Ezt olvasta már?


Önkéntes védőnők segítik az anyákat Kecskeméten

Nagy Szilvia, Ráczné Turcsányi Réka, Szabó Béláné Rita és Szabóné Kis Éva – négy kecskeméti védőnő önkéntesként áldozza arra szabadidejét, hogy szoptatási tanácsokat adjon az édesanyáknak a kórházban.

A megyei kórház eddig nem szerepelt túl jól abban a statisztikában, amely az intézményből kizárólag anyatejes táplálással hazabocsátott újszülöttek arányát mutatta. Januárban a babák mindössze 18, februárban csak 14 százaléka volt ilyen, a többi csecsemő mind kapott több-kevesebb tápszert. A kórház most célul tűzte ki, hogy az eddiginél sokkal jobban fogják segíteni az édesanyákat a szoptatásban. Mivel több a védőnő az újszülöttosztályon, egy anyukára több idő és figyelem juthat.

– Tavaly egy nagyon komoly szakmai ajánlás jelent meg, minden szakember az anyatejes táplálás mellett teszi le a voksát – mondta el dr. Kelemen Edit, a koraszülöttrészleg vezető főorvosa. Hozzátette, a témában viszont sok a tévhit és pláne a félelem. Az anyukák gyakran amiatt aggódnak – általában alaptalanul –, hogy nincs elég tejük, és emiatt a tápszerhez nyúlnak. A szakember szerint abban kell például nagy segítség az édesanyáknak, hogy megtanulják az éhség jeleit, és ne stresszeljenek fölöslegesen amiatt, hogy gyermekük éhezik, mert a csecsemő még számos más ok miatt sírhat.

– Ha egy 500 grammal született babát haza tudunk adni úgy, hogy kizárólag anyatejet kapott, akkor nincs lehetetlen – mondta Kelemen Edit. A mostanában a közösségi oldalon terjedő szóbeszédre, miszerint a kórház nem biztosít tápszert a babáknak, megnyugtatásként úgy reagált: ha egy újszülöttnek valóban pótlásra van szüksége, akkor természetesen adnak neki tápszert, de a hozzátáplálás a szakemberek – orvosok, védőnők – felügyelete mellett történik. Ennek oka, hogy egy újszülöttnek egy-két naposan rengeteget lehet ártani, ha helytelen mennyiségű tápszerrel etetik meg. Tápszert kórteremben saját kezűleg készíteni tilos – hívta fel a figyelmet a doktornő.

Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató köszönetet mondott két védőnő kolléganőjének, Orosz Helgának és Stadler Beá­tának, eddig ugyanis ők ketten látták el jó tanácsokkal a kecskeméti kórházban szülő édesanyákat. Nem kis feladat volt ez, tekintve, hogy évente 2500-2600 gyermek jön világra Kecskeméten, és naponta 12-14 gyermeket bocsátanak haza. Április elejétől segítséget kapnak munkájukhoz, ugyanis négy kecskeméti, laktációs tanácsadói végzettséggel is rendelkező védőnő vállalta, hogy önkéntesként bejár a kórházba. Nagy Szilvia, Ráczné Turcsányi Réka, Szabó Béláné Rita és Szabóné Kis Éva már hetek óta egymást váltva dolgozik az osztályon, azaz van, hogy valaki egy héten kétszer is sorra kerül – és mindezt fizetés, térítés nélkül teszik. Ráadásul már mutatkoznak az eredményei is az édesanyák nagyobb támogatásának: a cikk elején említett arányszám április első felére máris 40 százalék fölé emelkedett. Nem csoda, hogy Pap-Szekeres Anita is rendkívül hálás a négy külsős védőnő nem mindennapi vállalásáért.

Az ápolási igazgató kiemelte: azzal, hogy az édesanyák több segítséget, tanácsot kapnak a kórházban a szoptatáshoz, könnyebben boldogulhatnak majd otthon is, amikor már kettesben maradnak a babával. Egyúttal pedig az önkéntes védőnőknek köszönhetően erősödhet az anyukák kórház és a kórházi dolgozók iránti bizalma is.

forrás: baon.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyos problémákat talált a magyarországi gyógypedagógiai intézményekben az alapvető jogok biztosa

Sok helyen nagy gond a szakemberhiány, a szükséges fejlesztő foglalkozások megtartása, több épület teljes körű felújítására is...

Titokban megnősült Cristiano Ronaldo: itt az esküvői fotó

Szűk családi körben zajlott az esemény.

Magyar Péternek azzal is kezdenie kell valamit, hogy egyre nehezebb munkát találni

A magyar munkavállalók egyre kedvezőtlenebbnek látják az elhelyezkedést: februárhoz képest több mint kétszeresére, 18-ról 37...

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az...

Kis emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén

Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a blue chipek többnyire pluszban kezdik a napot.

Velencei-tó: ingatlanpiaci korrekció jöhet 2027-ben

A kínálati négyzetméterárak Velencén és Gárdonyban továbbra is magasak.

Csodálatos látvány Zadar partjainál: „Leugrottam a vízbe, és láttam egy árnyékot; amikor megfordultam, láttam, hogy hatalmas, és hálókba gabalyodott"

Egy horvát búvár, Robert Suvajac élete egyik legkülönlegesebb találkozásáról számolt be, miután Zadar közelében, a tengerben úszva...

Nem lesz gond az „élőzéssel”: húsz százalékkal nagyobb mobilhálózati kapacitással indult a Sziget – fotók

Augusztus 11-én hivatalosan is megnyitotta kapuit Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja, a Sziget. Az előző években érzékelhető volt,...

Márki-Zay Péter is megszólalt Kaminski Fannyról

Az újabb feljelentés után a polgármester elszámoltatást követel a négymilliárdos Orbán-ügyben.

A színpadon szenvedett súlyos balesetet Hernádi Judit lánya

„Hallottam, ahogy szétpattan a talpamban a kötőszövet”

Ellopták az ikonikus Kolodko-szobrot, 200 ezret kaphat, aki segít megtalálni

Egyik nap még megvolt, másnap pedig nyomtalanul eltűnt.

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0