Ezt olvasta már?


Ötmilliónál is többen voltak a szurkolói zónákban

Minden eddiginél nagyobb népszerűségnek örvendenek a szurkolói zónák az oroszországi labdarúgó-világbajnokság rendező városaiban.

A nemzetközi szövetség (FIFA) közlése szerint a csoportkör során több mint ötmillió vendége volt az úgynevezett Fan Festeknek, míg négy éve Brazíliában ugyanezen időszak alatt 2,9 millióan keresték fel a szurkolói zónákat.

Ez a szám a szombati nyolcaddöntők során nem növekedett Moszkvában, mivel a Lomonoszov Egyetem Veréb-hegyen lévő hatalmas központi épülete előtti téren a várható vihar miatt nem nyitották ki a szurkolói zónát.

"A FIFA Fan Fest a legszórakoztatóbb élményeket nyújtja a drukkereknek a rendező városok szívében. Tökéletes lehetőséget nyújt a futball ünneplésére" - mondta Philippe Le Floc'h, a FIFA kereskedelmi vezetője.

Oroszországban a legnagyobb Fan Festekben - a moszkvaiban, a kazanyiban és a rosztoviban - 25 ezer drukker kísérheti figyelemmel egyidejűleg a mérkőzéseket és az egyéb programokat, míg Szamarában és Szaranszkban 20 ezer, Jekatyerinburgban 17 ezer, Kalinyingrádban, Nyizsnyij Novgorodban, Szentpéterváron és Volgográdban 15 ezer, Szocsiban pedig 10 ezer szurkoló vehet egyszerre rész az úgynevezett Fan Festen.

A FIFA 2002-ben a dél-koreai, japán közös rendezésű vb-n figyelt fel arra, hogy igény mutatkozik a közös szurkolásra, mivel a futballrajongók a két ázsiai országban több helyszínen összegyűltek a stadionokon kívül. Ezek a spontán kezdeményezések jelezték, hogy a drukkerek családtagjaik, barátaik társaságában, nagyobb közösségekben egyfajta kulturális eseményként szeretnék megélni a világbajnokság történéseit. Az együttlét többről szólt, mint magáról az adott mérkőzés közös megnézéséről.

A FIFA Fan Fest a 2006-os németországi vb-től kezdve a hivatalos program részévé vált, így 2010-ben a Dél-afrikai Köztársaságban, majd a 2014-es brazíliai vb-n is szurkolói zónákat alakítottak ki.

 

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Csütörtökön tárgyalja az Alkotmánybíróság Sulyok elmozdítását

Megvizsgálják az alaptörvény-módosítások elleni fideszes beadványokat.

Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell

A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az...

Kiszámolták, mennyi lehetett a túlárazás: mesésen tejeltek a NER-közeli építőipari behemótok

A Válasz Online összesítése alapján az öt legjelentősebb "NER-közeli" építőipari vállalkozó – Mészáros Lőrinc, Szíjj László,...

Amerikai kérésre Ukrajna felfüggesztette a dróntámadásokat a Fekete-tengeren – Így hat mindez az olajpiacra

Ukrajna az Egyesült Államok kérésére felfüggesztette a dróntámadásokat azok ellen az olajszállító tartályhajók ellen, amelyek az...

Úgy tűnik, mégsincs üzlet: az eladási mizéria után szép csendben leállt az egyik magyarországi futárcég

Nem verte nagy dobra a Sameday Magyarország, de honlapjuk szerint a futárcég július 23-án megszüntette magyarországi működését.

Kamu halálos beteggel és kórházi színjátékkal próbálta hihetőbbé tenni a meséjét az ingatlanmaffia

A gyanú szerint az elkövetők előre megszervezett szereposztásban dolgoztak.

Pokoli éjszaka volt az orosz-ukrán háborúban

Kölcsönösen csapásokat mértek egymásra sok áldozattal.

Hányadik gyerek vagy a családban? Lehet, hogy neked szól a mai világnap

Augusztus 12. a középső gyermekek világnapja.

Alkotmányos válság jöhet Baka András megválasztása miatt? Megszólalt az alkotmányjogász 

Váczi Péter alkotmányjogász szerint az új köztársasági elnök tényleges jogi eszközei korlátozottak, ám ha nyíltan kiáll a jogállami...

Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak

Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból...

Az állam kezébe kerül a Nobel-díjas Krausz Ferenc 45 milliárd forint közpénzből finanszírozott kutatóközpontja

A támogatás idei keretének 80 százalékát még a választás előtt kiutalták a cégnek.

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0