Olimpia 2024: egyetlen sportlétesítmény sem épül csak az olimpia miatt
A kormány által tavaly december végén elfogadott Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program megvalósulásával a 2024-es olimpiától függetlenül is megépülnek azok a sportlétesítmények, amelyekben a nyári játékok versenyeit is tartanák. - Pécsi Napilap -
Tehát kizárólag az olimpia miatt nem szükséges építeni egyetlen sportlétesítményt sem - közölte csütörtökön az MTI-vel a budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatot előkészítő cég, a Budapest 2024 Zrt.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
"Budapest azért pályázik a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékokra, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elfogadott Agenda 2020, a gazdaságos olimpiák reformja újra esélyt teremt a közepes méretű nagyvárosok számára, hogy olimpiát és paralimpiát rendezzenek" - jelentette ki Fürjes Balázs, a magyar pályázat vezetője. Hozzátette, a gazdaságos olimpia reformjának jegyében Budapest azért pályázik eséllyel, mert 2024-ben Magyarországon az olimpiától függetlenül rendelkezésre állnak majd a szükséges sportlétesítmények. Kiemelte, hogy az elmúlt 15 évben, az olimpiától teljesen függetlenül az ország sportlétesítmény-fejlesztésének köszönhetően épült, illetve épül meg a Papp László Sportaréna, a győri Audi Aréna, a Veszprém Aréna, a debreceni Főnix Csarnok, a debreceni, ferencvárosi, székesfehérvári és diósgyőri stadion, valamint a vizes világbajnokságnak is otthont adó Dagály Úszóaréna.
"A kormány folytatja a 2012-ben megkezdett országos sportlétesítmény-fejlesztési programot, ennek következő eleme a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program, amely az olimpiától függetlenül valósul meg, hiszen a létesítményekre az olimpiától függetlenül szükség van az országban" - mondta Fürjes Balázs. Az olimpiai és paralimpiai pályázat vezetője hangsúlyozta, hogy Budapesten, mint Európa egyik kétmilliós fővárosában, nincs atlétikai stadion és korszerű atlétikai edzőcsarnok, nincs modern edző- és versenypálya a teniszezőknek, nincs korszerű BMX-es pálya és kerékpáros létesítmény és meglehetősen elavultak az evezős létesítmények is.
"A Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program többek között ezeket a hiányosságokat pótolja az olimpiától függetlenül. A magyar olimpiai és paralimpiai pályázat erőssége, hogy pusztán az olimpia miatt semmilyen sportlétesítményt nem kell építeni, és szó nincs az olimpiai költségek elrejtéséről" - jelentette ki Fürjes Balázs.
A program 11 sportlétesítményt tartalmaz: Budapest Xtrém Szabadidőpark, Dunai Evezős Központ, Budapesti Atlétikai Stadion és szabadtéri pályák, fedett pályás atlétikai multifunkciós csarnok, új Budapesti Teniszközpont, új Budapesti Velodrom, Takács Károly Nemzeti Lövészeti Központ, Nemzeti Lovas Központ, új jégcsarnok, uszoda és futókör, BOK Sportcsarnok-új "B" csarnok, valamint a Népliget jelenleg is sportolásra hasznosított területe.
"Az egyedülálló és hiánypótló Kemény Ferenc Program része a több mint 10 éve tartó sikeres hazai sportfejlesztési törekvéseknek, és befektetés a jövőbe, amely a gyerekeink és unokáink egészségét szolgálja. A programban olyan sportlétesítmények szerepelnek, amelyek már régóta hiányoznak Budapestről, elég csak arra gondolni, hogy Budapest nem rendelkezett atlétikai stadionnal, teniszközponttal vagy BMX pályával" - nyilatkozta Mizsér Attila, Szöul olimpiai bajnok öttusázója, a 2024-es olimpiai pályázat sportigazgatója.
Mizsér hozzátette, hogy olimpia nélkül épült fel korábban a debreceni, a győri és a veszprémi sportcsarnok is. A szakember szerint mind a három hiánypótló sportberuházás volt a maga idejében és mindhárom fontos helyszíne a 2024-es olimpiai pályázatnak. Debrecen röplabda-, Győr kosárlabda-, Veszprém kézilabda-mérkőzések helyszínéül szolgál majd a tervek szerint. Szintén az olimpiától függetlenül valósul meg a Dagály Úszóaréna, ahol nyáron az egész világot vendégül látja Budapest a vizes világbajnokság keretében.
"Növelheti Budapest esélyeit az olimpiarendezésért vívott versenyben, hogy az ország elkötelezett a sportfejlesztés irányában, valamit a sport és az olimpiai mozgalom értékeinek terjesztésében - nyilatkozta Mizsér Attila. A sportigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy az új fejlesztések a magyar sport erősödését eredményezhetik, akár több olimpiai érem megszerzését tehetik lehetővé.
"Evezésben és a kerékpáros számokban sok érmet osztanak az olimpián, ott lenne a helyünk sok esetben a dobogón. A Kemény Ferenc Program a többi között ezt a két sportágat is minden bizonnyal megerősíti az új Velodromnak és a Dunai Evezős Központnak köszönhetően" - mondta Mizsér Attila.
A sportigazgató hozzátette, a Kemény Ferenc Programra úgy kell tekinteni az olimpia vonatkozásában, mint amikor egy család új autót tervez vásárolni nyaralás előtt. "Azzal tervezik a nyaralást, azonban nem csak amiatt van szükség rá, az új kocsi hosszú évekig szolgálja majd az egész család kényelmét" - fejtette ki Mizsér, és kiemelte, a példához hasonlóan a Kemény Ferenc Program hosszú távon meghatározza Magyarország jövőjét, egy sportosabb nemzet kialakulását.
hírek innen, onnan
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


