzeti konzultáció és a népszavazás keretében az emberek többsége úgy gondolta, hogy meg kell védeni az országot az illegális bevándorlóktól és Brüsszel migrációval kapcsolatos politikájától - mondta.

Németh Szilárd kiemelte: a védelem érdekében tett sorozatos intézkedések hozták meg mára azt a kedvező hatást, hogy gyakorlatilag szerdán egyetlen egy illegális határátlépő sem volt a magyar-szerb - mintegy 174 kilométeres - határszakaszon. Magyarországra tehát nem lehet a zöldhatáron át bejönni, a menedékkérelmek a Röszkén és Tompán kialakított tranzitzónában adhatók be - jegyezte meg. A gyorsított eljárás legfeljebb 15 napig, a normál pedig 60 napig tart, a jogerős döntésig pedig teljes ellátásban részesülnek azok, akik az eljárás alá vetik magukat - tette hozzá.

A helyszínen tapasztaltak alapján a politikus elmondta: az összesen 500 férőhelyes, konténerekből álló tranzitzónákat 80 fős kisebb telepekre bontották, amelyekhez két férfi és két női, 8-8 személyes vizesblokk, valamint mosókonyha tartozik. A menedékkérőket fűtött szobákban szállásolják el. A hűtőszekrénnyel és elektromos tűzhellyel felszerelt étkezőkben egyszerre negyvenen tudnak asztalhoz ülni. A felnőtteknek napi háromszori, a gyermekeknek ötszöri étkezést biztosítanak és a legkisebbek részére foglalkoztatót is kialakítottak. A menedékkérők egészségügyi ellátása a nap minden órájában megoldott, és az orvosi ügyelet is biztosított. A kórházi ellátásra szoruló betegeket mentővel Kiskunhalasra szállítják.

Németh Szilárd beszélt arról is, hogy a nemzetközi vöröskereszt megfigyelői a tranzitzónában tapasztalt körülményeket teljesen megfelelőnek találták.

Hangsúlyozta: a műszaki és jogi határzár megerősítése a határ védelmében résztvevők terheinek csökkentését is szolgálja, akiknek megbecsültsége és magas színvonalú ellátása érdekében szintén elkötelezett a kormány.

Mint mondta, a közvetlenül a kerítés mellett szolgálatot teljesítők részére esőbeállók és közlekedésüket segítő műszaki utak épültek. Szállásukat mára panziókban, szállodákban biztosítják, és a túlóráért járó pénzt azonnal megkapják. A váratlan időjárási helyzetekre kialakított - egyenként 110 ezer forintba kerülő - védőfelszerelésből pedig 26 ezer darabot rendeltek, hogy minden a határ védelmében résztvevő rendőrnek jusson.

Németh Szilárd kérdésre válaszolva elmondta: látogatása során értesült arról, hogy néhány röszkei családot, amelyek a határ közvetlen közelében élnek, zavarja az ott folyó munka. Azt ígérte, utánajár a panaszoknak és igyekszik segíteni az érintett családoknak.







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0