Ezt olvasta már?


Nemzetek Ligája: itt az ellenfelek!

Az első meccs zárt kapus lesz

A magyar labdarúgó-válogatott a görög, a finn és az észt csapattal mérkőzik a C osztályban az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában - dőlt el a sorozat lausanne-i sorsolásán szerdán.

Az együttesek szeptemberben, októberben és novemberben oda-visszavágós alapon csapnak össze egymással a csoportelsőségért.
Az első hazai találkozót zárt kapuk mögött játssza majd Georges Leekens szövetségi kapitány együttese. Az európai szövetség (UEFA) a 2015 szeptemberi, Románia elleni Eb-selejtezőn tapasztaltak miatt büntette meg a magyar szövetséget. Az MLSZ honlapján emlékeztet rá, hogy az UEFA ellenőre három vétséget tüntetett fel jelentésében: a szurkolók egy része tiszteletlenül viselkedett a román himnusz alatt, rasszista magatartást tanúsított, valamint blokkolva voltak a menekülőutak. Az MLSZ fellebbezését elutasította az UEFA, így már akkor eldőlt, hogy a válogatottnak a következő UEFA-lebonyolítású hazai tétmérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania. Ugyanakkor a fellebbezés lehetővé tette, hogy a magyar válogatott előbb 2015. októberében a feröeriek elleni Eb-selejtezőt, majd novemberben a norvégokkal szembeni, sorsdöntő pótselejtező hazai visszavágóját is nézők előtt játssza le.
Az MLSZ statisztikája szerint a világranglistán 47. görögök ellen a mérleg 4 győzelem, 6 döntetlen és 9 vereség. A finn nemzeti csapatot (68.) 11 alkalommal győzte le a magyar válogatott 3 döntetlen és 2 vereség mellett, az észt együttest (88.) pedig négy találkozóból háromszor verte, míg egyszer vereség lett a vége.

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Minden osztályban a csoportban élen záró válogatott 2020 márciusában az osztály másik három csoportjának győztesével elődöntő-döntő rendszerben mérkőzik meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulás jogáért - ezen a kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. Mindegyik osztályban azok a válogatottak szerepelhetnek majd a négycsapatos rájátszásban, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről.
A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek. A Nemzetek Ligája első helyéről 2019 júniusában dönt az A osztály négy csoportgyőztese.

A Nemzetek Ligája 2018-as játéknapjai:
szeptember 6-8.
szeptember 9-11.
október 11-13.
október 14-16.
november 15-17.
november 18-20.

Forrás: MTI / MLSZ







0
0
0

hírek innen, onnan

Napi gombóc bűntudat nélkül: Mikor edd meg a fagylaltot, hogy ne emelje az egekbe a vércukrodat?

Bár a nyári hőségben vagy egy fárasztó nap végén legtöbbször gondolkodás nélkül nyúlunk egy hűsítő fagylalt után, nem mindegy,...

A Vénusz mindent felforgat: szerelmi horoszkóp augusztus 12-én

Sorsfordító napfogyatkozás: Mit tartogat a szerelmi horoszkóp 2026. augusztus 12-re? Egy különleges napfogyatkozás és szuperújhold az...

Öngyilkos akart lenni, berúgott, bedrogozott, majd felgyújtotta magát benzinnel egy esztergomi nő, de a tűz miatt nem ő, hanem a 16 éves lánya halt meg

Vádat emeltek egy nő ellen a 2024-es esztergomi lakástűz miatt, amelyben meghalt a 16 éves lánya. A Manchester by the Sea tűzjelenete azt...

Hack Péter: Alkotmányos válság jöhet, ha az Alkotmánybíróság eltörli Sulyok leváltását

Az Alkotmánybíróság csütörtökön tárgyalja a Fidesz beadványát Sulyok Tamás volt államfő elmozdításáról. A döntés két nappal...

Putyin konvoját spontán összegyűlt gyerekek ünnepelték – akiket már órák óta várakoztattak egy benzinkútnál, ahol nem is kapni benzint

A spontánnak beállított PR-akcióról készült felvételeket az orosz propaganda azonnal felkapta, hogy Putyin népszerűséget demonstrálja.

Ráthonyi-Palácsik Tímea visszanyerte az álomalakját a szülés után: bikiniben villantott kerek idomokat a dögös modell –fotó

Ráthonyi-Palácsik Tímea elárulta, hogy a terhessége alatt felszedett 24 kilót sikeresen leadta a szülése óta eltelt időszakban. Az...

Megvan Magyarország új államfője: az interneten is mindenki Baka Andrásra figyel

Az Országgyűlés kedden megválasztotta Baka Andrást, amivel ő lett Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke. A Tisza köztársasági...

Lecsapott a rendőrség a magyar mentőknél: gyanús milliárdos szerződések után kutatnak

Kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, illetve adathordozókat...

Nagyot vágtak az augusztus 20-i ünnepség költségein – ennyibe kerül az idei programsorozat

Az idei augusztus 20-i állami ünnepségsorozat programjai több napon át, tíz budapesti helyszínen várják majd az érdeklődőket –...

Katasztrófa: 3 autó kapott lángra Budapesten

A semmiből csaptak elő a lángok.

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0