Ezt olvasta már?

0

Összetalálkozhat a Békemenet az ellenzéki tüntetőkkel október 23-án

Szombaton délután négy órától közösen fognak demonstrálni az ellenzéki pártok a fővárosi Andrássy út és Dózsa György út sarkán. Az eseményen természetesen felszólal Márki-Zay Péter, előválasztáson győztes, közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, valamint korábbi ellenfele, a DK-s Dobrev Klára is – tudta meg a Népszava.


hirdetés

 

Az ellenzéki helyszínválasztás annak fényében figyelemre méltó – jegyzi meg a baloldali napilap –, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál, az Erzsébet tér mellett mondja el a kormánypárti rendezvények központi elemének számító ünnepi beszédét délután fél négykor.

 

Így a két tábor szimpatizánsai akár még találkozhatnak is egymással.

 

Nem csak a közös ellenzéki demonstrációt sikerült megszervezni, információnk szerint hétfő óta intenzív tárgyalások kezdődtek a DK, a Párbeszéd, az MSZP, az LMP, a Jobbik, a Momentum és az MMM tagjainak részvételével. A pártelnökök között folyamatos a kapcsolat, de a kampányfőnökök és szakpolitikusok is egyeztetnek.

 

Forrás: nepszava.hu







0

hírek innen, onnan

Az oroszok egyértelművé tették: azonnal válaszolnak, ha megsértik a légterüket

Viktor Bondarev szerint az Egyesült Királyság még csak leplezni sem próbálta a provokációt. 

A legendás magyar edző, Pásztor József a tragédiák után: megmérgezte az alkohol a magyar futballt

Békéscsaba – Békéscsabán legendaként tekintenek rá. Közel négyszáz futballmérkőzésen viselte a helyi Előre lila-fehér mezét, majd...

Már 153 Mol-töltőállomáson van ingyenes kutyachip-leolvasó

A folyamatosan bővülő rendszer segítségével évente 700-800 kutya jut vissza az otthonába.

Augusztus 20. - Novák Katalin Budapesten és Székesfehérváron ünnepel

A fővárosi állami ünnepség mellett a koronázóvárosba látogat, ahol a Szent István téren tartja meg az állami ünnep hivatalos ünnepi...

6 dolog, amit soha nem szabad megtenned egy férfiért

Ha a következő sorokban magadra ismersz, menekülj!

Jakupcsek Gabriella: „Az én házasságomban is voltak mélypontok”

Férjével, Kliegl Ádámmal sikerült átlendülniük a bajokon.

She-Hulk azt reméli, hogy a sorozat több lesz, mint egy női szuperhős-show

A főszerepet játszó színésznő sokkal megkapóbbnak tartja azokat a pillanatokat, amikor a szupererejével küzdő karakter a hétköznapi...

A haláltól félt a Karthago legendája: Egyszerre minden megtámadta a testemet.

70. születésnapja alkalmából a Bors felkereste Gidófalvy Attilát. A Karthago legendás billentyűse elmesélte nekünk, milyen...

Betiltották ezt a kutyafajtát: komoly büntetést kaphatsz, ha ilyened van az alábbi esetben

Ráadásul elég szigorúan veszik, ha valaki megszegné bármelyik szabályt!

A fesztiválozók egyharmada naponta tízezer forint felett költ kajára

A fesztiválon részt vevők több mint kétharmada napi szinten 5 ezer forint feletti értékben vásárol ételt magának, a megkérdezettek 33...

Hadihajók és vadászgépek gyülekeznek Tajvan körül

A tajvani védelmi minisztérium 21 vadászgépet és 5 hadihajót jelentett.

Cseh miniszter: szükség lehet a lakossági gázfogyasztás korlátozására

Kialakulhat olyan helyzet, amelyben szükség lesz a lakossági szolidaritásra, a háztartások fogyasztásának korlátozására is.

Sport

Minden idők egyik legdurvább focistája képtelen feldolgozni a felesége halálát

A korábbi angol játékos szerint a párja üzent neki a túlvilágról.

Ronaldo: A média hazudik, hamarosan mindenki megtudja az igazságot

Nem hagyta szó nélkül az ötszörös aranylabdás portugál klasszis.

Hosszú idő után szólalt meg nyilvánosan Cristiano Ronaldo

A portugál szerint szinte mindenki hazudik.

Teljesült a vágya: a 17 éves magyar úszó döntőbe jutott az Európa-bajnokságon

Összesen négy magyar lesz a finálékban az úszóversenyek zárónapján.

˝Álljon ki most és beszéljen˝ – Ronaldót felszólította a United-legend

A United legendája és a Sky Sports szakértője, Gary Neville szerint Cristiano Ronaldo kiállására nagy szüksége van a klubnak a jövője szempontjából.

A Fradit kiejtő Qarabag nem bírt ellenfelével a BL-playoff első meccsén

Az azeri csapat hiába játszott végig mezőnyfölényben, nem tudott előnyt szerezni.

Megszólalt az úszó-Eb sikerei után Milák Kristóf: nagy meglepetést lengetett be

Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf, aki kedden fejezte be a szereplését a római kontinensviadalon, három arannyal és két ezüsttel.

Az MLSZ nem kegyelmezett az NB II-es focicsapatnak, a klub büntetőfeljelentést tehet

A szegedi fociultrák részéről hangzott el gyűlöletkeltő kifejezés, emiatt kapott a csapat súlyos büntetést.

„A Barcelona maga a maffia, büntetni kéne őket.”

A Real Madrid korábbi játékosa, Rafael van der Vaart nincs jó véleménnyel a katalánokról.

Fél órára volt a haláltól a koponyatörést szenvedő fiatal sportoló

A 12 éves Easton Oliverson leesett egy emeletes ágyról.

Milák Kristóf 22 évesen a legnagyobb legendák közé emelkedett

A magyar úszó egy újabb speciális rekordot döntött meg az Eb-n.

Szerdai sport: Magyaroroszág-Franciaország vízilabda mérkőzés

Labdarúgás mellett többek között vízilabda, tenisz és úszás a kínálatban.

0

Bulvár

Holtan találták Vajna Tímea barátját, a rendőrség is nyomoz

Egyelőre nem tudni, mi történt a 41 éves férfival.

Elegük lett: az RTL újra kirúgta alkoholfüggő sztárját

Ez már a második eset, hogy az alkoholproblémáival küzdő színészt kirúgják.

Ráfeküdt a gyanútlan baba a harcikutyára, ami ezután történt, körbejárja a világot

Kutyával és gyerekekkel gyakorlatilag bármit el lehet adni a közösségi oldalakon. Nem más e tekintetben Emily videója sem - az öv azonban meglehetősen váratlan ok miatt.

Hatalmas fordulat. Elképesztő hírek az ukrán gabonáról

A háborús pusztítás ellenére Ukrajna a vártnál nagyobb gabonatermést takaríthat be.

Lefordították magyarra a Hot Dog szót, ezen totál meg fogsz lepődni

A szómagyarítás és a nyevlújítás egyidős a nyelvünkkel, de vannak olyan szavak, amelyek ugyan megszülettek, de mégsem terjedtek el szélesebb körökben.

Új forintérme érkezik a héten

A jegybank pénteken bocsátja ki a Nemzeti Hausznmann Programot bemutató sorozat első emlékérméjét.

Nagy bejelentés érkezett az augusztus 20-i ünnepségről

Mindenki méltó módon tud majd ünnepelni.

Megbírságolhatják, ha elfelejti ezt kitölteni

Tíz évente egyszer van ilyen.

Most érkezett. Hatalmas lángok csaptak fel Budapesten

Kigyulladt a Halmierdő a Xviii. kerületben.

„Egész délelőtt egy tenyérnyi vérfolttal a fenekemen mászkáltam.” – Kínos szólni, de még kínosabb tudni, hogy ...

Fika az orrhegyen, rossz szag, leevett ing… Mindenki látja, csak az nem, aki majd rosszul érzi magát miatta.

0