Orbán: különleges kapcsolatot szeretnénk Magyarország és Vietnam között
Különleges kapcsolatot szeretne kiépíteni a kormány Magyarország és Vietnam között - mondta Orbán Viktor kormányfő hétfőn Hanoiban, a Nguyen Xuan Phuc vietnami miniszterelnökkel folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón.
Orbán Viktor kifejtette: Magyarország azért választotta Vietnamot térségi stratégiai partnerének, mert hosszú ideje jó a diplomáciai együttműködés a két ország között, továbbá mert mintegy háromezer olyan vietnami állampolgár van, aki az iskolai képzettségét Magyarországon szerezte, Magyarországon pedig él egy becsületes és szorgalmas családokból álló többezres vietnami kolónia. Azt is kiemelte, hogy stratégiai elemzők szerint a következő harminc évben Vietnam lesz a világ egyik leggyorsabban fejlődő országa.
A miniszterelnök négy olyan területet is megjelölt, ahol Magyarország jól tudna segíteni Vietnamnak: ilyen az egészségügyi ipar, a vízgazdálkodás és vízipar, az informatika, valamint a mezőgazdaság, különös tekintettel az élelmiszer-biztonságra.
Külön kiemelte: megállapodás született arról, hogy Magyarország kórházat épít Vietnamban.
Orbán Viktor beszámolt arról, hogy évente - az eddigi 100 helyett - 200 vietnami diák tanulhat majd ösztöndíjjal Magyarországon, amivel "biztosított" a két ország kapcsolatának jövője.
A kormányfő elmondta: az általa vezetett politikai-üzleti delegáció azzal a céllal érkezett Hanoiba, hogy kifejezze Magyarország tiszteletét Vietnam iránt és elismerését a gazdasági fejlődéséért. Emellett célul tűzte egy új fejezet nyitását a két ország kapcsolatában.
Végül hivatalos budapesti látogatásra hívta vietnami kollégáját.
Nguyen Xuan Phuc sajtónyilatkozatában arról beszélt, hogy országa nagyra tartja a magyar-vietnami kapcsolatrendszert.
A mostani tárgyalást sikeresnek minősítő vietnami miniszterelnök emlékeztetett, hogy több évtizedes múltja van a két ország barátságának, a hétfői megbeszélésen pedig kijelölték a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének stratégiai területeit, így például az informatikát, a vízgazdálkodást, a környezetvédelmet és az agrár-együttműködést.
Nguyen Xuan Phuc megköszönte, hogy Magyarországon kedvező feltételeket teremtettek az ott élő vietnami kolóniának a beilleszkedésre a magyar társadalomba.
A sajtónyilatkozatok után több kétoldalú megállapodást is aláírt a magyar és a vietnami fél a két miniszterelnök jelenlétében.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy újabb, átfogó kötött segélyhitelprogramról írt alá keretmegállapodást.
Ezzel kapcsolatban a miniszter magyar újságíróknak elmondta: Magyarország és Vietnam között már lebonyolítottak két sikeres kötött segélyhitelprogramot, ezek egy víztisztítómű és egy tartományi népesség-nyilvántartási rendszer kivitelezését foglalták magukban.
Erre alapozva indult meg egy egészségügyi témájú kötött segélyhitelprogram, amelynek keretében Can Tho városában 60 millió euróból 500 ágyas onkológiai kórházat épít Magyarország - ismertette, hozzátéve, hogy hétfőn az Eximbank aláírta az erről szóló finanszírozási szerződést.
A miniszter közölte: a vietnami gazdaság bővülését, igényeit, valamint a nemzetközi szinten is versenyképes magyar iparágakat látva most az a döntés született, hogy egy minden eddiginél nagyobb és átfogóbb kötött segélyhitelprogramot indít Magyarország, immár 440 millió euró értékben.
Ebben eddig 11 vietnami projekt megvalósításáról állapodtak meg, köztük öt vízgazdálkodási - egy víztisztítómű, egy vízerőmű, valamint városi csatorna- és vízhálózatok modernizálása, illetve építése - és négy egészségügyi projektről, utóbbi három általános és egy szülészeti-nőgyógyászati kórház építését foglalja magában. A fennmaradó két beruházás közül az egyik egy radioaktív sugárzást mérő rendszer kiépítése, a másik pedig az elektronikus személyi igazolványok bevezetésére vonatkozó projekt - részletezte.
Mindez jelentős piaci lehetőségekhez juttat magyar vállalatokat - értékelt Szijjártó Péter.
A hitelprogram mellett több tárcaközi megállapodás is született: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénzügyi, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter mezőgazdasági, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pedig információtechnológiai tárcaközi megállapodást kötött. Varga Mihály emellett egy szakképzési együttműködési megállapodást is aláírt.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára oktatásimunkaterv-módosítást és kulturális tárcaközi munkatervet látott el aláírásával.
Emellett Kaposvár és Can Tho testvérvárosi megállapodást kötött, ezt magyar részről Szita Károly polgármester szignálta.
Orbán Viktor hétfő reggel, a megbeszélések előtt a vietnami fővárosban megkoszorúzta az Ismeretlen katonák emlékművét, majd ünnepélyes katonai ceremóniával fogadták őt az Elnöki Palotánál.
A miniszterelnök programja helyi idő szerint délután magyar-vietnami üzleti fórummal, majd államfői és házelnöki találkozóval folytatódik.
hírek innen, onnan
A kormány átalakítaná az önkormányzati rendszert
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az önkormányzati rendszert érintő átfogó javaslatcsomagot ígért a választások utánra.
Hatalmas erejű földrengés csapott le Tajvanban
Szombat késő este erős, 7,0‑es magnitúdójú földrengés rázta meg Tajvan északkeleti partvidékét, mintegy 30 kilométerre Jilan...
Szívmelengető animációval készült karácsonyra a Porsche
A Porschéra jellemzően nem holmi fércmunkát kapunk, ez mind hús-vér művészek alkotása.
Best of 2025: Ezek voltak 2025 legemlékezetesebb pillanatai az internetezők szerint
Összegyűjtöttük a 2025-ös év legemlékezetesebb pillanatait. Ez az év sem telhetett el ugyanis olyan felkapott dolgoktól, melyekről...
Drónok repkedtek Hannover egén, órákra leállt a repülőtér
Több azonosítatlan eszköz is megközelítette a légikikötőt péntekről szombatra virradó éjjel.
Rejtélyes drónokat észleltek a hannoveri repülőtér felett
Emiatt szombat hajnalig órákon át le volt zárva a hannoveri repülőtér feletti légtér.
Vigyázat, dermesztő hideg lesz Szilveszter éjjelén
Fagypont alatti hőmérséklet várható Szilveszter éjjelén, sőt, a szél miatt még a ténylegesnél is hidegebbnek érezzük majd az időt -...
5 egészségtipp 2025-ből, ami többet árt, mint használ: ezt az 5 szokást vedd fel helyette, hogy egészségben teljen az új év
Összeszedtünk néhány olyan életmódtanácsot, amit jobb nem megfogadni.
"25 éves afrikai bűnözők" késelnék a magyarokat, ha nem ez az ember vezetné az országot – így a Fidesz kommunikációs igazgatója
Amíg Orbán Viktor vezeti az országot, Magyarország nem lesz bevándorlóország – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a...
Már csak órái voltak hátra a férfinak, ám ekkor megtörtént a karácsonyi orvosi csoda
A férfi egy percig sem adta fel.
Navracsics Tibor középtávon „finomítaná” az önkormányzati rendszert, ha a Fidesz hatlamon marad a 2026-os választás után
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a parlamenti választás előtt bő három hónappal kezd konzultációkat az érintettekkel,...
A propaganda szerint nagyot nyert a Fidesz idén, míg a Tisza megtorpant, de ez persze nem igaz
A Magyar Nemzet „Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben” címmel közölt év végi elemzést. Tényellenőriztük az írás...
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Soha rosszabb évet: Szoboszlai Dominik szupersztár lett, Kerkez Milossal óriásit fordult a világ
2025-ben magyar játékosoktól volt hangos a világ legjobb bajnoksága.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


