Ezt olvasta már?


Népszerűek a kisebb alapterületű lakások

Novemberben nyolcezer ingatlan cserélt gazdát országosan a Duna House becslése szerint, míg éves szinten több mint 118 ezer adásvétel történt eddig az ingatlanpiacon. Az év egészét nézve a társaság körülbelül 125-127 ezer ingatlanpiaci tranzakciót vár.

A közlemény szerint visszafogott kereslet mellett népszerűek a kisebb alapterületű lakások: novemberben például a főváros budai oldalán a tranzakciók 35-35 százalékát fedték le a 20-40 és a 40-60 négyzetméter közötti lakások, míg egy évvel korábban ezek aránya 3, illetve 27 százalék volt.

 

A budai eladások 26 százaléka 900 ezer és 1 millió forint közötti négyzetméteráron történt, míg az értékesített otthonok több mint felénél a négyzetméterár meghaladta az 1 millió forintot, ezen belül 9 százalékuknál az ár több mint 1,6 millió forint volt.

Tavaly novemberben a Budán elkelt ingatlanok 33 százalékánál a lakásár meghaladta a 70 millió forintot, míg idén mindössze 9 százalék tartozott ebbe a sávba.

A Duna House adatai szerint a főváros pesti oldalán a 40-60 négyzetméter közötti alapterületű lakások voltak a legkelendőbbek. A legtöbb lakást 2021 novemberében négyzetméterenként 600 ezer forint alatt adták el, míg az idén az értékesített otthonok legnagyobb része a 600-800 ezer forintért kelt el, az adás-vételek 10 százalékánál pedig az 1,4 millió forintot is meghaladta a négyzetméterenkénti ár. A lakások ára a tranzakciók 20 százalékánál több mint 70 millió forint volt, míg egy évvel korábban ez az arány 9 százalékot tett ki.

A közlemény szerint novemberben országosan a 40-60, Pest megyében pedig a 60-80 négyzetméter alapterületű ingatlanok voltak a legkeresettebbek. Országosan a legtöbb értékesített ingatlan négyzetméter ára, tavalyhoz hasonlóan, nem érte el a 250 ezer forintot, míg Pest megyében a legtöbb esetben az ár meghaladta a 600 ezer forintot.

A budapesti ingatlanpiacon novemberben az adás-vételek csaknem felében a befektetési célú vásárlás motiválta a vevőket, akik átlagosan 61,2 millió forintot költöttek erre a célra - írták. A második helyen az első lakás vásárlása áll, amelyre a vevők átlagosan 39,5 millió forintot fordítottak. Ezzel szemben vidéken a vevőket leginkább a nagyobb ingatlanba költözés motiválta, ezt követte az első lakás vásárlása. Az előbbire átlagosan 43,7 millió forintot, az utóbbira pedig átlagosan 26,7 millió forintot költöttek.

A fővárosban a leggyakoribb eladási ok a befektetés értékesítése volt, amelyből átlagosan 70,1 millió forinthoz jutottak az ügyfelek, míg a vidéki eladók motivációját azonos arányban az örökölt ingatlan értékesítése, a kisebbe költözés és a nagyobb ingatlanra váltás adta idén novemberben.

Tavaly 160 678 adásvétel jött létre a magyarországi ingatlanpiacon, ami 19 százalékkal haladja meg a 2020-as eredményt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Naponta locsolsz, mégis kiszárad a veteményes? Lehet, hogy túl sekélyen öntözöl

Napi locsolás mellett is ki tud száradni a veteményes, ha a vizet nem a megfelelő mélységbe juttatod. Fedezd fel, hogyan öntözz valóban...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0