Orbán Viktor: ötszázezer forint pluszjuttatást kap minden egészségügyi dolgozó
A miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában arról beszélt, hogy az egészségügyet próbára tevő nagy roham még előttünk van, erre kell most felkészülni.
Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút péntek reggel.
A Kossuth Rádió felvételét itt tudja meghallgatni
Az Origo tudósítása szerint a kormányfő arról beszélt, hogy az operatív törzs ülésein először meghallgatják az aktuális jelentéseket, az első helyen az egészségügyi, járványügyi jelentések vannak.
„623 beteget jegyzünk most, és 26 halottunk van” – mondta el a miniszterelnök.
„Utána meghallgatjuk a határvédelmi jelentéseket, hiszen a határok lényegében le vannak zárva, de humanitárius folyosókat az áthaladás érdekében azért nyitunk” – tette hozzá.
„Az egészségügyet próbára tevő nagy roham még előttünk van, erre készülünk most fel” – fogalmazott a kormányfő.
„Harcolnunk kell minden egyes emberéletért”
– mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az orvosaink kiválóak, a nővérek, a katonák, a rendőrök, mindenki fel van készülve.
„Nehéz, lelkileg nem egyszerű az ország helyzete, így aztán a mienk sem, mert ugye arról van szó, hogy itt egy baj, ez a vírus, és a bajt az ember föl akarja számolni, tehát, a vírust is meg akarja semmisíteni, el akarja pusztítani, de miután nincs vakcinánk, ezt nem tudjuk megtenni. Mert ha meglenne a vakcina, akkor mindenkit beoltanánk, megköszönnénk, hazamennénk, és folytatódna az életünk úgy, ahogy előtte volt” – mondta a kormányfő. Hozzátette: a szakemberek és a tudósok azt mondják, hogy ebben a helyzetben egyetlen lehetőség van, egy megoldás, hogy lassítani kell a vírus terjedését.
Köszönet a helytállásért
„23 napja hirdettük ki a veszélyhelyzetet” – közölte Orbán Viktor. A kormányfő mindenkinek köszönetet mondott, akik harcolnak a helyzettel szemben, úgy fogalmazott, mindenki tisztességesen teszi a dolgát, az egészségügyi dolgozóktól a fuvarozókig. Köszönetet mondott a magyar embereknek, a családoknak, kiváltképp az édesanyáknak, akik vigyáznak a gyerekekre. „Az édesanyák terhe annál nagyobb, minél kisebbek a gyermekek” – tette hozzá.
Jövő héten dőlhet el a kijárási korlátozás jövője
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy szerdán dönthet a kormány a kijárási korlátozás jövőjéről. „Húsvétkor elmélyültebb gondolkozásra lesz lehetőség, és lesz gondolkodnivalónk a jövőnkről. A fő kérdés, meddig kell vállalni ezeket a korlátokat” – mondta a kormányfő.
Egy alattomos, nehezen elképzelhető ellenséggel állunk szemben
Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a kommunizmusban is tudták, hogy előbb-utóbb kiszorítják az oroszokat, de azt nem tudta senki, hogy addig, mi lesz. „Most is ez a helyzet, mert csak másfél év múlva lesz vakcina, és nem tudjuk, hogyan lehet addig berendezni az életünket” – mondta a kormányfő. „Egy alattomos, nehezen elképzelhető ellenséggel állunk szemben” – tette hozzá. „Két dolog ellen küzdünk: az egyik a félelem, a másik pedig a vírus. Vannak olyan csoportok, akiknek le kell győznie a félelmet: a papoknak és az állami vezetőknek, a rendőröknek, a katonáknak és az orvosoknak” – mondta Orbán Viktor.
Kész a teljes egészségügyi vezénylési terv a tömeges járvány időszakára
Orbán Viktor úgy fogalmazott, ő nem csinálna ideológiai kérdést abból, hogy honnan jön a segítség. „Bár igaz, hogy a Türk Tanácstól és a kínaiaktól érkezett segítség” – tette hozzá. Elmondta, egy légihídat kellett építeni Kína felé, érkezett egy maszkkészítő gyártósor is. A kormányfő szólt arról is, hogy egy megfelelő vezénylési terv mellett létezik az egészségügy is, és egy komoly terv van arról, hogyan kell átcsoportosítani az erőket, ha tömegessé válik a fertőzés.
Minden egészségügyi dolgozó 500 ezer forintnyi pluszjuttatást kap
„Brüsszel velünk foglalkozik és nem a vírussal” – mondta Orbán Viktor. „Nekünk minden magyar élet elvesztése fáj, és nem lehet senkinek fontosabb dolga annál, hogyan lehet több életet megmenteni. Brüsszelben buborékban élnek és osztják az észt, nem azzal foglalkoznak, hogyan lehet több életet megmenteni” – mondta a kormányfő.
Közölte: járványügyi alapot állít fel a kormány.
„Minden egészségügyi dolgozó 500 ezer forintnyi pluszjuttatást kap” – mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök hangsúlyozta, a magyar parlament gőzerővel dolgozik. „Tényszerűen hamisak azok az állítások, amikkel az ellenségeink dolgoznak” – tette hozzá. A kormányfő megismételte, hogy egy Soros György vezette hálózat áll a támadások mögött.
Nem szabad visszakanyarodni a segélyalapú gazdasághoz
A mostani gazdasági válsággal kapcsolatban azt mondta, hogy nem meghátrálni és védekezni akarnak, hanem támadni. „Nem akarjuk feladni a céljainkat” – szögezte le Orbán Viktor. „Most megváltoztak a körülmények, de a korábban kitűzött célokat nem szabad feladni. Nem szabad visszakanyarodni a segélyalapú gazdasághoz” – mondta a kormányfő.
Kedden mutatják be a gazdaságélénkítési tervet
„Kedden mutatjuk be a legnagyobb gazdaságélénkítési tervet, aminek az első két fejezete a munkahelyek megőrzéséről és új munkahelyek teremtéséról szólt. Ha nem sikerül ezeket megvalósítani, akkor a végén az IMF és a Soros-féle spekulánsok állnak” – mondta a kormányfő.
Nagyon komoly intellektuális erők mozdultak meg
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy folyamatosan bevonnak intellektuális energiákat a különféle szereplőktől. „Alakul a program, hetek óta folyik az előkészítése, nagyon jól haladunk vele, hétfő délután megleszünk vele, és kedden bejelentjük” – mondta a kormányfő.
Most nincs itt a politikai viták ideje
Orbán Viktor bízik benne, hogy az ellenzék is belátja, hogy most nem a politikai viták ideje van. Hangsúlyozta: annyi munkahelyet kell teremteni, hogy az elpusztultak helyett is legyen. A kormányfő szólt arról is, hogy hitel nélkül nem lehet ingyenpénzhez jutni, és ez egy nagyon fontos szempont a mostani tervezések során.
Forrás: Nool.hu Fotó: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában
hírek innen, onnan
A kormány átalakítaná az önkormányzati rendszert
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az önkormányzati rendszert érintő átfogó javaslatcsomagot ígért a választások utánra.
Hatalmas erejű földrengés csapott le Tajvanban
Szombat késő este erős, 7,0‑es magnitúdójú földrengés rázta meg Tajvan északkeleti partvidékét, mintegy 30 kilométerre Jilan...
Szívmelengető animációval készült karácsonyra a Porsche
A Porschéra jellemzően nem holmi fércmunkát kapunk, ez mind hús-vér művészek alkotása.
Best of 2025: Ezek voltak 2025 legemlékezetesebb pillanatai az internetezők szerint
Összegyűjtöttük a 2025-ös év legemlékezetesebb pillanatait. Ez az év sem telhetett el ugyanis olyan felkapott dolgoktól, melyekről...
Drónok repkedtek Hannover egén, órákra leállt a repülőtér
Több azonosítatlan eszköz is megközelítette a légikikötőt péntekről szombatra virradó éjjel.
Rejtélyes drónokat észleltek a hannoveri repülőtér felett
Emiatt szombat hajnalig órákon át le volt zárva a hannoveri repülőtér feletti légtér.
Vigyázat, dermesztő hideg lesz Szilveszter éjjelén
Fagypont alatti hőmérséklet várható Szilveszter éjjelén, sőt, a szél miatt még a ténylegesnél is hidegebbnek érezzük majd az időt -...
5 egészségtipp 2025-ből, ami többet árt, mint használ: ezt az 5 szokást vedd fel helyette, hogy egészségben teljen az új év
Összeszedtünk néhány olyan életmódtanácsot, amit jobb nem megfogadni.
"25 éves afrikai bűnözők" késelnék a magyarokat, ha nem ez az ember vezetné az országot – így a Fidesz kommunikációs igazgatója
Amíg Orbán Viktor vezeti az országot, Magyarország nem lesz bevándorlóország – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a...
Már csak órái voltak hátra a férfinak, ám ekkor megtörtént a karácsonyi orvosi csoda
A férfi egy percig sem adta fel.
Navracsics Tibor középtávon „finomítaná” az önkormányzati rendszert, ha a Fidesz hatlamon marad a 2026-os választás után
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a parlamenti választás előtt bő három hónappal kezd konzultációkat az érintettekkel,...
A propaganda szerint nagyot nyert a Fidesz idén, míg a Tisza megtorpant, de ez persze nem igaz
A Magyar Nemzet „Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben” címmel közölt év végi elemzést. Tényellenőriztük az írás...
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Soha rosszabb évet: Szoboszlai Dominik szupersztár lett, Kerkez Milossal óriásit fordult a világ
2025-ben magyar játékosoktól volt hangos a világ legjobb bajnoksága.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


