Ezt olvasta már?


Ombudsman: a védettségi igazolvány szabályozása nem visszás, de lehetnek korrekciós igények

A védettségi igazolvány hatályos szabályozása összességében nem visszás, ám az egyes részletszabályokkal összefüggésben felmerülhetnek alapjogi szempontú korrekciós igények - állapította meg az alapvető jogok biztosa, aki az igazolvány kiállításáról szóló rendelkezések áttekintését javasolta.

Az ombudsman hivatala az MTI-vel csütörtökön azt közölte: néhány nap alatt több mint nyolcszáz panaszt kaptak a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban.

Kozma Ákos ezeket áttekintve a jogi szabályozás alkotmányossági szempontú értékelése mellett javaslatokkal fordult a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzset vezető belügyminiszterhez és az emberi erőforrások miniszteréhez.

Az alapvető jogok biztosa arra hívta fel a figyelmet, hogy a Covid-19 elleni védőoltás ugyan Magyarországon nem kötelező, de a jogi szabályozás a minél szélesebb körű oltásra ösztönöz. Ez az ösztönzés mindaddig nem kifogásolható alkotmányossági szempontból, ameddig elvben a teljes beoltható lakosságnak elegendő vakcina rendelkezésre áll, azaz az érintettek saját döntésén múlik a vakcina felvétele, illetve, amíg nem alapvető jogok gyakorlását vagy alapvető szükségletek kielégítését kötik a védettség igazolásához.

A jelenlegi szabályozás a szabadidő aktív eltöltését szolgáló programon - például sport- és kulturális rendezvényen nézőként, vendéglátóüzlet belső terében, szálláshelyen vendégként - tartózkodást köti védettségi igazolványhoz. Járvány esetén pedig nem észszerűtlen a sokak együttes jelenlétét lehetővé tévő fakultatív szolgáltatások igénybevételét olyan feltételhez kötni, amely figyelembe veszi a fertőzés kockázatát - írták.

Az ombudsman szerint a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára nyitva álló szabadidős tevékenységekből a védettnek nem tekinthetők járványvédelmi okból történő kizárása alapjogi szempontból nem kifogásolható. A kormány feladata és felelőssége, hogy ha az egyes szabadidős létesítmények látogatását védettségi igazolványhoz köti, akkor az igazolvány kiállítására akkor kerüljön sor, amikor már kialakult a védettség.

Előfordulhat, hogy azok, akik kizárólag "pragmatikus okokból", a védettségi igazolvány megszerzése érdekében igénylik a védőoltást, nem adatják be a második oltást, ezért az alapvető jogok biztosa a védettségi igazolvány kiállításáról szóló rendelkezések áttekintését és felülvizsgálatát javasolta.

Kiemelte, a védettségi igazolvány érvényességi idejét úgy kell meghatározni, hogy a valószínűsíthetően fennálló védettségi időszakra terjedjen ki, ezért a kormánynak a veszélyhelyzet alatt folyamatosan vizsgálnia kell, szükséges-e az erre vonatkozó rendelkezések felülvizsgálata.

Az alapvető jogok biztosa fontosnak tartja továbbá, hogy azok esetében, akik egészségi kockázatok miatt nem kaphatnak védőoltást, egyes jogosultságok védettségi igazolványhoz kötése ne járjon alapvető jogaik korlátozásával.

Az ombudsman felhívta a figyelmet arra is: a jogegyenlőség sérelmét veti fel, ha a szabályozás a külföldön beoltottak részére nem biztosít azonos jogokat a Magyarországon ugyanolyan engedélyezett vakcinával beoltottakhoz képest. Ezért javasolta, a jogalkotó tekintse át, milyen módon biztosítható, hogy a külföldön beoltottak gyakorolhassák azokat a jogokat, amelyekre az azonos típusú, Covid-19 elleni védőoltás feljogosít - áll a közleményben.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Uniós védettséget élveznek a Balatonfüred környéki borok

A füredi borvidék mostantól az OEM minősítéssel is büszkélkedhet, ami megerősíti a borok egyediségét, eredetét és kiváló minőségét.

Madárinfluenza-veszély: új gócpont alakult ki Szentesen

Az érintett állomány felszámolása már a gyanú felmerülésekor elindult, a járványügyi körzetek kijelölése megtörtént. A Nébih...

Gordon Ramsay Budapesten ünnepelt – Gianni Annoni is üzent neki

A sztárséf Budapesten ünnepelte születésnapját.

Szerelem a Megasztárban? Marics Peti megtörte a csendet, színt vallott Lengyel Johannáról

Marics Peti tisztázta a Megasztár legforróbb pletykáját!

Bőséges kínálat és alacsonyabb árak mozgatják a gabonapiacot

A világ gabonafelhasználása 2025/26-ban 1,8%-kal nőhet, főként a takarmánycélú és humán felhasználás bővülése miatt. A kedvező...

Így öltöznek idén ősszel a párizsi nők – Ezt érdemes ellesni tőlük

A párizsi nők stílusa egyszerűen megfoghatatlan. Idén ősszel a klasszikus alapdarabok modern, karakteres formában tértek vissza, tele...

Orbán Viktor az elnöki rendszerről: Minden kétharmadnál felmerült a kérdés

Orbán Viktor miniszterelnök 15 év után adott interjút az ATV-ben, ahol Rónai Egon kérdéseire válaszolva beszélt az amerikai útjáról...

Robbie Keane a magyar–ír vb-selejtezőről: Hogy elmegyek-e? Még nem biztos...

A magyar rekordbajnok Ferencváros ír vezetőedzője, Robbie Keane a fradi.hu-nak elárulta, bízik Írország jó világbajnoki-selejtezős...

Marics Peti és Lengyel Johanna megszólalt arról, hogy mi van köztük: „Nálunk igazából ez a dinamika” – videó

A Megasztár új évada nemcsak a versenyzők tehetsége miatt tartja lázban a nézőket, hanem a zsűri és a versenyzők közötti láthatóan...

Egy fiatal gyászoló özvegy és a szomszéd vitája az otthagyott Honda Civic miatt

Egy fiatal özvegy története kavarta fel a közösségi médiát, miután megosztotta, hogy szomszédja többször is fenyegető üzeneteket...

Szélsőségesek támadtak meg két onkológiai klinikát Berlinben: tűzijátékkal robbantottak

A német sajtó értesülései szerint két onkológiai klinikát szélsőségesek támadtak meg Berlin Neukölln és Mitte negyedében:...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban

Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.

0
0

Bulvár

Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?

A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja

Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0